Dombóvári Hírlap, 1921 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1921-07-03 / 27. szám

V. évfolyam

27. szám

Dombóvár, 1921. Julius 3.

Előfizetési ár: egész évre 52 •— kor; félévre 26•— kor; negyedévre 13'— korona. Egyes szám ára 2 korona.

Megjelenik minden vasárnap.

Előfizetési dijak és hirdetések a kiadóhivatalba; a lap szellemi részét illető közlemények pedig a szerkesztőséghez (Szí. László-tér 18.) küldendők.

Szerkesztőség: Szent-László-tér 18. sz.

Kiadóhivatal: Esterházy-utca 17. szám. Telelőn : 40. szám.

Az ifjúság hiuaíása.

Ismét széttárulnak a komor iskolák szárnyas ajtói, ismét kiözönlik rajta az ifjúság. Róluk folyik most mindenütt a beszéd, ők állnak most minden érdeklődés központjában. Nemcsak alkalmas tehát ilyenkor velük foglalkozni, hanem szükséges is, különösen a mai zűrzavaros, vajúdó időkben lelkűkbe vésni azt, mivel tartoznak a hazának, a társadalomnak, önmaguknak. Rá kell mutatni egynémely olyan dologra, melynek megismerése nélkül egyetlen ifjú sem indulhat az élet elé.

Kétségtelen, hogy a múlt idők teljes Magyarországában meglehetős könnyen haladhatott .előre a törekvő, tanu'nivágyó ifjú, úgyszintén az életben való elhaladásában nem gátolta nagyobb akadály. Részint az állam, részint a társadalom segítsége, részint évvégi képességei tették lehetővé ezt. Sajnos azonban, szomorúan megváltozott a heiyzet Gsonkamagyarországban. Minden pályán roppant sok a letört, félbemaradt egyéniségek száma. Ennek oka másbau nem kereshető, mint a felettünk végigszáguldó politikai és gazdasági válságoknak. Mindezek között is hazánk szétdarabolásában, területünk egyötödrészre való megkisebbedésében kereshető oka annak, hogy a fiatal pályakezdők előtt megcsappant az életben való elhelyezkedésnek lehetősége. Logikusan következik, hogy a mai nemzedéknek saját érdekében legfontosabb kötelessége azon dolgozni, hogy az ezeréves magyar haza határai minél előbb visszaállíttassanak. A munka nem megy könnyen. Azonban jobb az élet egyik darabján át megfeszített erővel dolgozni, mint egész életen át nyomorogni, tengődni. Kell, hogy ez legyen ma minden fiatalember életének legelső, legnagyobb célja a magyar haza területi épségének visszaszerzése.

Erre a munkára kell készülni is. Erre már fiatal korában kell nevelni a fiatal magyarnak önmagát. A harc sohasem ismer kíméletet. Idealizmussal, ábrándozással nem lehet az anyagi, rohanó életben eredményeket elérni ; praktikus, gyakorlati, reális gondolkodású nemzedékké kell a mai nemzedéknek magát ki teljesítenie. Botor dolog az ősök nagyságát hirdetni az ellenség előtt fegyverként ; ez sohasem értékes fegyver, ezzel csak lemosolygást nyerhetni, nem pedig Komoly eredményt. Meglevő, jelenbeni értéket kell használni és mindig olyan fegyvert, amilyent ellenünk alkalmaznak.

Valószínűnek látszik, hogy a nemzetek közötti ellentétet a jövőben már nem ágyú-, puskaharc dönti el, hanem inkább szellemi téren folyik le a küzdelem. Sajió, szellemi tudás lesz, ami jobbra, vagy balra dönti majd a mérleget. Szükséges tehát az uj generációnak, mely most lép ki eb, életbe, mindezen dolgokban teljesen tudatosnak, járatosnak lenni, szükséges felvértezni magát velük, hogyha majdan rákerül a sor, lehessen alkalmazni sikerrel.

Erről a témáról, melyet most röviden érintettünk, nagyon sokat lehetne Írni, de eleget sohasem. Ezek a sorok álljanak itt azárt, hogy Dombóvárnak most élet elé induló nemzedéket gondolkodásra serkentse a téma felett. Bármilyen részét mélyíti is ki magában kiki, az eredmény, amelyre eljut, kell, hogy e mondatba tegyen összesürithető. A haza jövője mindenki előtt!

fiz EME taggyűlése.

Az Ébredő Magyarok Egyesületének helyi csoportja f. hó 26-án, vasárnap taggyűlést tartott a Korona-szálló emeleti helyiségében. Sajnos — a közönség többfelé oszlott meg — nem jelentek meg annyian, mint ahogy azt az igen nobilis és tanulságos előadások megérdemelték volna. A gyűlést különösen ünnepélyessé tette a központ kiküldötteinek, dr. Kmoskó Mihály egyetemi tanárnak és G^ap Ferenc máv. felügyelőnek megjelenése. Mindketten a keresztény magyar fajvédelemnek fáradhatatlan munkásai, különösen Kmoskó Mihály egész életének tudományos munkásságát szentelte a zsidó kérdés tanulmányozására és ismertetésére. Megdönthetetlen statisztikai adatokkal támogatott, mindvégig tárgyilagos beszédében fejtegette a zsidóság terjeszkedésének végzetes veszedelmét és szemléltetően bizonyította, hogy ha e mindennél rettentőbb veszedelem ellen a magyarság nem fog védekezni, hova tovább mindenéből kifosztva, szolgasorsban csak zsidó kegyelemből élhet tulajdon hazájában. Nagyon érdekes volt a zsidó világnézet ismertetése a talmudból vett idézetek alapján. Beszéde végén azok ellen szólt, a kik tudatlanságból, vagy b nős közönyösségből nehezítik a magyarság felszabadítását a zsidó járomból.

