Dombóvári Hírlap, 1921 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1921-12-04 / 49. szám
Előfizetési árak: egész évre 100*— korona ; félévre 50-— korona; negyedévre 25'— korona. Egyes szám ára : 2 korona. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: Szsnt-László-tér 18. sz. Kiadóhivatal és nyomda: Esterházy-utea 17. szám. Saját ház. (Telefon : 40. szám.) Öldöklő számok. Aki a magyarság béna sorshelyzetén elmeditálva,, borult homlokkal és véres szemekkel is át tudta fogni egyetlen pillantással, szenvedő fajunk életének keresztmetszetét, annak lelkében az alább felsorakoztatott öldöklő számok nélkül is fel- tornyosodott a pusztulásunk lavinaszerű alágördülése a siri homály és csend felé. Nem is ezeknek az idegmagyaroknak Íródik ez az írás, kik pontos távolbalátással s vátészi megsejtéssel, előre érzik és kitapogatják sorsunk hullását, hanem azoknak szánjuk az öldöklő számok hideg és borzongató tanulságát, kik vállukon e súllyal csak halódnak és siránkoznak köztünk, de a dolgok mélyét át nem mérik s öntudatlan .szenvedői a magyar sorshelyzetnek. A béke — ez a ránkerőszakolt — megbénította gazdasági életűnket. A magyar pénz értékének folytonos lecsuszamiása magával hozta a közszükségleti cikkek árának emelkedését s magát a termelő munkát gúzsba kötötte. Elszomorító adatokat tár elénk Szekeres dr.- nak kis füzete ez irányban. Szerinte a háború előtt egy hattagú munkáscsaládnak hetenkint élelmicikkekre elég volt húsz korona. Ma ez alig fedezhető ezer koronából. 1914. júniusában egy család élel- meiési kiadása havonkint kitett száz koronát, 1921. szeptemberében pedig ugyanaz 5128 koronába került. Háború előtt egy szakmunkás hattagú családot el tudott látni fizetése feléből, ma ugyanerre csak felerészben elég a keresete. Szekeres számítása szerint ehhez járul 54 ezer munkanélküli, akik családjukkal minden kereset nélkül tengetik életüket. A szellemi .munkások anyagi helyzete még kirívóbb tüneteket árul el. Békében a legalacsonyabb rangú tisztviselő jövedelmének felét fordította elelmicikkekre. Tehát mint a tanult szakmunkásnál, úgy ma ezeknél is felerészben elég a fizetés csak a' megélhetés fenntartására. De igy van ez a magasabb fizetési fokozatot élvező köztisztviselőknél is. Elénk döbben a kérdés önkéntelenül, hogy mégis mi tartja életben a tisztviselői kart? Szekeres füzetében csak gyengéden födi fel a nyomor kárpitját s mégis a magyar középosztály fájdalmas tragédiája bontakozik elénk. Egy-két adatot jegyzünk még le egyes árucikkeknek rohamos árfelszökéséről. 1914 óta a zsir 12450°/o, a burgonya 7900%, a búzaliszt 8122% és a tej 4806%-kai lett drágább. Az öldöklő számok rettenetes képet nyújtanak a gyermekszületésnél és halandóságnál is. S ha keressük az akadályok megszüntetését és eltávolítását, fájdalmas gesztussal csak a csonkaország korridorja felé tudunk mutatni, ezeket kell a régi kerek ország határáig kitolni, ha menekülni akarunk a pusztulás örvényéből, ha itt gazdasági megújhodást akarunk s a régi magyar élet folytatását várjuk. Az öldöklő számok leghangosabb hirdetői területi integritásunknak. A megesonhitoft Magyarország. A vallási statisztika. A trianoni ( békeszerződés a történeti Magyarországból, mely a különböző nemzetiségeknek valóságos kaleidoszkópja volt, kétségtelenül egységes nemzeti államot alkotott, amennyiben a magyarság a béke- szerződésen reánk erőszakolt határokon belül a lakósságnak majdnem 90%-át teszi. Más