Dombóvári Hírlap, 1917 (1. évfolyam, 1-53. szám)
1917-12-23 / 52. szám
1917. december 23. DOMBÓVÁRI hírlap 3. oldal. Személyi hír. Illés Gyula főjegyző hat heti szanatóriumijkura után hazaérkezve átvette a hivatal vezetését. Szabadságon. Dr. Riesz József főorvos a napokban hosszabb szabadságra érkezett. Reméljük, hogy szabadsága felmentéssel végződik. Adakozás. Paronciy János a vöröskeresztegylet céljaira 50 koronát adományozott. Köszönettel nyugtázza az Elnökség. Segitőegyleti ggiilés. A kir. kath. főgimnázium mellett fennálló szegény, tanulókat : segítő egyesület Nessle Alajos tőgimn igazgató elnöklete alatt szerdánjdélután ülés tartott. Ez alkalommal é beérkezett’segélykérvény felölt történt halározathozatot és egyúttal az elnök bejelentette, hogy a legutolsó hadikölcsönből az egylet a közgyűlés utasítása alapján 2000 koronát jegyzett. Az Oltáregglet ma 23.-án tarlja rendes havi gyűlését. Ujabb^adomány, özv, Ferenc Józsefné 2 korona volt. Újévi üdvözletek megváltása címén Illés Gyula 10 koronát, dr. Kertész Lipót 20 koronát adottba szerkesztőségünknek a Vöröskereszt egyletjcéljaira. Vármegyei alispán értesítette a járási főszolgabírót, hogy a járás részére 6 hordó sósheringet rendelt. Segélyezés. A vármegyei alispán 2316 kor. 35 fillért utalt ki a járási főszolgabíró kezeihez. Ezen összeg'a' várongi tűz- károsultak javára indított gyűjtés eredménye s előleg címen utalványoztatott ki a járási főszolgabírónak. Felülfizetések. A polgári leányiskola Tompa ünnepélyén felülfizettek: Bacsa Gyu- láné 8, Paál József, Sarkadi :Zoltánnó 6, Weisz Mórné 2, ívanich Antal, Weisz Bé- láné, Rorhermel Henrik, Szallós Jánosné 4, Céh Ferencné, N. N. 3, Halmos Ilonka, N N., Fodor Ottokárné, Novak Dezső, Wurm Miksa, Újvári Róza 2, özv.‘rRósenbergné Misner Róza, ' Mentz 'lllésné, Dr. Bárány Li- pótné,' Reinitz Gáborné, Krammer Gyuláné Dr. Sas Istvánné 1 — 1 koronát. Az irodalmi délután tiszta bevétele 275 koronát tett ki, mely összegből 30 koronát a helybeli kórházakban ápolt sebesült katonák megajándékozására illetékes helyére juttatott az iskola vezetősége. A jövedelem többi része az önképzőkör alaptőkéjéhez: csatoltatott. Gyermekek felruházása. Az ala- kulófélbemlevő^Dombóvári Általános Jótékony Egyesület folyó hó 19.-én, az állami iskola Hunyadi-téri épületében 44 pár cipőt és 42 öltönyt, illetve télikabátot?' osztott ki szegény elemi iskolai tanulók között. Bár minél többen lettek volna tanúi annak a ki kitörő örömnek és ^sugárzó boldogságnak, mely rövidesen hatalmába Ijkeritette a sápadt, félig meztelen, nagyobbára hadiárva gyermekeket, amint rongyaikat fölválthatták vadonatúj ruhácskával, lábbelivel Február hónapban még esak^32, most immár közel 100 gyermek részesülhetett az egyesület jótéteményében, ami tagadhatatlanul nagy hasznot jelent a község közegészség és népoktatás ügyére egyaránt. Karácsonyfaünnepély. A karácsonyi áhitat emlékére^fognak^ szolgálni azok az ünnepségek, amelyet karácsony estéjén tartatnak. Ilyenek lesznek "délután fél három órakora pályaudvaron, 4 órakor az elemi iskolában és 5 órakor a ,,Korona-Szálló“ nagytermében. Az önként felajánlott burgonyát eladni tilos. | A Legényegylet estélye. Dec. 16. én voll a Legényegylet adventi első fölolva- I só és szavaló estélye. Gratzl Gyula káplán az elfoglalt szerb fővárosról, Belgrádrol tar tott állandó érdeklődéssel kÍ3Órt élvezetes felolvasást. Színre került a ,,Honvéd“ kétfelvon ás* s rÖAid színdarab Schmied Erzsiké Kolbert l’ál, Besenyei Pál és Horváth János szereplésével. Szavaltak Kolbert János és Kolbent Pál; Géra József monológot mondott A háziestélyen felüliizettek: Brédl Pál 4, Dobszay János 4, Devecaeri Mancika 3, Mar- tonicz József 3, Papp Jánosné 3, Takács Ferenc 3, Dr. Piukovich Sándor, Pnsxpán István, Várvikcz Imre, Németh Lajos, Papp János, Pauer István, Fenyő Rozika, Guzmics Ferencz, Schmiedt Paula, Kolbert József, Kovács Mariska, Ifj. Herczog József, N. N. 2—2 koronát, Kovács József 1.42, Knbinka Mihály 1.10, Degovic» N., Érmei János, Tóth Teruska, Rcháger Győrgynó, Semied Jó*sef, Németh József, Túri Ede, Ifj. Kolbert József, Rátái József, Mors Janó, Habuda János 1—1 koronát Vasárnap, 23.