Dombóvári Hírlap, 1921 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1921-12-25 / 52. szám
16. oldal. Marat, Rarére már nyíltan a király halálát kivánják. — És ... és Marie Antoinette ? — kérdezte akadozva, elfúlva Fersen. Lafayette legyintett a kezével. — A felséges asszony ? Bizonyára jól tudja, hogy a gárdisták csak a legnagyobb erőfeszítéssel tudják visszaverni a csőcseléket, mely minden áron fel akarja koncolni. A jakobinusokkal már birni sem tudok. Egész Páris tele van falragaszaikkal, mindenütt csak lázitanak: La patrie en danger! Le az arisztokrata uralommal ! Halál, vagy szabadság!.— A hangulat oly izzó, bogy... — Menekülnie kell! — Kinek ? — kérdezte maliciózusan Lafayette. — A királynak, vagy a felséges asszonynak ? — Mindkettőjüknek ! — mondta élesen Fersen gróf és mélyen Lafayette szemébe nézett. Azután melegen kezet szorítottak. — És most beszéljünk a menekülésről — kezdte újból Lafayette. — Bonillé tábornok királyhű ezredéivel a határon van ugyan, nem messze Páristól, de arrafelé mégis veszélyes szökni. / — Pedig úgy látszik, arra fogunk csak menni! — Nem, a királyt felismerhetik s ez az ut nagyon kockázatos. S a legelviselhetetlenebb lenne, ha felismernék, éppen nekem kéne üldözni és elfogni őt. Nem tehetnék egyebet. Gondolja csak meg, mi lenne, ha a királyt menekülés közben elfognák ? — Nincs más ut. — Egy jobb tervet tudnék. Itt a gróf ur kis hajója s csak ez menthetné meg a királyt. — A hajóm ? Hogyan ? — A királyt egy éjjel megszöktetjük a Tuillerákból. — És a királynét ? — Igen, a családját is, ez könnyen fog menni. De ismétlem, minél hamarább kell cselekednünk. A királyi családot azután a gróf ur kis hajóján legkésőbb egy nap alatt L’Havre-ba szállítjuk. Onnan már csak egy macskaugrás az angol part. — De ez az utazás még veszélyesebb. — Maga az utazás talán igen, de az utón nem tartóztathat fel minket senki és igy őfelsége megmenekül a felismerés és visszavivés veszélyétől. — Ezt még meg kéne fontolni. — Ön beszél igy gróf ur ? A fiatalság, a túlzsúfoltan sok energia? — Igaz, sietnünk kell ! Egy hét alatt el kell dőlni mindennek. Ma junius 15-ike van, 21 — 22-én a királynak már nem szabad Párisban lennie. Vagy Angolország felé utazik, vagy Bouillé hadserege élén indul Páris ellen. — így talán végeztünk is. Fersen elgondelkozva nézet maga elé. Lafayette folytatta. — A döntést természetesen őfelségére bízzuk. Majd megüzenem, hogy mit szól őfelsége. A viszontlátásra gróf ur. Sietnem kell, nehogy észrevegyenek és minden meghiúsuljon. — Viszontlátásra tábornok ur. — A felséges asszonynak nem üzen semmit ? — A felséges asszonynak ? . . . Nem. Semmit . . . Chauvelin reszketve figyelt Fersenre, ki lehajtott fejjel, lassan ment a hajó felé. _ urnáim hírlap : 1921. december 25. Lafayette is elsietett, alakja gyorsan eltűnt elnyelte a forrongó, lázas Páris. A vasláncok újra csikorogni kezdtek, a hajón kis lótás- futás támadt s lassan megindult. Chauvelin csak most értette meg teljesen a helyzetet, csak most ébredt tudatára a szörnyű veszélynek, mely őt fenyegette s a titoknak, amelyet