Dombóvári Hírlap, 1917 (1. évfolyam, 1-53. szám)
1917-11-18 / 47. szám
I. ÉVFOLYAM 47. szám Dombóvár, 1917. november 18 Előfizetési ár: Egész évre • • 12 kor. Fél évre . . 6 „ Negyed évre • o „ Egyes szám ám 20 fill. Szcrkesstöaóg: Doiléíir, Sí. Liuló-tér 18. Kiadóhivatal: Huayadi-tér 34. ac. SlöfiK«fcósi díjak és hír deresek a kiadóhivatalba, a lap saellemi részét illető közlemények a szerkesztőségbe küldendők. TÁRSADALMI HETILAP mejrjelen mincleo vasárnap. íXLgMM>cii íján ii nie nafSratÄsä ti Rz első évforduló. Szerdán lesz egy éve, hogy jóságos ősz uralkodónk, 1. Ferenc József hosszú, dicsőséges életet futván be, örök álomra hunyta le fáradt szemeit. A bécsi kapucinustemplom sírboltja egy éve már újabb lakóval gazdagodott meg, megtért pihenni I. Ferenc József, akinek uralkodása alatt annyi és oly nevezetes esemény játszódott le a világtörténelem szin- padján. Népeinek szeretete vette körül egész földi éleién keresztül és ezzel a szeretettel kisértük utolsó útjára gyászkönnyel a szemünkben. Akkor, amidőn fiatalon az ország kormányzását tele tetterővel a kezébe vette, harcban állott a nemzet, mert nem voltak őszinte barát* jai, akik jogos törekvéseiket meghallgatták volna és akiknek azok kivitele szivükön feküdt volna. Ezek a gonosz tanácsadók lábbal tiporni óhajtottak jogon és igazságon, elnyomták a magyar szót, elnyomták a magyaros törekvést, kezdetét vette a rémuralom. De nemzet és uralkodó békejobbot nyújtottak, a kölcsönös félreértések elsimultak és a világtörténelem leghatalmasabb egyénisége megtudta szerezni a népek barátságát, erős szövetségi hűséget teremtett, az országot pedig eddig soha nem tapasztalt és látott magaslatra emelte. Ez a fejlődés, ez a haladás volt szálka ellenségeink szemében, akik szemen-szedett eszközökkel törtek ellenünk és lepattantották a gyűlölködés szikráját, amely hatalmas lángot vetett és magával rántotta a népek árját, hogy vérbe boruljon mindenütt a határ. Elhangzott Istenben boldogult királyunk ama hires napiparancsa, amelynek első mondata oly sokatmendóan hangsúlyozza hogy „Mindent megfontoltam, mindent meggondoltam.“ Népeit hivta hadba ősz uralkodónk, aki úgy gondolta, hogy megtudja őrizni életének legalább végső szakaszán a józan haladás legelemibb feltételéi, a békét, ámde a béke galambja olajágával messze elröppent és ellen- ségeink száma mintegy óráról-órára szaporodott. A szót a fegyverek vették át és mig ősz uralkodónk élt egyik dicső fegyvertény a másik után tölthette el keblét örömmel. De nem érte meg a fegyverek csörgésének végét, meghalt és halála után az események sorozata ifjú, lelkes uralkodónk alatt ismét csak a mi és szövetségeseink igazáról nyújtanak ékesszóló tanu- I bizonyságot. „Nem, nem vész el I hazánk.“ mondhatjuk el a költővel, mert megvan fiainkban „a nagy és szent akarat, amely ledönt minden falat.