Dombóvári Hírlap, 1921 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1921-09-18 / 38. szám

2. oldal.

— 191.5. tavaszán vonultam be 19 es ezredemhez s májusban már a lövészárok lakója voltam. Szeptemberben a Kovno-Luck menti harcokban estem fogságba. Első fo- golyutam az Ural hegy alatt levő Kraszno- finka városba sodort. Hat hónapig éltem itt, elég tűrhető helyzetben a többiekkel együtt. Persze ennek a magyarázata, hogy parancsnokunk egy kezetlen német tiszt volt, ki kiverekedett számunkra az orosz hatóságoktól mindent, már amit az ellenségnek ki lehetett verekedni. Innen 1916. februárjában a Kaukázusban fekvő Szvetrokreszt városba vetett a fogolysors, honnan csakhamar kikerültem egy Kaho'i nevű faluba e?y orosz paraszthoz, kinél két és fél esztendeig, mint földmunkás dolgoztam. Az itteni sorsom valóságos rabélett volt. Persze segíteni nem tudtam magamon. Emlékszem, egyszer panaszra mentem a községházára, hogy elpusztulok a száraz kenyéren és meleg vizen, a panasz orvoslása az lett, hogy jót összevissza vertek. 1917. tavaszán végre sikerült a sokat tervezett szökésem. El is jutottam Sztavropol városba a fogolytáborba, hol azonban csak rövid ideig voltam, mert bekerültem a városba egy borbélyüzletbe.

— Ettől kezdve enyhült a sorsorA. Mesterségemet folytathattam, az orosz viszonyok is nagyon zavarosak voltak ekkor már és jött a kadéttáralom s a felszabadulás első örömmámorában a megélhetés is feljavult. Sajnos azonban, hamarost átalakult a szabadság vörös szolgasággá, Ettől, a pillanattól kezdve megindult az örökös harc a fehérek és vörösek között. A város valóságos hadműveleti terület lett, hol a vörösek, hol a fehérek vették birtokukba.

Érdekli úgy e, ha egyet-mást felfedek a. mi vörös életű a fee bői. Először is keserű érzéssel gondolok arra, amit a vörössé vedlett magyaroktól szenvedtünk. Azt hiszem, a magyar vörös világ nem voit ennél kegyetlenebb. A terrorizálás valóságosan dühöngött s ártatlan, tiszta lelkű és magyar gondolkozása katonákat kényszeritett az ötágú csillagzat fénye köré. akik kénytelenek voltak behódolni, ha nem akartak: étien- szomjan elpusztulni a rabságban.-- Az orosz nép maga ritkán használt velünk szemben terrort, mert hisz maga is nyögött és sóhajtozott a viiágboidogitó eszmék őrült súlya alatt. Kegyetlen az ő helyzetük is. Rendesen sorozzák őket szovjetkatonáknak. Életük pedig a lehető legnyo moruitabb. Pi. kap egy szovjet katona 3000 rubel havi fizetést, naponként egy ebédet a szovjet-vendéglőben, áll pedig ez az ebéd : levesbői és kásából (akár csak nálunk volt a boldog proletár-világban ! Szerk.) Minden : hónapra kiutalják neki a jegyet, ott pajok- I nak hívják s ezért kap kevés sót, ami 3—4 napra elég, gyufát, kávét, de mindenből csak keveset. A svindli persze itt is grasszál.

A szovjet-katona a kevés havi természetbeninek is legfeljebb felét kapja meg, a többit a helyi tanácstagok maguk közt elosztják. Aki nem szovjet-katona, az lopásból él, ha meg tiszta múltú ember, ruháit, értékes dolgait, családi ereklyéit adogatja el a piacon. A szovjet vendéglőt 2 hónapon túl senki sem bírja ki. A gyomra feldagad, az arca is felpuffad, azután rohamosan fogy és egyszer csak összeesik, elpusztul. Ott mindennapos a halálnak ez a kegyetlen, ujmódi aratása.

