Dombóvári Hírlap, 1921 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1921-12-04 / 49. szám

2. oldal. nirlrillV/tril hí AM 1921. december 4. Magyarország lakósságának vallási meg­oszlása tudvalevőleg éppen olyan tarka-barka képet mutat, mint nemzetiségi képe. Az 1910. évi népszámlálás szerint a népesség­nek 49-3%-a volt r. katolikus, 11-0%-a görög katolikus, 14'3%-a református, 7-1% ág. ev., 12-8% a görög keleti, 0.4% a uni­tárius, 5'0%-a izr. és 0-1%-a egyéb vallásu. Abszolút többsége tehát egy vallásnak sem volt, ha a latin és görög szertartásu kat.- kat külön vesszük. Ha azonban a r. kát. egyházat egységesnek tekintjük, úgy a kát. egyház hivei az ország lakosságának 60'3 %-át, vagyis erős abszolút többségét tették. Magyarország erőszakos megcsonkítása a vallásfelekezetek egymáshoz való viszo­nyát is alaposan megváltoztatta. Végered­ményben a következő Csonka-Magyarország népességének vallási megoszlása : Szám ■ °/o Róm. katolikus . . . 4,738.164 62-8 Görög katolikus . . . 165340 2-2 Református . . 1,631.618 21-6 Ág. h. ev ...................... 46 9.299 6-2 Görög keleti .... 60.944 08. Unitárius..................... 5.079 0T Izraelita..................... 468 .701 6-2 Egyéb ....... 8.056 0-1 Összesen : 7,547.201 1000 Eszerint a r. kát. egyház hívőinek közel felét elveszítjük s ennek dacára a megcsonkított Magyarországban a katoliku­sok száma majdnem kétharmadnyi többségre (63%) szökik fel. Ezt a növekedést Dunán­túl kát. többsége adja. (Más kérdés, hogy érvényesül-e ez a többség a magyar világ­ban? Szerk.) A reformátusok megmaradtak második •legnépesebb hitfelekezetünknek, sőt arány­számuk 21‘3% ra nő a korábbi 14-3%-ról. Ág. h. ev. hitvallású népességünknek egybarmadát tudjuk megtartani, 1,306 384 közül csupán 462.537-et. Vissza is esik a j lutheránusok aránya 71% ról 6 2% ra. A r. kát. és református után legnépe- j sebb felekezet a zsidóság. A zsidóságnak ; ör2%-a, 466'174 marad az összezsugoro­dott Magyarországon belül s 48'8%-a, 445.053 kerül idegen imperium alá. Minthogy a har­madrésznyi kis Magyarországban a zsidóság mégis több, mint feleszámmal megmarad, arányszáma az ország népességében maga­sabbra szökik. A 2 millió görög rithusu kát. közül csak 158 ezer marad közöltünk. A görög keleti felekezet hivői közül nem egészen 78.000 lélek marad Magyarország határain belül. Közel hetvenezer unitáriust veszítünk. Mind Románia jogara alá kerül. Dombóuári Kismozi. Pereg a film. Zongoráznak: Hull a hó, hull a hó, aludni vol-na jó . . . Bizony, jó volna aludni. Nemcsak azért, meri hull a hó, hanem inert hideg a szobám ős későre jár az idő. Pedig muszáj Írni. Tudják magu-k, mi az a »muszáj*? Az a világon a legnagyobb ur. Mikor a mi mar­cona szerkesztőnk azt mondja : muszá-d-jjj! — hát akkor nincs pardon. Nincs pardon nekem se, mert ma már csütörtök este van és holnapra készen kell lenni a lapnak és a szerkesztő ur azt mondta : Kolléga ur, muszáj egy »kismozit« felállítani az újságba. Érti ? Mu szá-á-á-jjj ! ! ! Próbáltam ellenvéleményt bejelenteni, de mikor láttam a villámló tekinteteket, jobban megdermedt minden tagom, mint most. Pedig most ugyancsak meg vagyok dermedve. A tintám befagyott az Íróaszta­lomon, azért kénytelen vagyok ceruzával Írni. Bár az is befagyna, akkor legalább mondhatnám a Szerkesztő ur ő szigorúsá­gának, hogy nem volt mivel Írni, de így biztosan letromfol. Szinte hallom is: — Hát nem volt ceruzája? Nem olyan nagy ur mai a, hogy csak tintával Írhatna! ügy látszik, az esze is bef.igyott . . . És emez utóbbi képzelt állításban talán van is valami igaz. Igaz, hogy felhúztam a téli utazósüvegemet, melyet a nagybácsim­tól örököltem, aki gazdatiszt volt és va dászni járt benne, de igy is fazom. Három télikabát van rajtam, a kezemen két pár keztyü — csak lyukasak — a lábamra te­rítettem a paplanomat (majd szid érte a háziasszonyom !) és most tessék elképzelni ilyen minden Peryt és Gookot megszégye­nítő adjusztirungban — vicceket csinálni 1 Hát mi vagyok én ? Északsarki felfedező ? De mégis csak kell valamit Írni, mert mit szól holnap a Szerkesztő ur? ! Megesz. Biz­tosan megesz — kocsonyának. És a film pereg tovább. * * * Ezt csak azért irom, hogy hatásosabb legyen : ... És a film pereg tovább . . . r r- rrr-ra-ta ta ta-trrrrr . . . (Ez a hangutánzás különösen megra­gadó. No nem ?) Jó ilyenkor medvének