Dombóvári Hírlap, 1917 (1. évfolyam, 1-53. szám)
1917-03-25 / 13. szám
1917. március 25. Nyomozások. Tisztuiselők. Nem azért, mintha az én gyenge lélek- zetvételemet ebben a világorkánban meghallanák, csak azért mert az Ur Isten gondolkodni engedett, beszélek erről is. Végső eredményében is nem irta a homlokomra, hogy miről gondolkodjam, én tehát arról beszélek, ami legtöbbször a röghöz köt, ami a lélek ideálismusát nem, csak „ a testet elégíti ki “ : a tisztviselők megélhetési problémájáról. Dehogy találtam fel egy uj kereset forrást, amit önöknek ajánlani akarnék ! Még csak nem is törtem a fejemet, hisz előbb összetörhetném azt, minthogy olyant kitaláljak, csak a kinyújtott mutatóujjam, akarom a hideg valóság felé irányítani azért, hogy ha volna még valaki, aki a munkába — de nem vajban ! — fii ig úszó és anyagi gondokban elmerült, illetve élelmiszerjegyekben alásü- lyedt tisztviselők helyzetét, mely róísámak éppen nem mondható, még nem ismerné— módja legyen erről is tudomást szerezni. Végeredményben ennyi érdeklődést megérdemlőnk ? Csak úgy nagy vonásokban. Az öregéből: Az élelmicikkek átlag 40,0 — 600 °/0-al emelkedtek. A ruházati-cikkek mégtöbbel. A többiről meg nem is beszélek. Igen. A tisztviselőknél is, ezzel teljesen arányosan, sőt még arányosabban emelkedett a : mnnka. Es arányosan csökkent a szórakozás. Mert ma csak azok szórakoznak, akPk — szereztek. Miért kérdik, hogy hol ? miből V — mivel ?—mennyit? Nem illik ma ilyet kérdezni: Végeredményben nem való kozmánk a tola kodás. De legyünk igazságosak. Mi is szereztünk : adóssigot. Élelmiszer adósságot. Hiába ültünk minden hó 1-én haditanácsot koronáink felett, hiába forgattuk a tőkénket a kezünkben: nem lett több. Kifizettük a tartozásokat s az évvégi zárszámadás 70°/c minust mutatott. Volt, a kinél többet is. Csak a hadseregszállitóknál mutatott többett, de azt: plusban, a hatványon. Azok meg nem törődnek azzal, hogy más mit csinál. Ős; mindenen és mindenkin keresztülgázolnak, a fontos, hogy a törvény sujtóke- zét elkerüljék és hogy ők meggazdagodjanak. No meg, hogy a háború még legalább tíz évig tartson. Nem tehetek róla. hogy mindig ők jutnak az eszembe. De végre megmozdult a tisztviselők hatalmas tábora s felemelte a panaszos szavát. Hallgatott^amig hallgathatott. Mindig vártuk a közeli véget. De az úgy látszik késik. Most már szóinunk keli. Egy kincsünk van még, a becsületes munka adta függetlenségünk. Mi meg nem imádjuk a Mammont. Ne is akerják az illetékesek, hogy az legyőzze erkölcseinket, A kisertés pedig oly nagy, hogy már ernyedtek a karjaink a viaskodásban. De a haza javáról lévén szó, mi is az utolsó lehelietig küzdünk. Ha azomban van, sürgősen kérjük a tartalék segítségét. A- honatyáknak látni kellett fenn a mi küzdelmünket. A miniszterelnök is a mi fővezérünk s — mondják — jó politikai straséga. Legyen résen. Parancsait megkaptuk. Segítségét is várjuk. Ne felejtsék el ott fönn, hogy a fixfi- zetés nera hoz ám háborús kamatot;! Tudnék még erről sokat mondani de ma nem szabad sokat beszélni.- -A- többi-t-az urak- is tudják! Forrai István. — A dőbröközi vásár, mely -f. hó 26-án lett volna megtartandó, — elmarad, — Diákok húsvéti szünideje. A gimnáziumi tanulók húsvéti szünideje f. hó 31-én (szombaton) bélben kezdődik és tart április lO-ig (keddig) bezárólag. —Árpavetőmag beszerzése. Járási főszolgabíró közölte a községekkel, hogy illetékes helyről’ nyert értesülés szerint e- gyedül csak árpavetőmag szerezhető be a közélelmezési hivatal engedélyével, az is, csak az esetben, ha az illetők ugyanoly mennyiségű búzát vagy rozsot szolgáltatnak be, Orosz-lengyelországi munkások kiadása. Járási főszolgabíró értesítette a gazdaközönséget, hogy az oroszlengyelországi munkások kizárólag, csak is az aratás idejére legfeljebb 3-4 hétre adatnak ki s ezen idő leteltével vissza fognak szállíttatni. — Katonákmező gazdasági munkái. A m. kir. honvédelmi miniszter a gazdasági munkák végzésének biztosítása érdekében kilátásba helyezte, hogy a mögöttes országokban szolgáló minden nélkülözhető katonát a folyó évben is a különböző gazdasági munkák elvégzésére szabadságolják és