Csap Ferenc máv. felügyelő szintén tartalmas beszédében a magyar lélek, a magyar gondolkozás meggyógyitását sürgette attól a méregtől, mellyel a zsidóság által a maga hasznára kisajátított és saját erkölcsére kiformált liberalizmus oltott bele a jóhiszemű, de könnyelmű magyarságba. Amig ettől a méregtől meg nem tisztulunk, nem lehet az egész magyarságot átfogó egységes erőkifejtésre számítani a jövő nagy feladatainak elvégzésére. A területi integritásnak is ez a nélkülözhetetlen feltétele. Ezzel kapcsolatban a lelki megtisztulás hatalmas eszközéről, a sajtóról beszélt s óva intette a magyarságot, hogy politikai és szellemi irányítását a zsidó sajtótól fogadja ei.

Lovas István az Első Keresztény Biztosító Intézet főtisztviselője a gazdasági téren való munkásságot, mint a legfontosabb feladatot hangoztatta és ismertette az Első Kér. Biztosító Intézetet, amely már rövid fennállása alatt jelentékeny területet hódított vissza a zsidó biztositó társaságoktól. Érdekesen fejtegette még, hogyan vásárolták össze a zsidók a tengersok magyar földet, hogyan ragadták el az ipart és kereskedelmet a keresztények pénzén.

A titkár a leégett szerencsi ref. templomra való adakozásra szólította fel a megjelenteket s a gyűjtésnek szélesebb körben való terjesztését kérte.

Az elnök lplkes összetartásra buzdító szavai után a szózat eléneklésével végződött a gyűlés.

Este fél 9 órai kezdettel társasvacsora

Venyigelángok.

(Kis regény.)

Irta ; T)énes Gizella. Dóra elvörösödött.

10

— De mit hiszel rólam Margit.? Tudok én játszani ?

Keserűn sóhajtott. — Bár tudnék. Akkor talán kivívhattam volna a szívem szabadságát.

Felugrott szilaj mozdulattal.

— Te vagy az oka Margit. Miért vittél magaddal, — miért hívtál ? Miért vittetek el a szobámból ? Itt voltak az írásaim, a könyveim, A képeim és a virágaim. Az iskolám és a gyermekek. Mily szép életem volt! Mennyire teljes volt minden percem ! És ma? Ó, Margit, el kell mondanom. Jó, hogy itt vagy.

— Néha annyira sajog a lelkem, hogy fizikai fájdalom szinte. Azóta csak lézengem.

Tarné megdöbbent.

— Mióta? — kérdezte fojtottan.

Dóra elfordította fejét.

— Most egy hete. Hozzád készültem. Találkoztam Ervinnel. Megcsókolt . . . Este volt. Hazakisért.

— Hazakisér: ? Este ? — Tarné hangja éles volt.

Dóra elmosolyodott.

— Igen, a kapusiig. Azóta csak ülök órákhosszat a szobámban . . . Összetevődik a kezem. S csak nézek magam elé és di- dergem . . . így múlnak az órák egymás után. így talál rám az alkonyat. így találnak a csillagok, a hold fénye, a félénk éjszaka. És mindig magam vagyok . . . Körülnézek : falak. Vágyódom : falak. Azóta fölemésztődik; az erőm és egészségem. A haját látom folyton, meg a száját. Te Margit, a szájáért megbolondulok ! Mióta ismerem e száj ízét, roncsa vagyok régi magamnak. Nem olvasok. Nem írok. A dolgozatom félig készen, ott hever a fiókomban. Tintatartóm beszáradt. Toliam összetört. A lelkem mélyén nincs semmi, csak egy okos, szőke férfi-fej.

Dóra feje hátracsuklotí. A beszéd el- fárasztotta.

Tarné nézte. Szemei elkönnyesedtek.

— Csak tudnám, mit csináljak veled. Tudod azt Dóra, hogy a mi doktorunk tegnap hazajött és Ács Ervin már talán maelmegy ?

Dóra nem figyelt a beszédre. Belsejét zokogás rázta.

— Félek Dóra, ha elmegy mellőled ha nem lát, elveszted. A nagyváros visszaveszi tőled. Az aszfaltokhoz szokott lábnak nehéz megszokni a vidék kavicsait. Aki hozzászokott a kávéházak levegőjében nevelődött lelki életekhez, könnyen elhagyja a komplikált, tiszta felfogású női leiket. Köny- nyed, napfényes emlék leszel az életében, melyre nagynéha visszapillant. Egy üde, falusi tájkép.

Dóra átdidergett. Úgy érezte, mintha

jeg^svizzeí Öntözték volna a homlokát.

Az ajtón kopogtak.

Iskoláslány futott be. Kezében keskeny levelet szorongatott.

— A fiatal doktor úr küldte. A kisasszonynak. Ott van az állomáson. Máma mén Pestnek. Kaptam tőle cukrot.

Maszatos tenyerében csokoládé-cukorka barnult.

Dóra elolvasta a levelet. Azután összehajtotta. Gyürte-csavarta a papírdarabot.

— Elmehetsz — mondta a leánynak szárazon. Szemei messze néztek. Könnyes fény vibrált a fekete szemek tükrében.

A papírdarabot a tüzbe dobta.

Vége következik.I