megtudott. Szerencsére elfeledkeztek róla és eltávoztak. A hajó után nézett. Az gyorsan eltűnt, már a homályos körvonalait sem látta, csak a fehér tulipán imbolygóit a távolban, majd hirtelen az is eltűnt, mint a hulló csillag sötét éjjel. * Csipős, hideg szellő suhant végig a Szajna partján s megreszkettek, felsírtak a fák. Chauvelin csodálkozva könyökölt fel a hideg földön, megzavarodva tekintett körül; bíboros szinü hajnal csókolgatta a messze tájat s fürgén szökdécselő napsugarak ker- getőztek az elhagyott partoD. Kidörzsölte szeméből az álmot és még jobban körülnézett. A parton dulakodásnak sehol semmi nyoma, a kötelékek is eltűntek. Csendes, nyugodt volt minden. — Álom volt — dörmögte bosszúsan és fölkeli. — Hajó a Szajnán, a Bourbonok tulipánja . . . Bolondság ! Ha elmondanám, kinevetnének. — De még egyszer körülnézett, nem pillant-e meg valamit a tegnap este látottakból. Semmi. Semmi. Álom, káprázat volt az egész. A fehér tulipán, a titokzatos hajó, Fersen gróf, Lafayette. Eltűntek. Csak keleten volt felkelőben a borzalmas, gúnyos, vörös nap. Vidéki tél. Úgy érkezett, mint hercegek batárja. Tegnap még előtte fürge szél fütyült, Ma paplan alatt a rozsdásszinü föld . . . Szelíden hó hullt az őszi határra. Házak ormára hó sapkát cifrázott, Vén karók végére csöpp kristálygolyót, Takarót is kaptak patakok, folyók S kertek ölére fehér cukrot rázott. Nyomában csend köszöntött, téli szender. Szó nélkül nézi egy-egy bundás ember Esti szürkületkor, kis dolga után. S szobákban mintha sok vig arc figyelne: Muzsikál-e a gyémántos hó nesze S mit zenél az angyal harmóniumán ? Kocsis László. CSENDES KÉRDÉSEK. Nem adtam néked gyöngyöket, Utánam is csak köny jöhet. Mégis, mégis, mondd, volt-e szebb Élet, mely ime elveszett? Volt-e jobb, volt-e igazabb ? Lesz-e, ki újra vigaszt ad? Lesz, ki messzeségen által így őriz, áld fájdalmával? Lesz emlék enyhébb, melegebb, Mely napjaidban veled megy? Lesz ünneped, engesztelő? Vár-e rád Gyertyaszentelő? Lesz, aki átküld könyveket Múlandó földi gyöngy helyett? Lesz, ki vár tavaszi bálon ? (Tavaszi bál egy rossz kabáton!) Jön-e feléd, ó, jöhet-e A bánat busább követe ? Hozhat-e kincset s adhat-e ? S amit feléd nyújt, arany-e ? Lásd, én nem adtam gyöngyöket, Utánam is csak köny jöhet. Máriusz Miklós. ÜZENET. Te írsz Mindennap másnak levelet. Lásd, én ma is csak néked üzenek. Kezem Kólád mintázza kincseit, IJj szérelem, uj barát nincsen itt. Vagyok, Ki voltam : szenvedő, szelíd. Szeretem ma is arany kezeid. Vagyok A bánat élő lárvája, Kisded szerelmünk szegény árvája. Ma is A hóba neved rajzolom S te győzöl bennem minden harcomon,. Te vagy A csillag, ujuló remény, Te hordozol a vágyak szekerén. En csak Ballagok őszi utakon, Válladra is az őszi bút rakom. En csak Körötted járok, tipegek, Mint félénk vándor, messzi kis beteg. Olykor Döbbenve feléd sikoltom : Nincs életem, reményem, otthonom. Otthon — Hol vagy ? dé sokszor kérdezem S utána nyújtom üres két kezem . . . . . . S te irsz Mindennap másnak levelet. Lásd, én ma is csak néked üzenek. Árvái Pdl. A „Hangya“-szövetkezetben nagy karácsonyi vásári
