Dombóvári Hírlap, 1921 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1921-03-13 / 11. szám
V. évfolyam II. szám Dombóvár, 1921. március S3. f 9 POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Előfizetési ár: egész évre 48— kor; félévre 24•— kor ; negyedévre 12‘— korona. Egyes szám ára 2 korona. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési dijak és hirdetések a kiadóhivatalba; a lap szellemi részét illető közlemények pedig a szerkesztőséghez (Őzt. László-tér 18.) küldendők. Szerkesztőség: Szent-Lász!ó-tér 18. &z. Kiadóhivatal: Esterházy-ntca 17. szám. Telefon : 40. szám. Máricius 15. Ezen a napon mindig ránk száll a nagy magyar ujiászületés látomása. — Ha egy évig el is ül az ölök magyar vágyódás a szivek mélyére, ha egy évig dúl is a kenyérharc, pusziit a testvérháboru, ha egy évig pókhálóba szövi is a tétlenség a magyarság dísztermét: ezen a napon a magyar renaissance víziója, vágya minden évben felkorbácsolja az olvadó vérüeket, kibékíti a küzdő testvéreket. Évtizedek óta csak ez az egyetlen nemzeti ünnep volt, mert csak ez a nap tudott magyar tömeget kivinni az utcára, csak ez a nap festette a mindjobban elhalványodó magyar arcokat az élet színére, csak ezen a napon vonultunk fel valamely szabadságemlék elé, csak ezen a napon kerestünk fel egy-egy negyvennyolcas honvédet. A négyszáz év óta elnyomott magyar nemzet nyílt és rejtett vágyainak szimbóluma március l5.-e. Amikor évenkint a tavasz első sugaraival csillog a rónákon, amikor a magyar mezőkön rügyezik, fakad, feslik az élet, akkor a lei- keltbe is átplántoládik a cselekvés lelkesedése. Szabad, nagy nemzetünk Mátyás korába visszanyúló i emléke ösztökélt a bukások századában a feltámadásra, az uj életre, valahányszor a tél dermedtségéből feléledt a határ. Nem volt még soha magyar idő, melyben a régi dicsőség emléke fájóbban szorította volna szívünket, — nem volt még soha idő, melyben vágyóbban emlékeztek volna koldus jelenből a dúsgazdag múltra, nem volt még soha magyar idő, melyben a nemzet élete a halálhoz közelebb lett volna. A fájdalom, a szegénység, a halálfélelemhez hozzájárul a négy világrész felöl ide is elhallatszó rabmagyarok zokogása. Rázza hát életre az alvókat, békitse ki az ellenfeleket, tüzelje az ifjúságot, erősítse az aggokat a mai | nap ihlete! Szólaljon meg a magyar nemzet a csillagokig felható kiáltással, fogjon munkába életrehalálra szánt elhatározással! A mai napon, a nemzeti renáissance ünnepén hallja meg minden megszálló hatalom a magyarság Nem ! Nem 1 Soha ! kiáltását! Zsendüljön fel az egész országban, minden lélekben az az elhatározás, az a vágy, hogy Magyarországban csak az történhe- i t:k, amit mi akarunk ! S végre I akarjunk is hát élni! Talpra magyar ! Az ÉME taggyűlése. Ellentétes érzelmekkel kis érte a helyi társadalom az ÉME dombóvári csoportjának eddigi látszólagos tétfenségét. A választmányon kívül néhány érdekelt tudott csak a csoport csendben elért számos eredményéről. A cukore!látá3 helyesbítése, a sajópropa- ganda, a lakásügyi panaszok orvoslása, a Társaskör szabaddá tétele stb. köz és magánügyekben sikerrel lépett közre a helyi ÉME. S mert mindezt kévé. lármával, de kitartó, önzetlen utánjárással érte el, azért törtek elé a leltekből az ellentétes érzelmek. A baj társak és rokonszenvezőknek tul- i ságos hangtalan volt az élet, — az érdekelt | eli.ntábor megelégedéssel