-én lesz a második házi estély. Ez alkalommal a felolvasást dr. Piukovich Sándor főgimn. tanár tartja. Kezdete este 8 órakor. Katonák karácsonyára. A helybeli vöröskereszt kórházakban ápolt katonák karácsonyára adakoztak: Weisz Mórné Ő0, Szabó Jenő 50, Paál József 20, özv. Spitzer Sándorné 30, Polgári leányiskola Tompa ünnepélyéről 30, Dr. Jakab Lajos 20, Pataki Géza 20, Reinitz Ármin 20. Spitzer József 10, Tolnai tkp. dombóvári fiókja 10, Bonyhádi tkp. dombóvári fiókja 10, N. N. 5, Eisenhauer József 2 koronát, Makay József 50 liter bort. PAÁL József, elnök. A r. k. iskolában ápolt sebesült katonák karácsonyára a következő adományok érkeztek : Özv. Dőry Vilmosnó 209, Szabó Lajos Nosztány 200, özv. Dőry Józsefné 100, Neizer Antal 50, ÁH. el. iák. gyűjtésé- ; nek fele 26, Austerlitz Yiktorné 2ö, Dr. Bá- | rány Lipót 20, Kópaesek Ervin 10, Bony- : hádi Takarékpénztár 5, Somogyi Dávid 4, Burger Ödön dombóvári kereskedő és Vadász Sándor mázai malombérlő között történt hatósági liszt árának elszámolásáról fent- maradt 18 koronát, N. N. negyven katona részére húst adott. Ezen adományokért hálás köszönetét mond DVORZSÁK REZSŐNÉ. Adományok nyugtázása. A pályaudvar parancsnokságnál beosztott katonák karácsonyára a kővetkező adományokat kaptam : Dr. Kertész Lipót 5 K., Winekker János 2 K. és N. N. 5 koronát. Kérem a nagyérdemű közönséget, szíveskedjék adományait még a mai nap folyamán hozzám eljuttatni. Dombóvár, 1917. dce. 22. Dr. Piukovich Sándor. Helyreigazítás. Lapunk múlt számában tévesen közöltük, hogy a Tolnai Takarékpénztár 10 K.-fc adott a katonák karácsonyára, mert ezen összeget Biró Miksa adományozta. H szegényekért. N. N. 2ő koronát küldött szerkesztőségünkbe néhány szegény- sorsu hadiárva elemi iskolai tanuló karácsonyi rnegjutalmazására. Vadhusszállitás. A közélelmezési miniszternek a napokban kiadott rendeleta szerint folyó évi december hő 14.-től kezdve Magyarország területén belül egy szarvas, egy vaddisznó, 2 dámvad, 2 Őz, 20 nyúl, 20 fogoly, 20 fácán valamint minden itt fel nem sorolt vad a mennyiségre való tekintet nélkül, továbbá 100 kilogrammon aluli vadhús szállítási igazolvány nélkül szállítható, Sertéshizlalás. A országos közélelmezési miniszter folyó hó 12.-én kelt rendeletében a sertéshizlaláa nyilvántartásáról és ellenőrzéséről intézkedik. Ezen rendelet szerint mindenki, aki háztartási vagy gazdasági szükséglet cimen akár saját részére, akár más számára és aki közszükségleti célokra sertést hizlal,- köteles a hizlalás tényét a helyi hatóságnál a hatálybalépéstől számítva 8 napon belül bejelenteni. A helyi hatóság a hizlalásokról nyilvántartást rezet. ál ellenőrzést a helyi hatóság gyakorolja. A rendelet ellen vétők 6 hónapig terjedhető eliárással és 2000 koronáig terjedhető pénz- büntetéssel büntethető. A rendelet a kihirdetés napján lép életbe. Harctéri katonák karácsonyára. Dombóvár község a harctéren levő katonák karácsonyára 1391 koronát gyűjtött. Az országos gyermekvédő liga Ottó főherceg, trónörökös képeit árusítja. Megrendelni lehet a dombóvári községházán is. Hadikölcsönjegyzés. Szévald Oszkár járási főszolgabíró a hadikölcsönjegyzés érdekében utóbb is kiszált a járás többb községébe. Mindenkor fényes eredmény követte a községek lakóihoz intézett buzdító szavait. Szakoson 40.800, Nak, Lápafő, Vá- rong 70.090, Mucsi 50.000, Kard 200.000, Gyulaj 300.000 koronát jegyzet. Felelős szerkesztő: TADICS BENŐ. Főszerkesztő és Lapkiadótulajdonos: Felsőeőrl PAÁL JÓZSEF. Szerkesztői üzenetek. B, Ä. vitához, A letősóg szerint lappunk legközelebbi «mániában jönni fog beküldött szép cikke. B. Egy kis türelmet. ... Ha lehet, hozzuk. Egy kicsit későn kaptak meg ahhoz, hogy mai számunkban elhelyezzük, mert Csipkerózsa megelőzte. H. M. Mőzs, Átadtuk, A mai ,,Epilógus“ is bizonyára megnyeri tetszését. Csipkerózsának sokan gratuláltak. Adakozzunk a katonák karácsonyára! “felhívási „A dombóvári önsegélyző-egylet mint szövetkezet“ 19i8. év január hó l.-től ismét uj évtársulatot alakit.—Midőn a nagyérdemű közönséges felkérjük, hogy ezen uj évtársulathoz betéteket váltani szíveskedjenek egyszersmind tisztelettel értesítjük a következőkről; EGY BETÉT UTÁN heten kint egy korona fizetendő. Az uj évtársulat, úgy mint az eddigiek, 6 évre alakéi, és a befizetések 1918. évi január hó l.-től kezdve teljesíthetők. Betétek jegyezhetők 1918 évi máicius hó 31-ig nevezett helyeken a nap bármelyik órájában. Beiratási-dijképen minden betét után 1 korona fizetendő. Dombóvár, 1917, dec. 31.-ón. SZALLÓS JÁNOS elnök,