Diakonia - Evangélikus Szemle, 1993
1993 / 3. szám - Mihancsik Zsófia: Társadalom és egyház viszonya. Interjúsorozat
40 MIHANCSIK ZSÓFIA: INTER JŰSOROZAT (BALASSA PÉTER) — Tehát mindaz, ami 89 után történt, törvényszerű volt abból a szempontból, hogy a változások idején a katolikus egyház mind személyileg, mind múltját tekintve nem volt alkalmas rá, hogy önmérsékletet tanúsítson, tehát, hogy saját magatartását racionális kontroll alá vegye. Ez egyben azt is jelenti, hogy ezeken a konfliktusokon és kemény ütközéseken most éppen hogy a társadalommal, és nem a szintén konzervatív politikai hatalommal szemben kell átesnie az egyháznak ahhoz, hogy ez a már létező felvilágosultabb és modernebb szemlélet áttörjön és meghatározóvá váljon? — Igen, én azt látom, hogy a magyar egyházon belül komoly harc van kibontakozóban, amely kívülről nem látszik annyira, mint belülről. Ez a harc nem lesz rövid, és biztos, hogy mindkét felet sok kudarc éri majd benne. Meg kell mondanom, minden apológia nélkül, hogy nagyon sok olyan katolikussal vagy kereszténnyel találkozik az ember, akár célzottan, akár csak véletlenszerűen, akik nehezen viselik, sőt szégyellik, ami 89 óta itt történik. Hogy a félelem, a megalázottság és a kisemmizettség kompenzációjaként a mai egyház úgy viselkedik, mint valami győztes egyház. Olyannyira, hogy olykor, a dühöm elmúltával, én inkább grotesznek érzem a helyzetet. Kicsi figurák és kis lelkek viselkednek agresszíven és offenzíven, mintha szemmértéküket vesztett emberek tömegéről lenne szó. Persze a dolog másik oldala az, ahogyan a politika — most a kormányzó- pártokra gondolok —, az én ízlésem szerint eléggé romlott és cinikus módon átkrisztianizálta magát, és ölelő karjukat nyújtották a kisemmizett egyházak felé. Csak hát az ölelő karok olykor fojtogatóak, és nagyon nehéz kikerülni őket. Rettenetesen erősnek kellene ehhez lenni, és rettenetesen kellene tudni ragaszkodni az ősi hitigazságokhoz, vagy mondjuk így: azokhoz a jézusi szavakhoz, amelyek a tű fokáról szólnak. Márcsak azért is, mert a vadkapitalizmus korában az egyháznak és a hitnek fantasztikus lehetősége volna arra, hogy a szociális érzékenységet és a szociális dimenziókat napirenden tartsa akkor, mikor mindenki kizárólag az „aki kapja, marja” jegyében gondolja el a szabadságot. — Ha már a politikai szférát szóba hozta: nemcsak az a kérdésem, hogy maga szerint ez a helyzet mennyiben okozza az egyház hiteltelenedését, hanem azt is, hogy a vallást mennyire hitelteleníti el, hiszen említette, hogy a kereszténydemokrata párt ideológiai — vallási — pártnak vallja magát. .. — ... miközben az utóbbi időben még az MDF-nél is energikusabban követelte az igazságtételt, ami miatt mélységesen föl vagyok háborodva, undorodom ettől, és megvetéssel gondolok rájuk. Itt sajnos ilyen keményen kell fogalmaznom... — ... de nemcsak a kereszténydemokraták, hanem a véleményem szerint mélységesen idejétmúlt képződmény, a Kisgazdapárt is Istent, hazát és családot emleget, ami legalábbis megkérdőjelezheti ezeket a fogalmakat azoknak az embereknek a szemében, akik pontosan tisztában vannak azzal, milyen értékű politikához használják fel ezeket a szavakat. — Ez egyszerűen cinikus kisajátítása azoknak az értékeknek, amelyek nem a politika szférájába tartoznak. Hogy hagyják kisajátítani ezeket az értékeket különböző egyházak vagy egyházi személyek, de legalábbis hallgatnak, ezt én egyszerűen véteknek tartom. Mert ez valóban elhiteltelenítheti az egyházat is, a vallást is. Miközben nemcsak lélektani okokból, hanem a fennálló világ mérhetetlen anomáliái és igazságtalanságai meghaladásához is szüksé
