Dombóvári Hírlap, 1921 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1921-06-12 / 24. szám
V. évfolyam Dombóvár, 1921. junius 1224. szám POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Előfizetési ár: egész évre 52— kor; félévre 26*— kor ; negyedévre 13*— korona. Egyes szám ára 2 korona. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési dijak és hirdetések ;t kiadóhivatalba; a lap szellemi részét illető közlemények pedig a szerkesztőséghez (Szt. László-tér- 18.) küldendők. Szerkesztőség: Szent-László-tér 18. sz. Kiadóhivatal: Esterházy-utca 17. szám. Telefon ;• 40. szám. fl pécsi püspök — Nem akarunk személyi kultuszt űzni 1 az alábbi sorokkal, de lehetetlen gróf Zichy Gyula pécsi raegyéspüspöknek a dombóvári főgimnázium iránt megnyilvánult nemes cselekedete mellett melegszavu megemlékezés nélkül elmenni akkor, mikor intézetünk első, nagyjelentőségű halárkövéhez értünk. Mindig is tudatában voltunk s a rideg tényekből olvasó magyar közvélemény velünk együtt lelkesen beigazolva látta nem egy esetben, hogy a pécsi püspök az ország kulturális nívójának emelésénél, hazafias és keresztény érzületének fokozásánál nemcsak buzditó atyai jóindulatának adott kifejezést, de mindenkor akiiv pénzbeli támogatója is volt minden célirányos nemzeti mozgalomnak, különösen a nagyhorderejű magyar iskolaügynek. A dombóvári gimnázium alapításánál már ott láttuk illusztris alakját, éreztük pártfogását s az ügy iránti buzgalmának soha nem csökkenő meleg szeretetével állt porondra, amikoT intézetünk továbbfejlesztéséért és betetőzéséért harcoljunk kemény akarattal. Időközben is soha nem szűnt meg a pécsi püspök érdeklődése, lankadatlan támogatása, mert nagyon is éles perspektívában látta Dombóvárnak, mint gócpontnak rohamos kifejlődését s nagyon jól tudta^ mint a keresztény magyar kulim a nemes- lelkű püspökharcosa, hogy Dombóvár faluból várossá lendülésekor elemi erővel kiköveteli, hogy közlekedési gócponttá tételekor a szellemi gócpont is minél gyorsabb tempóban valóra váljon. Innét a pécsi püspök buzditó, gondosztó, segítő akaratereje. főgimnáziumunkért. Ez az áldott akaraterő — örömmel és hangosan regisztráljuk — nem fogyatkozott meg egy pillanatra se főgimnáziumunk iránt a pécsi püspök jóságos szivében. Nem fogyatkozott meg ma sem, a több mint két éves szerb megszállás alatt sem, anyagi vi- szás helyzete, szerb rablás és zaklatás, vörös kisértés és fenyegetés, állandó terrorizálás közben és szivében a napról-napra megújuló magyar fájdalommal egyházmegyéjének nagyobb részétől s híveitől való elszakadás miatt, a könyörtelen száműzetésben is gondolt, főgimnáziumunkra, számon- tartotta éveit s elküldte üzenetét és ajándékát. Midőn cselekedetének ilyen hangossá tételekor köszönelünket es köszöntésünket küldjük a borongós Mecseken keresztül a pécsi rezidencia lakójának, nem mulaszthatjuk el, hogy példájának magyar követésére rá ne mutassunk mindazop előtt, kik hivatva vannak és tudnak is a magyar szellemi élet feliinditésén anyagiak adományozásával, mecenási nagylelkűséggel segíteni. Nem mulaszthatják e! éppen a mi szűkös anyagi viszonyok közt élő és a kezdet nehézségeivel küzködő főgimnáziumunkkal szemben arra rámutatni, hogy bárcsak minél több lelkes adományozó barátja, alapítványt létrehozó, bőkezű mecénása akadna főgimnáziumunknak. Es soha nem volna erre pillanat komolyabb, ünnepélyesebb, egy magyar intézet történetében, a fejlődést biztosítóbb s a tanári testületben, szülőkben, ifjúságban büszke boldogságot és magyar reményt fakasztóbb, mint a mai idő, mikor először bocsátja ki főgimnáziumunk a nagy magyar életutra első maturus generációját. Egyesek, erkölcsi testületek, Dombóvár községe, Tolnavármegye nevüket teszik emlékezetessé időtlen időkig kultúránk annalesei- ben, ha a pécsi püspök után kilépnek a porondra s lerójják áldozatos magyar adományukat a magyar kultúra nevében. * Alábbiakban