Diakonia - Evangélikus Szemle, 1993
1993 / 2. szám - Madocsai Miklós: Szeretet a szószéken
28 MADOCSAI MIKLÓS: SZERETET A SZÖSZÉKEN Jézus irántunk való szeretete nem csupán példája és mértéke, hanem forrása is a felebaráti szeretetnek. Egyszerű lélektani felismerés, hogy szeretni az tud, akinek van szeretet-tapasztalata. A szeretet-tapasztalat azonban nemcsak modell-értékű, amely az utánzás mechanizmusa révén hat, hanem fel- töltődés, lehetőség és szabadság a szeretetre. „A szeretet Istentől van” — mondja János apostol. Csak azt adhatjuk tovább, amit tőle kaptunk, de ennek továbbadása abszolút elkötelezés: azt parancsolom nektek — mondja Jézus —, hogy szeressétek egymást (Jn 15,17). A szeretetnek ennél a második üteménél is lássunk szószéki példát: Jézus búcsúbeszédében mondja: Maradjatok meg az én szeretetemben. Szeressetek úgy, ahogy tőlem láttátok és tanultátok! Amiképpen én szerettelek titeket... Jézus szeretete tehát felebaráti szeretet. Ügy szereti az Atyát, hogy szereti testvérként az Atya gyermekeit. Az emberekben szereti Istent. Ezt akarja övéitől is. Aki nem szereti az embert, az nem szereti Istent sem, hiába szaval róla. Hogy mily nagy súlyt helyez erre Jézus, mutatja a fogalmazás is. Paranccsá teszi a szeretetet, az ember legönkéntesebb és legszabadabb tevékenységét. Mégpedig egyetlen paranccsá. A szeretet parancsában van benne minden parancsolata (Túróczy Zoltán igehirdetéséből). 3. Végül szólni kell arról is, hogy a szeretet a szószéken nem csupán minősített és feltétlen prioritású mondanivaló, hanem nélkülözhetetlen magatartás. A szószék nem szónoki emelvény, hanem az irgalmasság helye. Igaz, a lépcsők felfelé vezetnek, de aki nem tud „lent maradni”, inkább ne menjen fel. A szeretet magatartása nem pótolható dallamos hanglejtéssel, megjátszott nyájassággal. A szeretet magatartása nem felvett póz, hanem felvállalt pozíció: testvéreim, veletek együtt én is Isten szeretetéből élek. Kodály Zoltán: Visszatekintés Mi volna ... a helyes útja a zenéhez való közeledésnek? Egyszer véletlenül tanúja voltam, amikor egy hat elemit végzett cselédlány a szobában foglalatoskodva éppen a nyitott rádió mellett volt, és egyszerre megállt, abbahagyta a munkát és hallgatott, és a végén azt kérdezte: „Mi ez a gyönyörű?” Azt hiszem, ez a kezdete minden zeneértésnek. Amíg valakinek ilyen élménye nincs, hogy hirtelen elkiáltja magát, és abbahagy mindent, amit csinál, hogy „mi ez a gyönyörű?”, addig hiába olvassa az egész népszerűsítő zeneirodalmat, szakkönyveket, értekezéseket, programokat, mert enélkül az élmény nélkül a zenét csak külsőségekben tudja megfogni. Vannak emberek, akik igen tájékozottak a zene elméletében, történetében, különösen a más művészetekkel való kapcsolatainak ismeretében, hozzászólnak, de amennyiben ilyen élményük sohasem volt, ilyen elragadtatást sohasem éreztek sajátmagukban, az ő zeneértésük értéktelen, már a saját életükre nézve értéktelen, mert csak akkor teszi boldoggá a zene az embert, ha ezt á bizonyos „mi ez a gyönyörű” felkiáltást legalább egyszer életében megérte. I. k. 299—300. o. 1956
