Dombóvári Hírlap, 1921 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1921-01-09 / 2. szám
2. oldal. területének helyreállítását is nagyban előmozdíthatja. Tudni vélik, hogy e nyilatkozat a párt nagy többségének helyeslésével találkozott, sőt már tárgyalások is folynak a kormánnyal a megegyezés igyében. Ideje lenne már, ha a munkásság letérne ariól a végzetes útról, amelyre becstelen vezetői vitték és kölcsönös megbecsülésen alapuló munkával kivenné részét a jobb magyar jövő megteremtésében. Szomorú riport. Alkonyodon. A téli köd észrevétlenül rászállt a mezőre. Borongó homályba vonta az ódon várromét. Lassanként eltakarta előlem a Kapos hídját is. Éreztem súlyos nyomását a mellemre ; már nem esett jól a séta. Megfordultam tehát és visszaballagtam a városba. A Baross-utca közepén meg kellett állnom. Csődület zárta el előttem az utat. A sáres kocsiút közepén nagy szállítókocsi pöffeszkedett. Lovak előtt a kocsis sodort egykedvűen cigarettát. Néha a járdára nézett, ahol két rendőr s egy civilruhás táskás ember állott, kiben a lakáshivatal kom- mün-alatti vezetőjét ismertem fel, most, azt hiszem, bír. végrehajtó. Mellettük egy feketeruhás, sápadt, sovány asszony könnyezett szótlanul. Körülötte két-hárem apró gyerek bámészkodott a megálló népségre. Ezek is csendesen, v hangtalanul nézték a jelenetet. Olyan volt a környék, mintha temetésre készülnének. Talán az is, gondoltam magamban, de akkor csak nem stráf- kocsin viszik ki a halottat. Meg is kérdeztem egy a tömegtől kissé távolabb húzódott nyurga diákot: — Temetnek itt, öcsém ? — Nem, uram — válaszolta — egy •családot lakoltatnak ki. Most a családfőre várnak. — Miként ál! a dolog, mondja el? — Nagyon szívesen — szólt vissza. — Ebben a földszinti üzlethelyiségben lakik Felber József cipész, ki Versecröl menekült, mert jó magyar létére nem akart idegennek dolgozni. Egy ideig a hideg vasúti vagonokban nyomorgott 5 tagot számlál© családjával együtt. Végre betették őket ebbe az egy szobába. Most aztán kivitetik őket. — Miért? Talán a háziúrnak nincs lakása ? — De igen. Nagy konyhája, két szobája és csak hárman laknak benne. — Akkor hogyan tehetik ki ? — En nem tudom, uram. Csak annyit hallottam, hogy a pulai pusztára akarják kiköltöztetni a családot. — Bizonyára ott van foglalkozása a férjnek ? — Dehogy, kérem. A vasút jóléti cipészműhelyének üzletvezetője most; legidősebb fia is ott dolgozik. De nézze uram, az ott a Feiber. Egy magas, sovány embert mutatott, ki szomorúan sietett a sorompó felől. Megmutatták neki a végzést. Fájdalmas komoran olvasta végig. Aztán megkezdődött a bus rakodás, melynél szomorúbbat soha életemben nem láttam. — Anyikám, hová megyünk — kérdezte a kisleány az édesanyját — talán adott egy jó bácsi szebb, nagyobb lakást ? — Nem, kislányom — könnyezőit a sápadt, beteges asszony — inkább kilöktek még ebből a kis lakásból is. Ekkor egy kopaszodó fej vigyorgott ki az emeleti ablakból. Az eddig hallgató tömeg most zúgolódni kezdett. Komoran csóválta a fejét egy éltes aggastyán : Soha ilyent, soha ilyent... 'Az asszonyok, bezzeg, eserfesebbek voltak. Egymás ntán röpködtek a legkülönfélébb megjegyzések. Nem egy olyan is, amit bizony nem mernék leírni. — Mondja csak, barátom — fordultam felvilágositómhoz, — nincs ebben a házban másik üres lakás, ahova tán beköltözhettek volna Q szerencsétlen emberek ? Hiszen nagy ez a ház. — Igenis van. A múltkoriban üresedett meg az az idelátszó kétablakos lakás. Abban Zenner Ágoston lakott. De oda most, amint hallom, a Kuttner Móric költözik. ' Hogy miért ? Lassanként elvégződött a szomorú pák- ; kolás. Egymás hegyén-hátán állottak: székek, asztalok, ágynemüek, képek, matracok és más egyéb bútorok. Összekötözték őket, a kocsis a lovak közé csapott: — Gyű ne! DOMBÓVÁRI HÍRLAP A kocsi nyikorogva indult föl a dombnak. Szótlanul, szomorúan néztük, miként viszi magával a bus tragédiát. Még akkor is mereven utána bámultunk, mikor eltűnt már a fordulónál. Aztán lassan szerteoszoltunk ki-ki Csendesen hazaballagott. De bizonyára mindegyik