közöljük gróf Zichy Gyula alapítványa létesítésekor küldő t levelét, melyet Varga Ferenc főgimn. igazgatónak küldött: Nagyságos Igazgató Űrt Örömmel értesültem, hogy a dombóvári kir. kath. főgimnázium, mely sok nemes lélek fáradhatatlan munkájának és közreműködésének eredménye gyanánt 8 évvel ezelőtt nyílt, meg, a jövő hónapban bocsátja szárnyra első érettségi vizsgát tett növendékeit. Lelkem mélyéből kivánom, hogy az intézet, mely a legválságosabb háborús éveket s az utána kővetkező felette súlyos időszakot megroppanás nélkül kiállotta, életének első és legnehezebb kor* szaka után a fejlődésnek és a virágzásnak szívesen remélt jövőjébe lépjen. Az első nyolc év határkövénél az intézet iránt mindenha táplált jóindulat tanúbizonyságául 5000, Írva ötezer koronát azzal bocsátók az intézet rendelkezésére, hogy abból az intézet egy vagy két példás magaviseletü és ki váló róm. kath. vallásu tanulójának jutalmazására ösztöndij-ala- pitvány létesittessék. Az 5000 koronát dr. Fent Ferenc szekszárdi c. apát, püspöki provikáriusom fogja Nagyságodnak megküldeni. Az intézetre, annak tanáraira és növendékeire Isten bőséges áldását kérve, maradok Pécs, 1921. május 26. őszinte jóakarójuk: Zichy Gyula s. k., pécsi püspök. Lehajló halász. (fi „fietőji Zársasig" (jrünwald-dijával jutalmazott vers.) Teérted vetettem kalászt! Vágj bátran kaszáddal belém. A sors egy nyár! S mindennek vége Egy nyárnak érett reggelén. Sorsnak egyforma mindegyik. Virág lehettem volna tán, De elhervadtam volna úgy is .Ruhádon, egy báléj szakán. így leszek áldott kenyered, Szürke napokon — szürkeség, Vágynak — kévé::, de élni rajtam, Csak élni, — ehhez még elég. Elfogyhat minden, ami jó, Minden, mi valamit is ér; — De mi csak akkor jó, ha nincs más: Én maradok — falat kenyér. Ősz Jván. Venyigelángok. (Kis regény.) 8 Irta : j)énes Q'zella. Dóra nevetett, hangja mélyen búgott, mint a szordinós hegedühúr, mely befelé rezgeti a boldog, diadalmas dallamokat. A hold lesápadt az égről s a hajnal pirossága derengett át az ablakréseken. A társaság hazakészülődött. Ács Ervin Dórá- ékkal tartott. Gyalog mentek haza. Ács belekarolt a lány karjába. Egymáshoz simultak. Csendesen, lehajtott fejjel mentek egymás mellett. Lépéseik üteme összehangzoit. — Van úgy, hogy az ember el sem alszik, mégis fölébred — szólt Ervin halkan s elhajította cigarettáját. Dóra nem szóit. Keze remegett Ervin ajka alatt. Csendesen elváltak. Dóra beszaladt lakásába. Elfüggönyözte ablakát. Feje zúgott. Derekán még egyre ott érezte Ács Ervin karjának ölelését. Fülében egyre fölhangzoit a muzsikaszó. Lehunyódó szemei előtt ott vibrált a szép vonalú, követelő férfiszáj. Gyorsan ledobálta ruháit.. Ágyába bujt. Takaróját nyakig magára szorította. Mintha a szobaszegletekbő! szemek villogtak volna. Arca inegsápadt. Csak a szája világított, mint egy sötét, biborszinü rózsaszirom. A hajnalodé éjszaka csöndje borult a kis utcára. Dóra ablaka alatt lépések hangzottak. Utána újra csend. Dóra fölült ágyában. Szívére szorította tenyerét és figyelt. És odakünn halkan, mint a permetelő réti patak lágy gördülése, muzsikaszó rezdült. Remegtek, vágyakoztak és kértek a hangok. Odaborultak Dóra szívére. Húszéves ifjúsága elé hulltak. Ács Ervin hangját hallotta most Dóra. — Csak egy kislány ... — mondta a cigánynak halkan. A régi, drága nóta melódiája szólt a hegedühúron. S Dóra hallgatta. Hallgatta, mint életének zsolozsmáját. Könnyes, boldog arccal, szívére szorított kezekkel. A kezében cirógató vágyak remegtek. Halkan dúdolta az utolsó sorokat: ... fi jó Jsten de nagyon szeretett fifikor téged nekem teremtett. . . Már csend volt odakünn s Dóra egyre bámulta a villany hideg fényét. . . . Mintha végigcsókolták volna vál- laimat — gondolta pirulva és lecsavarta a villanyt. Párnája egyre muzsikáit feje alatt. A napfény, ahogy átsurrant á tiszta függönyön, glóriába vonta könnyes, boldog leányarcát. I
