Dombóvári Hírlap, 1921 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1921-01-23 / 4. szám
2. oldal. DOMBÓVÁRI HIRLÄP a céltudatos gyakorlati politika szolgálatába akarja állítani. Utána Huszár . Elemér mondott el néhány vádat, mellyel a kormányzatnak ugyan nem ártott, de annál többet a keresztény nemzeti irányzatnak. A magyar fajiság védelmének, a keresztény gondolat életrekelésének régi, nagy vezére, Debreczen egyik képviselője, Milotay István gyönyörködtette klasszikus szónoklatával a gyűlést. Nem támadott senkit, csak megállapította a kormányzópárt kirívó, helytelen összetételét és az ebből önként folyó kormányzati hibák és mulasztások elkerülése végett keresztény és nemzeti alapon álló ellenzék szükségességét. Keresztény ellenzéket szerveznek azért, hogy a kormány keresztényebb legyen intézkedéseiben, nemzeti ellenzéket szerveznek azért, hogy a kormány nemzetibb legyen. Dunántúl népe és a dombóvári vasutasság már a komnaün alatt erősségei voltak a keresztény és nemzeti iránynak. Ezt várja tőlük most is a magyarság. Lengjen itt ismét magasan a keresztény élet és politika zászlója és most talán egységes táborba tudja hozni a keresztény gondolat átfogó ereje a «Csonkahaza» magyarságát. Az ünnepelt szónokok után kedves ismerősünk Czettler Jenő mondott irridenta magyar és intranzigens keresztény beszédet. Beszéde mintha gyújtó fáklya lett volna. A hideg dombóvári lelkek lángba kaptak. Tűz és lelkesültség sugárzott a szemekből. A megalázkodás helyett az önérzetes külpolitikát sürgette és az integrális Magyar- országért pedig minden polgárt becsületes munkára hivott fel. Offenmüller Zsigmond bezárta a gyűlést azzal, hogy a jelenlevő képviselők akadályozzák meg a háború előtti betétek 207«-ának lefoglalását. A nagyszámú közönség lelkesen szavazott bizalmat örgréf Pallavicini Györgynek, s a himnusz éneklése után eloszlott. Így akaratlanul is színhelye volt Dombóvár az új politikai csoport kezdő zászló- bontásának. Reméljük, hogy legközelebb csupa negatívum helyett már pozitívumot is hallhatunk. Szakcsra, nemzetgyűlési képviselőnk és kísérete vasárnap reggel féltizenegy órakor érkezett meg. Alig szűntek meg a templomban a Szózat lelkes akkordjai, amelyek ezen vasárnap mindenütt e csonka országban, az istentiszteletek végén jelezték, hagy nem mondunk le területi épségünkről, hanem követeljük a teljes hazának visszaállítását a Kárpátoktól az Adriáig, kezdetét vette a templom-téren á népgvülés, amelyet Vitkovits Ferenc szentszéki ülnök, plébános nyitott meg, üdvözölvén képviselőnket és kíséretét. Képviselőnk minden részletre kiterjedő beszámolójában rámutatott arra, hogy a kormányzat nem váltotta be Ígéreteit és a követeléseket, melyeket vele szembe» tá- i masztottunk. Egyik tévedés a másik után következett és ma itt állunk lerongyolódva. Csak az összetartás, a hazafias lelkesedés menthet meg bennünket, hogy talpra álljunk. Utána dr. Czettler Jenő főképpen a béke ratifikálásának kérdését vitatta. Magyar ember ezt a békét kötelezőnek nem ismerheti el, véreinket tőlünk elszakítani nem engedjük és mielőbb teljes egyetértéssel azon kell munkálkodnunk, hogy a szép magyar haza teljes egységében viruljon. Huszár Elemér itt főképpen azt vitatta, hogy mi késztette őt, hogy ellenzékbe menjen és miért viseltetik bizalmatlansággal a kormány iránt. Végül Milotay István dr. tartalmas és szép beszédében a keresztény nemzeti eszmének talpraállitása és hamisitatlan keresztülvitele érdekében emelt. szét. A beszámoló beszéd után Vitkovits Ferenc plébános a nemzetgyűlési képviselőt és kíséretét vendégül látta. Az ebéd folyamán számos lelkes felköszöntő hangzott el. Hétfőn Döbröközön ünnepelték képviselőnket és kíséretét, őszinte lelkesedéssel. Képviselőnk Ígérete értelmében módját fogja találni annak, hogy a közeli hetekben a kerület többi községeit is meglátogassa. Budapesti fogorvosi rendelés ] Dombóváron, Erzsébet-u. 18.;sz. Egyes fogak, teljes fogsorok, arany-koronák, arany-fogak, arany-hidmankák helybeni készítése és szájba helyezése. — Ezüst, porcellán és cementtömések. Fog- és gyökér- húzások, teljesen fájdalommentesen 1921. január 23. Heti politiha. Ä politikai hét meglehetősen csende- son folyt le. Nagyobb rázkódtatások nem érték sem a kül-, sem a belpolitikát. A nemzetgyűlés még nem ülésezik, előreláthatólag február előtt nem is ül össze. Beszámolót többen tartottak vidéken. Összefoglaló tudósításunk ez : Andrássy pártalakitása. Másfél év óta már háromszor terjedt hire, hogy Andrássy Gyula