— Legérdekesebb a vörös pénzvilág. Szovjet-rubel rengeteg van. Elmondok egykét árat. Pi. egy borotválás 1500 rubel, egy fej- és areborotválás 5 — 7000, 1 pár cipő munkadija 50.000 rubel, a ruha munkadija 150.000 rubel. Az élelmicikkeknél még furcsább árak dühöngenek. Egy orosz put (10 kg.) liszt 250.000 rubel, 1 kg. sült kenyér (fehér) 4—5000 rubel, 1 kg. vaj

42.000 rubel, 1 üveg tej (fél liter) 2000 rubel, i kg. hús 0 —8000 rubel. Egy jobb- minőségű férfi-öltöny 1 millió rubel. Persze, ezt is C3ak a piacon lehet megvenni, hajdani burzsujtól, ki maga foltos cipőben és ruhában árulja megmaradt, jobb időket látott ruháját. A jó zsevró-cipö 50.000 rubel, az utánzatok olcsóbbak.

— Ugye ilyen körülmények között nem •sodálja senki, hogy a megélhttés a legneiiez«bb. Ehhez járul, hogy a munka megállt. A Volga körül 16 vármegyében abszolút niucs semmi termés. Innét aztán menekül mindenki. Egy ilyen menekülő vonattal találkoztunk útközben és mi történt? Kérem mikor kidobáltuk az abiakorf a zniros papírost, a csontokat, kalbász hajat, felszedték ezek sápadt arcú, teljésen lerongyolódott menekülők s azt a zsíros papírt ették. Szomorú látvány volt . . .

Érdeklődésünkre, hogy mikor indult «1 Magyartrszág feié, Örömtii sugárzó arccal kezdte ®1:

— Jun. 26-án keltünk útra. Előzőleg ■ a fogolyszálliíó iroda lajstromozott bennünk.

A mi transzportunk: 340 fogolyból állott. Vonaton 5—6 napi uí után Novoszorisz állomásra jutottunk a Fekete tenger partjára. Körülbelül 5 hétig táboroztunk itt. Helyzetünket egy csöppet sa mondhatom rózsásnak.

| Rossz volt az ellátás s bizony saját megtakarított rubeljeimből éltem. Elindultam tömérdek rubellel s elfogyott belőle 750,000 No- voszoriszban. Sőt még egy arany gyűrűt is ! el kellett adnom. Szerencsémre, volt tisztességes ruhám, igy nem koldusán értem haza.

; Egyébként emléket is hoztam magammal.

; Tessék nézni ezt a kis arany zsuzsut, 80,000 I rubelért vettem. A nikkel órám szintén eny- nyibe került.

— Novoszoriszból Wiecbberl nevű német hajón 8 napi ut után Triesztbe érkez; tünk. Ekkor már & viszontlátás biztos t.u- I data éltetett, ami be is következett. Mit mondjak még? Jött a csőid megfigyelő ál- I lomás. Magyaros vendégfogadtatás, kitűnő I ellátás nagy-nagy szeretett a magyar földön, augusztus 2 a honi küszöb, a régi hajlék,

I az áldott feleség ... De ezt nem is lehet | elmondani . . . Ezt az érzést át kell élni. Ezt csak az tudja megérteni, ki hét év után magyar eget iát, magyar erdőt bámul, ma- I gvar rögökön lépked. Hiába, uram, a hazai í föld ... a bölcső ... a magyar szó ...

A beszélgetés, véget ért.

S nekem most néhány meleg köny j cseppet kellene még lerajzolnom erre apa- i pirra, egy boidog magyar arcot, melyek a j szenvedés kusza szántásait elűzte a haza- j térés leírhatatlan és kimond hatatlan boi- j dogsága. S alája talán ezt írhatnám : bét- : esztendei hadifogság után az áldott magyar

! { C\ i n n

1921. szeptember 18.

SZÍNHÁZ.

