Dombóvári Hírlap, 1921 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1921-08-07 / 32. szám
11. évfolyam Előfizetési árak: egész évre 62’— korona ; félévre 26-— korona; negyedévre 13-— korona. Egyes szám ára : 2 korona. POLITIKAI ÉS TÄKSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: Szent-LászIó-tér 18. sí. Kiadóhivatal és nyomda: Esterházy-utea 17. szám. Saját ház. (Telefon : 40. szára.) NyugafmagyaroFSzág. Úgy kering a keserű hír a megmaradt magyar glóbusz felett, mint a sötét halálmadár s halálos vijjogásában ott repdes az utolsó megpróbáltatás gyászáriája. A példátlan nemzettragédia — úgy látjuk — utolsó stációjához közeledik s a megszabdalt magyar rög ki- üvöltheti, ha ugyan még futja hangra és harsonára, végső keserűségének irtózatos felszisszenését a trianoni felcserek rossz munkájára. A kerekország térképére ráteritik a nyugati sávon is a gyászflóros halotti leplet s mire e sorok napvilágot látnak, tán már a soproni öreg városház zöldtetős tornyán nem nekünk bókol az esti villanyláng. Nyugatmagyarország. E tájon tán nem érzik a nyugati hantok hatalmas vonzóerejét. Nem tudják, hogy a Lajtától a Dráváig szaladó határdombok ép oly hűséges ezeréves őrök voltak, mint ödafőnn a kárpáti havasok fehér tetői. Nem tudják, hogy a mosoni síkság hu- musában bessenyők alszanak, Vasban, a Pinka völgyében most i*s vigyáz Felsőőr, Alsóőr és Orsziget magyar telepesek magyar lelke a csonkitó kéz átkozott munkájára. Nem tudják, hogy áll még a vasi Újvár középkori komor lovagvára s levigyáz a tájra megmaradt öreg ágyújával minden alattomos neszre. Nem tudják, hogy Faludi Ferenc sírboltjából ébren kémleli a maEstefelé. A kerti fákra őszi könny pereg. A délutánra ráborul az est. Ne félj magányos szobádban, szegény, Ha csendje síró muzsikába kezd. , Esti órákon várj rám f Megjövök. Hold fény leszek a csipkefüggönyön, S vigasztaló szavak aranyporát Lelked őszi kertjére öntözöm. Ezüst falvón fehér hajó leszek. Messze kelet sok-sok^ színét hozom. Magammal viszlek. Egy öh öl - - virágos — Ránk vár a távol kéklő partokon... Ne sírj magányos szobádban, szegény! ősz Iván. gyarság vergődő harcait s a harcos jezsuita magyar betűket ró megrongált pergamenjére a magyar kultúra szentséges ügyéért. Fraknónak a magyar szenvedések sokaságától megbámult vára s a szépséges Vörösvár mintha harcot idéznének, úgy nézik a lábuk alatt megbúvó faluk kunyhóiban a lelketlen agitátorok gyilkosszándéku bolonditá- sát. Ugy-e, nem is tudják, hogy Sopron kulturgócpontja volt a magyar nyugat álmodozó művészeinek ? A Tuladuna legmagasabb néma hegye, az ezer szépségével és romantikájával hóditó Irottko ket- tészelten, csonkán fog borongani hűséges társa — a Somlyó felé. Álltak már a cenki síremlék árnyában ? Megérezték és felijedtek-e Széchenyi elborult lelkének idegeket rázó harangszavára ? Nem is tudják, hogy Liszt Ferenc zsenije a Fertő-menti nádak muzsikájától lopta el rapszódiájának magyar színét? Ugy-e, elég is lesz a messzire szakadt krónikásnak könnyes mult- idézése ? Elég lesz, hegy megértsék, mi szakad le a rongyos ország sebes testéről. Vasi lankások, -soproni dombok, mosoni kövér szántók, fertőmenti gazdag rétek, hát ti lesztek az utolsó hantok a nemzet sir- gödrP hulló drága kincstk, értékek, emlékek felett ? Lehetetlen. Nyugatmagyarország. Most jártam be három vármegyédet. Mint a gyermek, emlékeket szedtem földedről. Vasi rögói, soproni virágot, Lecke a tisztálkodásból. Irt»: VÁtJl JímOB. A Masses kökénygalagonyás oldalában lánesor indul meg a lejtőnek. A dombtetőn búzatábla tarlója sárgállik. Távolról megtéveszti az embert. Mintha