lelkében ott vibrált a szomorú valóság képe. Riporter. MOST JELENT MEG aramvfDst VERSEK, manm * IRTA: nagyidai KENDEFI FERENC. CÍBt Húsz koronáért gg minden jobb könyvkereskedésben kapható. ^ 1921. január 9. Értesítés. Tisztelettel értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy varrodámat Jókai-utca 4. szám alatt újból megnyitottam, amidőa is a nagyérdnmü közönség további szives pártfogását kérve, tudomásul adom, bogy varrodámban a legjutányosabb árak mellett és a legkényesebb igényeknek is megfelelően angol, francia kosztümök, kabátok, blúzok, aljak és leányka-ruhák kifogástalan és ízléses elkészítésére vállalkozom. Magamat a nagyérdemű közönség jóindulatú pártfogásába ajánlva, maradtam, kiváló tisztelettel : Lovász Gergelyné szül. Bieb«r Paula, varrónő. Ne engedje félrevezettetni magát. Csak a valódi HASA SÖSBORSZESZ hozza meg a várt eredményt, ha első segítség kell a házban. SfSindenSti kapható! Kis üveg ára 22*— korona Közép „ „ 60*— „ Nagy „ „ 120 — Gyártja: a Diana Kereskedelmi R.-T. Budapest, V., Nádor-utca 30. 2. (Ä Ili. osztályú kocsik olyanok, mint nálunk j a II. osztályúak, csak fapadokkal.) A vonaton, hol még mindig nem mertünk feltétlenül bizakodni abban, hogy hazamegyünk, egy ott talált svájczi útikalauzban lapozgatva kétségtelen bizonyítékát találtuk annak, hogy valóban vége fogságunknak; elődeink egy papírlapra felírták: »Testvérek! Ez a vonat hazavisz benneteket, ne kételkedjetek már!« Egyúttal részletesen beszámolt a feljegyzés a korábbi szállítmány utazásáról. Mi is hozzájegyeztük a magunk mondanivalóját a következő transzport számára. Vagy .15 órai utazás után reggel 8 óra tájt a francia határváros, Belfort-ba értünk. A francia gárdistáktól itt fegyvertelen svájczi katonák vettek át, élükön hazánk polgári megbizottjával. Rövid reggeli után elindultunk s csakhamar Svájczba értünk. Rz első kis állomáson megállt a vonat, az állomás épületéből nagy csomagokban hozták hozzánk a temérdek magyar könyvet, újságot, azután csokoládét, szivart, stb. Basel-ben az ebédet vöröskeresztes hölgyek szervírozták, sok szeretettel és figyelemmel irántunk. R meleg fogadtatást úgy viszonoztuk, ahogy éppen tudtuk: cigányaink magyar nótákat húztak. R Himnusz eléneklése után folytatva utunkat, mielőtt még Zürichbe érkeztünk volna, egyik kis állomáson nagyon kedves jelenetnek voltunk tanúi. Kis iskolás és óvodás gyermekek rendben csoportositva, mindenféle szinü zászlót lobogtatva (a mienk is ott díszlett) valami ismeretlen dalt énekeltek a lassan tovahaladó vonatot háromszoros »Hoch!« kiáltással kisérték. Zürichbeu szinte azt hihettük volna, hogy otthon vagyunk már;^amerre láttunk, mindenütt a magyar trikolórt lengette a szellő, az ozsonnát magyar urileányok hordták fel, mindenfelől magyar szó ütötte meg fülünket. Mily hatásosan illeszkedett bele ebbe a környezetbe nemzeti imánk! Utunk tovább a zürichi tó mentén vitt, mintegy öt órán át. Most már találkoztunk Amerikából visszavándorolt, (helyesebben : kiutasított) tótokkal. Beszélték, hogy Franciaországon 3 napon átutaztukban semmi pénzért sem kaptak egy falat élelmiszert se. Dijonból való indulásunkat követő második napon éjfél tájt, tehát alig másfél napi utazás után, érkeztünk az osztrák határra, hol a mi vöröskeresztes vonatunk várt. Valahogy különös érzés volt az: a kényelmes svájczi kocsikból marhaszállító waggonokba átszálini.., S aztán az is letompította örömünket, hogy kérdésünkre a magyar vasutas azt felelte : ha jól megy, 8—10 nap alatt elérjük a magyar határt. ... Mily más képek ! Az osztrák állomásokon rosszul öltözött asszonyok, gyermekek, ennivalót kértek tőlünk! Éheztek. Megtörténik az is, hogy vasúti hivatalnokok felszedték a cigarettavégeket, miket kidobtunk 1 Vájjon mi vár ránk otthon ! ? Svájcz- ból, a jólét, bőség országából a kiéhezett vidékre érve oly balsejtelem gyötört: mi van otthon ? De tévedtünk sejtésünkben. Királyhi- dán az ott ácsorgó gyermekektől kérdezem: kell-e fehér francia cipó! — Az nem, felelt az egyik lurkó, hanem cigarettát adhat!.. -