a szükséges munkás osztagokat kifogják á'Iitani. — Késő a megbánás akkor, midőn már nem segíthet rajta. Most rendelje már meg sorsjegyét Gorzó és társa szerencseháznál, Budapest, Vb, Koronaherceg-útca 9-11, mert a sorsjegykészlet a nagy kereslet révén hamar elfogy, pedig önnek is érdeke, hogy szerencséjét, — mely eddig talán önhöz mostoha volt, Gorzóná! próbára tegye. Írjon egy levelezőlapot még ma és az ön szerencse sorsjegyét postafordultával megkapja. A Gorzó-bankház már több millió koronát fizetett ki utóbbi időben t. üzletfeleinek a többek közül; 4 íOdüO K-t a 62386 és 154 11, 200000 K-t a 63057, 100000 K-t az 53337, 64384, 99805 és 33990 számú sorsjegyekre. Első osztályú sorsjegyek árai : Nyolcad 1.50 K negyedre 3.-K, fél 6.-K, egesz 12.-K. Házak, földek és ingóságok adását—vételét úgyszintén házak, lakások bérbeadását elvállalja AMBRUS1TS JÁNOS hatóságilag engedélyezett birtokkozvetito irodája. DOMBÓVÁR Hunyadi-tér 25. — Burgonya rekvirálás. A földmi- velésűgyi minister rendelete szerint Dombóvár község területéről 50 mm. burgonya rekvírálando. — Felmentések meghosszabbítása. A m. kir. honvédelmi miniszter a mező és erdőgazdasági érdekből 1917 évi március hó 31-ig engedélyezed és eddig meghosszabbított valamint az 1917 évi március hó 31- éH túl meghatározott ifiére már engedélyezett vagy n*ég engeeélyezeadő felmentéseknek további intézkedésig való meghosszab- .bitásárá a járási főszolgabirákat felhatalmazta. DOMBÓVÁRI HÍRLÁP Uj donságoh. Benkő Sorsjegye Bankó! Ezt ne felejtse el senki! Köztudomású, hogy t. üzletfeleinknek sok millió könonát fizettünk ki eddig és valószinü, hogy az uj 38-ik osztálysorsjátékban s kedvezni fog a szerencse. Kérjük a n. é. közönséget, hogy az április 13-án kezdődő osztálysorsjátékra a következő 17431-100287 — 90293-75529 szerencseszámok közül rendeljen Benkő Bank Részvénytársaságnál, Budapest Andrássy- ut 60. Hivatalos árak: nyolcad sorsjegy 1.50-K negyed 3.-K. fél 6.-K. egész 11.-Korona. Árdrágítás nélkül milliomos csak az- osztálysorsjáték által léhet, ha a most kezdődő sorsjátékhoz megrendeli 7304L — 73044 -ig 4 egymásután következő srerencseszám- sorozatot, mely számok kizárólag a magyar bankegyesület r. A-nál, Budapest, VI. Teréz- körut 27. kaphatók. Az egész sorozat ára 6 korona. Póstacsekket ingyen küld a bank. Ezen sorozat számai eddig nagy nyereményt nem mertek, úgy hogy most annál fokozottabb nyerési esélyük van, mivel a statisztika bizonyítja, hogy a főnyeremények mindig más és más számra esnek. Egyes sorsjegyek rendelhetők nyolcad sorsjegy — 1.50-K. negyed-3.-K. fél-6.-K. egész-12-K. §§§§ — Felhívás a zöldségfélék magyarnak termelésére. Vármegyei alispán a községekhez intézett felhívásában föld- in i v e i é á i miniszter intézkedésére való hivatkozással ajánlja a zöldségfélék vetőmag- vainak termesztését. A rendelet hivatkozik a konyhakerti vetőmagvak termesztésének fontosságára és kilátásba helyezi a termesztendő magvak fennakadás nélküli értékesítését. — Nem lesz húsvéti tojás Az országos közélelmezési hivatal leirata közli, hogy egy további miniszteri rendelet alapján mindennemű tojás festése és festett tojásnak forgalomba hozatala tilos. E tilalom folytán tehát nem lesz az idén sem húsvéti piros tojás. 3. oldal. Harctéren elesett hősök exhumálását és hazaszállítását jutányos és megbízhatóan eszközli Gábor és Társa Budapest, Teréz-kőrut 25. m ama« bbbmmb—n—— HÁZIASSZONYOKNAK. Ezüsttárgyak lásztitása. A tisztítás alá kerülő ezüstöt vízben megmossuk és szárazra töröljük, azután finom krétaporra! szarvas- bőr esetleg ócska keztyübör segítségével jól megdörzsöljük s végül tiszta ronggyal letö- rölgeijük. Elhanyagolt ezüstöt a következőképen tisztíthatjuk eredménnyel. Szalmiákszeszbe keverjünk finom porrátört krétát sezael dörzsöljük be, utána tiszta ruhával fényesítsük az ezüstöt, mely bármily elhanyagolt volt, ismét ragyogó lese. Tintapeoeét eltávolítás^. Még színes vászonból is eltávakithaió a tintapecsét a szí* elíakulása nélkül, ha 1 rósz limsóport és'? rész borkösavat összevegyitre bekenik vele a foltos helyet és meleg vizzel kimossák. Az eljárást töbször lehet ismételni.