lenni. Eddig ón még nem láttam medvét. De már nagyon sokat hallottam róla mesélni. Hogy igy, meg úgy, piff paff-puff, dirr durr ! — és ott fek­szik a medve. Mindig gondoltam, hogy ez nagyon érdekes lehet. Ezt csak azért mondom, mert ma lát­tam egy medvét. Nem volt nagy, de nem is volt éppen kicsi (mert én nem tudom, hogy mekkora szokott egy kis medve lenni) azután volt füle, meg orra és nagyon ha­sonlított a Mackó Muki bácsi arcképéhez. Cilinder volt a fején és két lábon járt. (Azt hiszem, hogy a műveit korban a medvék nem js járnak már négy lábon.) Elkiáltot­tam magamat jó hangosan, hogy : piff-paff- puff! dirr-durr! — és erre a mackó meg­fordult és magyarul mondta: — Jaj, megbolondult! — és elkez­dett futni. ^ Akkor láttam, hogy kétlábú medve volt. Vájjon a mesék mackója nem ilyen? * * * De a film pereg tovább. Az égben. Mikulás bácsi az-asztalnál ül és ir. Előtte egy nagy halom összegyűlt levél. Mind Dombóvárról. Öreges betűit rójja a papírra: »Dombóvári gyerekek, ti csak akkor Ígéritek, hogy jók lesztek és szor­galmasan fogtok tanulni, ha ajándékot vi­szek. En pedig mondom nektek, nem az a jó gyermek, aki az utolsó napon jó, hanem aki mindig szófogadó és szorgalmas. És ne írogassatok nekem hamis leveleket, mert én mindenkiről könyvet vezetek és tudom, hogy ki a jó és ki a rossz . . .« A földön. Lekonyuló bajszu, dörmögő póstás bosszankodik : — Tisztelettel Mikulás bácsinak. bér, aki a község pénztárát fényes nappal fel merte törni? A bűnöst pedig incontumatiam nyomban fel is akasztották. Mikor látta Ignác uram, hogy az esetet meg nem történtté tenni már nem lehet s az aktákról a zsíros ujjlenyomatokat eltüntetni még kevésbé lehet, elhatározta, hogy valami más megoldást kérés. Agyafúrt székely eszével gyorsan be­látta, hogy dobbal verebet fogni nem lehet. Tehát a tettest ily módon kézrekeriteni le­hetetlen. Ö*szeráncolt homlokkal, idegesen járt föl s alá a község törvényt ülő szobájában. Néha megállt. Mutatóujját az ajkára tette s úgy gondolkozott. A szomszéd szobából aggódva figyelték Ignác uram ideges mozdulatait és tépelődését. Senkinek se volt annyi bátorsága, hogy meg­szólítsa, vagy valami okos, talpraesett tanács­csal a bajból kisegítse őt. Gondolkoztak s közben szomorúan bólogattak a fejükkel. Hiába 1 Ha a falu esze nem tud valami okosat kitalálni, akkor ők még kevésbé. Mikor alkonyodni kezdett, akkor Ignác uram becsapta maga után az ajtót és szó nélkül távozott. III. Fogtam törököt, de nem enged. Másnap éjfél után 3 óra lehetett, mi­kor Keresztes Ignác bíró uram a kapuján kilépett. Semmi különösebb dolgot nem lehetett rajta észlelni. Az ő megszokott nyugodtsá­gával állt meg a kapuja előtt. Kevés ideig hallgatózott s aztán rövid szemlét tartott a szomszédos porták fölött. Mikor pedig teljesen meggyőződött ar­ról, hogy csendes az egész környék, akkor óvatosan elindult a községháza felé. Lassan haladt előre. Minden tiz lépés után megállt. Figyelt. Hallgatózott, hogy nem észlel-e valami gyanús dolgot ? * A máskor két percig se tartó ut most ezzel a nagy elővigyázatossággal körülbelül egy negyedóráig tartott. Csendesen fordult be a kapun. A kapu környékét, az udvart s az udvar minden kis zeg-zugát alaposan kikémlelte. Mikor pedig látta, hogy itt is minden a legnagyobb rend­jén van, akkor megnyitotta az iroda ajtát. Csodák, esodája 1 Legnagyobb meglepe­tésére az ajtó nyitva volt. Mindenre el volt készülve, csak éppen erre nem I Önkéntelenül is összerázkódott. Hiszen úgy rémlett neki, hogy távozásakor az. ajtót becsukta s a kulcsot magával vitte. Istennek ajánlván lelkét, nagyot fohász­kodott s abban a reményben, hogy a tettest most nyakon csipi, belépett a szobába. Alig tett a sötétben egypár lépést az asztal felé, már is érezte, hogy valami hurok- félét dobtak a nyakába. A következő pillanatban már a földre tepertők és csak ügy Isten igazában ütlegelni kezdték. — Nesze te gazember ! Hát te vagy az a jó madár? ! Te hoztad a községünkre ezt a nagy szégyent ?! No majd ad neked a tekónietes bíró ur ! Még folytatta volna az ütlegelést, meg a szitkozódást a betolakodott idegen, ha Ignác uram jajveszékelése őt figyelmessé nem teszi: — Tőkés ! Megbolondult kejed ? Én vagyok! Hát nem ismer? ... Ne üssön már kejed annyira I — Szent Isten 1 — kiált fel a kisbiró — hiszen ez éppen a tekéntetes ur I

Next

/
Thumbnails
Contents