Múlt szombaton kezdte meg a »Koronás-szálloda nagytermében előadásainak sorozatát Halmi Jenő színtársulata. Az első hét folyamán színre kerültek: Az ezred apja, Piros bugyelláris, Debrecenbe kéne menni, A gyémántköszörüs, A jókedvű paraszt, Primadonna és Az obsitos elég szép sikerrel, jóllehet a közönség taég bizonyos várakozó tartózkodással viseltetik a szin- házbajárással szemben. Legalább a tavaszi zsúfolt házakat még nem tapasztalhattuk.

Pedig a társulat teljesen újjászervezve jött Dombóvárra és első heti impressziónk lényegesen jobb, mint a múltkori ittartóz- kodás alatt. Különösen a hölgytagok Ígérnek több aiakitóképességet (Gyenes Etel, A. Tímár Aranka, Bíró Böske, Harsányt Lili,

V. Hnszti íboly), jóllehet a régi nivékülönb- ség a férfiakkal szemben ma is fennáll. Jó erőket nyert ugyanis a társulat Marossy 6éza, Tímár Béla és Acsay Rezső személyében. A régi hölgytagok közül mindössze H. Szalma Terest üdvözölhette a színházlátogató közönség, azonkívül Garay Béla és Hortobágyi Artur, a régi társulat legtehetségesebb tagjai tartottak ki az uj idényre is j.Halmi direktor mellett.

. Általában az összes tagok nagy igve- I kezetet mutatnak s reméljük, hogy az elő- ! adások művészi értéke csak fokozódni fog, í mert ma még tudnánk kifogásokat emelni, j Most csak egyet tartunk szükségesnek külön figyelmeztetés tárgyává tenni s ez a túlságosan hangos súgás. Úgy gondoljuk, hogy a I jobban alkalmazkodó s-ugó sok mindent ké- j pes volna feledletni.

A szmigazgatóság érdeméül tudjuk be az előadások következetesen pontos kezdését. Publikumunk nagyon hozzászokott ahhoz, hogy a 8 órai kezdet fél, vagy hárorn- j negyed kilencet jelent s el sem tud kép- ! zeíni pontosságot. Ha a színháznak sike- i rülne a közönséget ilyen irányban megne- ; vélni, Dombóvár összes egyesületei hálával j volnának Halmiék iránt.

Legközelebbi műsor: szombaton: Kis I grizett; vasárnap d. u. : Primadonna, este :

! Amit az erdő mesél’; hétfőn : Silvio kapi- I lány; k dden : Niobe; szerdán: Kis király;

I csütörtökön : Buta ember; pénteken : Gróf ! Rinaldó.

i • • ,

Alighieri Dsníe.

Firenze Szent Kereszt templomában, mely mint az olasz Walhalla a város nagy férfiaiaak mauzóleumául szolgál, a második oltártól jobbra egy imponáló emlék emei- j kedik. Az üres szarkofág felett áll egy bús j férfiú szobra fehér márványból, »hideg koszorúval hideg halántékai körül«. Jobbra Itália alakja, mely diadallal a szoborra mutat és az alatta levő felírásra : Onorate i!

| altissimo poéta! Tiszteljétek a legnagyobb költőt!

Ezen emlék előtt minden látogató tisztelettel és meghatva áll meg és a nagy szellemre gondol, kinek emlékét jelzi a művészi alkotás és e nagy szellem.: Dante Alighieri.

Az idén van 600 éve annak, hogy a Divina Commedia lángeszű irója meghalt.

Nemcsak Itália emlékezik nagy, halhatatlan fiáról, de az egész művelt világ hódol zsenijének. Mert Dante Olaszország legnagyobb költője, de egyúttal minden idők és nemzetek egyik legnagyobb irója. Nyelvének szépsége, képzelő tehetségének va- rázshatalma,' érzéseinek igazságai, valamint magávalragadó ereje áltai mindeneket hatalmába kerit.

Dante Firenzében született 1265. május havában. Már gyermekkorában bámulatos jeleit adta nagy szellemének. Mesterei voltak a kiváló államférfiu és költő : Latini B unetto, a zenére Casella tanította és a raj ban oktatója Giotto volt. ő maga szívesen tanulmányozta a régi klasszikusokat, különösen a kedves VirgiliuW Tanult Bo-