“ Pihenj nyugodtan, csendesen jó ! királyunk ! Álmodj fiaid szereteté- ről hőseid lelkesedéséről, mert nem vesz erőt ellenség hatalma ez országon és elleneink elvégre befogják látni, hogy rettenthetetlen hőseink kebléről visszapattan minden támadás, amelyet ellene intéznek. Mi pedig imádkozzunk jóságos királyunk lelki üdvéért és édes ha- I zánk jövő boldogulásáért, hogy ha : majd elcsendesül a harci zaj moraja, méltán betölthessük szerepünket a minket méltán megillető helyünkön. Dr. P. S. Jegyezzünk hadikölesönt Hopehposton. Éjfél felé jár az idő, benn ülök a gra- nátsieheremben az asztal mellett; előttem ég a gyertya, cigarettázom s nagy füsttel- bőket boesájtok a levegőbe. Bele nézek a füstbe, elgondolkodom sok mindenről. Tán az elmúlt szép szabadságról, vagy hogy miért is nem ir az ideálom, miért késik a posta, holnap vájjon nagyobb lesz-e a sár? E mély gondolatok és tűnődések közt nagy csoszo- gást és szuszogást hallok a lejárat felől ; föleszmélek, máris itt az öreg cimbora, adja át a szolgálatot. Szépen lerakja a nagy világitó pisztolyt, a vörös, zöld és fehér rakétákat, megmondja, hogy nines semmi újság ; csupán néhány kézigránáttal szórakozik a pánye, hogy el ne szunditson s végül még telkemre köti, hogy el ne feledjek helyzetjelentést küldeni a battalionskomandóra. Na, rendben van öreg cimbora, feküdj le, majd őrzöm a hazát tovább én. Felká- szolódom, felhúzom a köpönyeget, felcsatolom az überschwnungot, majd a gázmaskot, zsebre rakom a rakétákat és övembe dugom a nagy világiló pisztolyt, akár egy Rinaldó í Rinaldiu?. Zsebre dugom még a vijlamos I zseblámpát is s végül kezembe a botot s j gyerünk kifelé. A granátsicherlépcsőn megemlegetem még a cainálóját is párszor, hogy oly meredek. Fölérek a steliungba, körülnézek. A standon áll a baka, szuro- nyos fegyver a kilövésbe támasztva s néz a túlsó oldalra. Megkérdem mi újság s mikor megnyugtató választ ad, hogy nincsen semmi Fähnrich ur, csak a vadlibák röpködnek erre, azokra iő néha a ruszi, megindulok a rendes körutamra, Először elnézek a jobbszárnyra; keményen jelentkeznek a szolgálatot tartó altisztek és bakák ; a szárnyon kemény: halt! wer da? s a kellő iga. zolás után elhangzik a rittig specirt is ! (richtig passiert!) Végig megyek a század rajyonjén ; jelentkezik még a Scheinwerfer is, meg a maschinengewehr. Mikor meggyőződöm róla, hogy tényleg minden rendben van, elindulok ki a drótakadályokhoz, ahol a horch- posztok (fülelő őrök) vannak. Lépcső vezet ki az árokból a szabad terepre. Egész fehér, kitaposott ut van már s tán még sötétben sem lehelne eltévedni. Jobbra-baira nagy gránátvágások, jele annak, hogy a muszka 15 ős gránátok is a világon vannak. Átmegyek az elaó kapun, ismét kemény halt! s : végre magához ereszt baka. Egyedül ál! a gödörben, szeme előre, a sötétbe mered, fegyvere lövésre kész. Mellette van egy brótzsák muníció, kézibomba, rakéta. Ez is mondja, hogy nincs semmi újság: innen kb. 400 lépésre van a muszka. Elbeszélgetek vele egy kicsit, közbe azért nem szűnik meg figyelni, ki-ki áll a tetőre, hogy valami muszka paintly nem szemteleakedik-e erre ? s megkezdem a Horctpost lánc viziteléat, Mindegyik előbb abfertigol g azatán enged tovább. Közbe néha-néha elcsattan egy-egy dumdum a fülem mellet, vagy egy sima golyó súgja, hogy fiu-fiu s hangos csattanával vágódik mögém a földbe. Rá se rántok! gyerünk csak tovább. Néha beleakad a köpönyegem a szöges drótba vagy a botom szöges vége csörren meg valami kavicson. Elérkezem végre a a század legkényesebb pontjához, az Achilles sarokhoz, a sclucht- hoz. Itt dupla post áll. Egy száras árok, ami az orosz álláson is átmegy s a mi stel- lungunkra éppen derékszögben áll. A két front közt egy kocsi-ut vezet, holdfényben