dörzsölte kezeit. Márc. 16 án volt az első taggyűlés. A | tagokon kívül számos nő és férfi érdklődő töltötte meg nz Abbázia két termét. Czlriák Frigyes elnök megnyitójában beszámolt az egyesület életéről, ismertetett néhány kiemelkedő eredményt és mozzanatot, majd meggyőző érvekkel bizonyította be a községi takarékpénztárak szükségességét. Megnyitóját lelkes éljenzéssel ünnepelt« a közönség. Sólya János egyesületi főtitkár a liberális-zsidó sajtó évtizedes lélek és nemzetrontó hatását ismertette. Felhívta a magyar újságok terjesztésére a jelenlevőket. Majd az országos ÉME gyűjtés módozatait adta elő, miután kifejtette, hogy az országon gyűjtés eredményekép nagyszabású könyv-, röpirat és plakát-harcot indít az országos egyesület a liberáiis zsidó sajtó s annak képviselői ellen. Az országos és nemzetközi propaganda lehetővé tételére indított országos ÉME gyűjtésben a helyi csoport is kiKöszöntő. Elmaradtak, eltűntek a végek S újra látnak régi vig vidékek. Zarándokság megőrzött morzsája, E táj talán kincset ad hozzája. Szürke égen bandukoló felleg, Rajta többé útra sose kelek. Nem sir rajiam az őszi hold képe, Nem leszek tán árva táj szegénye. Nem jön ősz, hogy szivem kikutassa, Nem vándorlók, mint tél bus utasa. Lesz hajlékom, régi dombok mélye Melenget a régi nyarak fénye. Áldott béke ko3zoruzza arcom, Hfls ölében szenderegve alszom. 8 elosititgat, eihabusgat halkan Arany szóval, esőst bölcsődallal. Megsárgult leueleh. Irta: Dénes Gizella. A böjti szél átnyargalt falunkon. Fölzörögnek a tar ágak ablakom alatt, összeérnek, összesimulnak, mint félénk, didergő emberi testek. Zenéjük nagyon szomorú. Csöndes és egyhanga. Mint a monoton imák hangjai. Most bukott elő az esti csillag. Egyre gurul, mint egy fényes aranyérem az ég sötétedő kékjén. Megvakulok, ha soká nézem. Mindig ragyogóbb lesz, mindig magasabb. És mindig elérhetetlenebb. Ahogy nézem, valami bizonytalan fájdalom vonaglik át rajtam. Szeretnék a csillag után kapni. Megnézném benne az arcomat. Odafent, önöknél, a sok villanyfénytől lehet látni csillagét? Vannak-e ott emberek, akik meg tudnak állni a talmi sugarak előtt s elbámulnak a békés, tavaszodó égre ? Ó, önöknél . . . Mily messze van . . • Micsoda távolság közöttünk ! És nemcsak a tér távolsága. És a lelkek, a világnézet távolsága. Ön nem érzi ? Én érzem . . . Mióta elment (egyre halkulok, egyre tünedezem, mint az olvadó hótömeg hegyeinkről) sokat gondolkodom. Akkor is ezt tettem, mig itt élt nálunk. Most csak fájdalmasabb, mélyebb a logikám. Akkor, mig láttam, egy pillantása, egy ciróka, édes mozdulata eltudták tüntetni filozófiám józanságát. Most? Megkeseredik az ajkam, a hogy visszakiváuja a régi csókokat. Az én tragikumom ez : mindent a telkemen keresztül élek. Nem találom meg a hidat, melyen átmehetnek a nyers, rohanó életre. Azt hiszem, egy ittfelejtett, középkori királyleány lelke szorult belém. Aki félteikével apáca, zárdakertek álmodója, a másik felével vágyakozó, forrószájn asszony, aki esténként tulnéz az ablakán csillogó szemekkel és remegő karokkal. Mióta elment, csak ülök napokon, heteken keresztül. Apró, semmis momentumokat keresgélek, simogatok és becézek. Úgy vagyok velük, mint a mániákus az aranyaival. Ne nevessen ki, ha leirom: nine» egyetlen pillanatom, amely nem önért volna. És ön ? Ó, kérdeni is alig merem . . . Kocsis László. Lapunk mai száma 2 korona.