kérdés, hogy ezzel szemben három uj, kifejezetten nemzetiségi államnak adott létet, amelyekben nemcsak a nemzeti egység hiányzik, de nincs meg a földrajzi és gazdasági egység, a történeti múlt közössége s ezekből folyólag a népnek az az érzelmi és lelki egysége, amely Magyarország lakosságának túlnyomó nagy többségében tényleg megvolt s amely megengedte, hogy a nyelvi különbségek dacára egységes magyar nemzeti államról beszélhettünk. EMLÉKÜL. Az ifjúság találkozott az ősszel, A röpke dal a fáradt hegedőssel, A napsugár a parkba hullt avarral, A diadal az örök viadallal, A tünde regg a méla délutánnal, A boldog arc a mindig halavánnyal, A kacagás a hallgatag sírással, A lány szíve a bánatos Írással, A friss virág a hűvös fuvalattal, A szem tüze a könyvbe halt szavakkal, A nyílt mosoly a megvakult tükörrel; A játszi ujj a reszkető ököllel, A barna fürt a dérvert ismerőssel, — Az ifjúság találkozott az ősszel. S nem történt más, mint mig egy könny [legördül, Meggyűlt levél a lángon összegörbül, Hervadt szirom a kerti rögre zörren, A vasradő az ablakon ledörren, A kávéházból a zen« kiröppen, Tűz csillanik a lompos, asti ködben, A gyorsvonatból lány feje kihajlik, A bús szíven egy mosoly átnyilallik, A néma ajkon fölszakad a sóhaj, Kedves tűnik a távozó hajóval, Egy könnyű kéz teánkba cukrot ejt, Egy gondolat egy életet felejt, Az őszi lomb a vén fán összezördül . . . — Csak annyi történt, mig egy könny [legördül. Flnta Sándor. Csendélet Verebesen. Irta: BarihaUs Jenő. Az ő kezéből még zsirfoltos akta nem került ki sem a jegyző, sem a főbíró elé. — Megtörtént, megtörtént! — morfondírozott magában. Most már mit sem lehet változtatni rajta ! Előhívta kisbirót (a székelyeknél ez It-biró), a dobost, a söprögetőt és a tanácsteremben ,,ténfergő“ pár esküdtet. Vallatott, kérdezett. Lármázott, szépen beszélt. Könyörgött. Minden elképzel- hetőt megpróbált, csak valamikép eredményre, vezessen az egész dolog. De minden hiába volt! Senki se tudott felvilágosítást adni a relytélyes betörésről. Valamennyi jelenlevőt bántotta a dolog. Mindent meg tudtak érteni, csak azt nem, hogyan is eshetett ekkora szégyen a magas birói széken ! Mialatt Ignác uram dúlt-fűlt haragjában, azalatt a többiek kint a tanácsteremben összebújtak s tanakodtak. Végre aztán Tőke József kisbiró uram megemberelte magát. Nyomatékképpen kö- hintett egy párat, körülnézett jelezvén, hogy most valami okosat fog mondani: — Tekintetes uram! Jó lenne az éjjeli baktert idecitáltatni. Ő tán mégis csak többet tud a dologról! Az ő rézortjába tartozik éjjel a faluházára felvigyázni ! — Igaz bi’ a ! — bólintgattak a fejükkel a többiek, helyeselve az okos beszédet 1 A dobos se várva Ignác uram utasításait, már is kifordult az ajtón, Szaladt egyenest Dávid Mózes bakterért. Az éjjeli-őr a szomszédban lakott. így a dobos nem sokáig váratott magára. Néhány perc múlva már vissza is tért. — Beteg a Mózsi bá’ ! Az éjjel se inspekciózott! Azt mondta Ágnesné, hogy Mózsi bá’ mán szombat estét se igen hiszi, hogy megérje! Tegnap früstük után lefeküdt s azóta meg se moccant az ágyában. A községháza udvarára pedig egyre jöttek az embrek. Tárgyalták, alaposan megbányták-ve- tették az esetet. Dűlőre azonban egyikük se tudta vinni azt. A szégyen hire, mely Verebes községet érte, mind jobban és jobban terjedt a faluban. Mire a faluvégére ért a hir, akkorra már a fehérnépek azt találgatták, hogy vájjon ki is lehetett az a vakmerő gazem-