gróf kilép a passzivitásból és ismét megkezdi tevőleges politikai munkálkodását. A liberális sajtá í mindig örvendezően kürtölte országgá a híreket, melyekből egyszer sem lett valóság. A múlt napokban azonban maga Andrássy Gyula gróf kezdett tárgyalásokat ellenzéki és kormányzópártbeli keresztény politikusokkal és elhatározta uj párt alakítását. Pár nap alatt végzett tárgyalásaival, minek eredménye az, hogy megnyerte a dissziden- sek, a Sznarecsányi csoport és a keresztényszocialisták nagyrészének támogatását, frog- ramnsja keresztény és nemzeti alapon épül, kívánja a legitimitást, a zsidókérdés gyökeres megoldását, cselekvő, nem tapogatózó kül- és belpolitikát. A liberális lapoknak, kiknek Andrássy ezelőtt mindig »nagy államférfi« volt, most ilyenformában bezzeg nem tetszik a gróf sikralépése és igyekeznek mindenkép tompítani, kicsinyíteni az alakulást, melyhez legnagyobb valószínűség szerint Apponyi is csatlakozik, ha Párisból visszatér. A demokraták válsága. A Nemzeti Demokrata Párt elnökségéhez Bárczy István és Sándor Pál képviselők levelet intéztek, melyben bejelentették a pártból való kilépésüket. Ez nagy zavart okozott a demokraták körében. Ugrón Gábor pártelnök rögtönzött értekezletet hivott egybe, melynek eredményeként futárt küldöttek Bécsbe Vázsonyihoz, megkérdezni véleményét a helyzetről. Haller és a szociáldemokraták. Egyik esti lapban Haller Istvánnak nyilatkozata jelent meg arról a kérdésről : Miként lehetne a magyar munkásságot, beleértve a szociáldemokratákat is, a közös, egyetemes nemzeti épitömunkába belekapcsolni. Hangoztatja, hogv neki és kereszkóborgásaim, talán a misztikumra szomjazó gyermeklelkem. Nem tudom. Egy késő délutánon jött el végre az, aminek eljöttét, izgalmát hetekkel előre éreztem már magamban lappangni. Egyszerre zendült fel a két hegedű, élesen és tisztán, mint két havasi kürt, szálltak, keringőztek, röpködtek, játszattak a hangok, mint szikes pillangók, virágeskertek fölött, enyeleg- íek és búsan harsenáztak sötét bánatokat, mint messzehuzódó fekete erdőrengetegek — és nem tudtam többé megkülönböztetni őket. Egy percre csend volt, pihentek, az-után újra megindult a harangjáték. Ekkor egy goudolatvillanással, egy lehelettel, az egyik tisztább, kristályosabb, telibb volt már. Vártam ezt és mégis megremegtem. Éreztem, tudtam, hogy a győztes a tanítvány lett. A fiú jobban tud hegedülni ! Ahogyan aranypénzek csengéséről állapítják meg valódiságukat, úgy éreztem én ki a győztes futamból a fin hangját. Azután hirtelen torpanó megrianás és csönd... nagy-nagy csönd. Elhallgattak. Odabenn most két egymásracsodálkozott, megbénult lélek vívja rémült, tapogatózó harcát. Nem bírtam magammal. Átugrottam az ormótlan láncot és egy ugrással felszöktem a földszinti ablak vasrostélyáig. Meg- fogóztam és lüktető szívvel figyeltem befelé a nyitott ablakon. Az öreg Hedry maga elé meredve, némán állt a szoba közepén, kezében, miit lőtt madár csüngött a hegedűje ; a fiú szo^ morun, tehetetlen egyszerűséggel, vágyé szerelemmel takargatta lilás selyemkendőbe hegedűjét. Azután betette a tokba, még egy szerelmes pillantást vetett rá és — rácsukta a födelet, elcsettintette a zárt. Fölpillantott. Az apja még mindig mozdulatlanul állt, maga elé bámult. Halkuló szívdobogással figyeltem a mozdulatok lassú pergésót. A fin teljesen kiegyenesedett és fáradt, koravén teste a tavasz fiatalos ruganyosságával lépett apja elé. Megszólalt, a hangja tisztán, határozottan csengett. — Apám ! A hegedűket eltesszük; — Várt egy pillanatig, azután csendesebben hozzátette : — Örökre. A férfi is felegyenesedett de kifeszülése : görbülés volt már. Az elmúlt egy-két perc alatt teljes roncs lett. »Ne érints« lelkének helyrehozhatatlan vereség volt az utolsó félóra, kétségbeesett hare és bukás. Apa és fiú egymásranéztek, de azután fére- ferdultak mindaketten. — Igazad van. — Ez volt az utolsó szó, amit hallottam. Azon az estén sokáig álltam még kint* Későn kerültem haza. Az ősz nyirkos köde a mellemre szállt. Másnap ágyban mararad- tam, nem tudtam felkelni. Sokáig feküdtem s az ágyban hallottam, hogy a két Hedry nemsokára azon emlékezetes est után elutazott a régi kastélyból. Amikor jobban lettem, az édesanyám engem is elvitt délre, az édesapámhoz. Ö is velünk maradt s többé sohasem kerültem vissza a hegyes Felvidékre. Történetünk két hősével sem találkoztam azéta, nem is hallottam róluk. Csak néha-néha járnak kisérteni szomorú és bo- longós novemberi délutánon, amikor korán leszakad a köd, (Vége.)