aranykalász hullámozna, hajladozna a langyos balatoni szellőben, Pedig már a kepéket csőrbe takarították, elcsépeltek. A Balaton ott mosolyog a lábánál. Nincs messzebbre, mint amekkorát a cigány- gyerek egy lélekzetvéf.elre beszalad. Az ég minden derűjét felöleli. Vele nevet. Együtt szoknak dörögni, villámot cikkázni, felieg- óriásokat tornyositani. A Matacs lábánál nem olvad össze part. és víz. Embermagas szakadék von láncot a felzaklatott titánoknak. A szellő megredőzi a bokáig érő vizet. Válaszképpen végigrsyaíja a part tövét. A halomradüit szakadékokon meghajol a fű s az alulról feltörő nád, káka gyenge, tajtékos hajtása is. A láncsor leért a krumplirendekbe. A sor végén csak egy jelentkezett. A brompli rozsda foltos levele é* a közbehintett lila virágok körülfogták fakó. nyári ruháját. Simára mosdott, hegyes fejét ravaszul hordta körül. Rosszszándék i, görbeatn em- k rek izotásakóat. Egy lé . ént tett előre. mosoni füvet. Rögöt a koporsómra, virágot a fejfámra, füvet a sirdom- hómra. Ugy-e hazám, szép Nyugatmagyarország, hazavihetem tulajdon fiadként a rögöt is, a virágot is, a füvet is ? Hazavihetem az ezeresztendős magyar földre szabadon? (czi Z.) Tanulságok a perekaei tűzesetből. Lapunk mait heti számában olvasható' volt, hogy a perekaei határban mily hatalmas tűzvész pusztított a cséplőgépből kiesett szikra folytán és a sűrűn egymás mellé rakott gabonanemü a pokoli hőségben éc szárazságban hamar a tűz martaléka lett és sok kisebb gazdaember egész éri munkájának fáradtságát tette teljesen tönkre. N© hibáztassuk most a tűzvész előidézőit, valljuk meg, hogy szivünk vérzett, amidőn tehetetlenül állott ott mindenki és szeretett volna segíteni, de nem tudott. A háború megcsappantok«, a. tűzoltói létszámot és alig néhány ember sietett ki £ tözoltókocsikkal. Mily más yolna, ha kellő felszereléssel, gyakorlott csapattal álinánk. szemben, amely a polgárság vágyóéi biztonságára mindenkor ügyel. Dombóvár annyj szellemi képességgel megáldott egyénnel rendelkezik, akik közül nem egy már tagjs* is volt ilyen tűzoltó egyleteknek, nincs tehát mit restelkedni, kivétel nélkül álljon mindenki össze és ajánlja fel szolgálatait a tűzoltás nemes ügyének. Oda kell törekednünk, bogy a szuenyadókat felébresszük, ds hamarosan, nehogy újabb károsodásnak Orrlyukait kitágította. Szimatolóan nyújtotta jobbra-balra. Először a szellőt szagolta. Hogy abban nem érzettgyanusat, kifordult a krumplirendből. Nagy, lompos farka a földön úszott. A zöldág&s, virágos kapuban uj art jelent meg. Gondtalan, gondatlan gyereke* fej: nagy szemek, ^ozsda-barna ruha . . . Csupa naivság, bámészság, mint a gyerekszobák lakóié. Még nem bántotta a kenyérkereset ezer mesterkedése. Pajsosan fordult hátra s njabb társat hengeritett ki a burgonya- bokrok közül . . . A példán másik kettő bnzdclt. Egymás fülébe, szőrébe, bőrébe csingsilóztak, hr kerülte? elő. Idillikusán gurgulyáztak a sül a, apró gyöpön. A mama aggodalmasan vizsgálódott. El-elszaladt tőlük. Meg vissza. A falu felöli résszel, a szőlős-kertekkel nem igen tudott megbékélni. S nem alaptalanul. Vagy hat rétszélességnyiie feküdöm a fűzfa árnyékában. Apám mellettem aludt. Ebéd után volt. Elszunditott beszédközben, ami kapás embernél nem csoda. Kiöltem ezüstlevelü nyárfabokor. Lehelt. Libbegette leveleit, akár Sajó kutya a nyelvét, a nagy forróságban. Homokos, vizenyős a talaj. Ez a nyárfabokor a tüdeje, a levelek a nyelvek. Nekem takarásom, mint katonának a földhányás, a kőrakás, akár ez a bekor is. Innen mindent láttam. Engem senki. A róka is csak í íjtett. A szimatjából, ösztönösen.. ...
