Diakonia - Evangélikus Szemle, 1993
1993 / 2. szám - Barth Károly: A szeretetben nincs félelem
4 BARTH KÁROLY: A SZERETETBEN NINCS FÉLELEM Igen, ha azonban most meg akarjuk érteni, ami itt meg van Írva, egy pillanatra azzal is foglalkoznunk kell, hogy valójában mit 'képzelünk arról a szeretetről, amelyet mi nevezünk szeretetnek, vagyis az emberi szeretetről. A szeretet tulajdonképpen kapcsolat az emberek között, talán két vagy három ember között, talán négy között, esetleg egy egész embercsoporton belül. A szeretet olyan kapcsolat, amelyben ezek az emberek nincsenek távol egymástól és nem idegenek egymás számára, már nem közömbösek és nem kellemetlenek, mert megismerték és megértették egymást, megbíznak egymásban és ezért olyannyira kedvelik egymást, hogy nem szeretnének egymás nélkül élni, mert erőltetés nélkül is nagyon vágyakoznak egymás után, vonzódnak egymáshoz, szeretnének együtt lenni. Így tekintenek egymásra, így élnek egymással, mert kölcsönösen igénylik a másikat. Bizony mindez nagyon szép, szinte túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Természetesen a valóságos életben mindnyájan csak töredékesen, csak kis mértékben és elég ritkán tapasztalhatunk ilyen szeretetet. Előfordulhat az is, hogy valaki őszintén elmondhatná: az én életemben nem láttam semmi nyomát annak a szeretetnek, amiről beszéltél. Engem senki se szeret és én se szeretek senkit. Nagyon egyedül vagyok, teljesen egyedül, magamra 'hagyottam Olyan világban élünk, ahol nincs szeretet, ahol az emberek távoliak és idegenek egymás számára, egymás nélkül, egymás ellen élnek. Egyet teljes bizonyossággal megállapíthatunk: ez az emberi szeretet nem űzi ki a félelmet. Ennek a szeretetnek a házában a legjobb esetben is sok a félelem: félelem attól, hogy csalódást okozunk egymásnak, félelem attól, hogy elveszíthetjük egymást, félelem a múltunk miatt, amely sötét árnyat vet jelenünkre, félelem attól a másik árnyéktól, amelyet a holnap idéz elő. Félelem az emberektől és félelem önmagunktól, félelem a sorstól, félelem a haláltól és bizony félelem még az ördögtől is. Az emberi szeretet házában ott tanyáznak a félelem kísérteiéi. Ettől még nagyon szép lehet ez a ház, egy kis kéjlak, amelyben pompás az élet, azonban ez mégsem az a ház, amelynek első paragrafusa így szól: A szeretetben nincs félelem. Most azonban egy egészen más házról és egy egészen más szeretetről szeretnék mondani valamit. Ezt igénk „teljes szeretetnek” nevezi. Ez a másik szeretet is kapcsolat. Ez a kifejezés azonban túl gyenge a szó jellemzésére. Ez a szeretet szövetség. A szövetség pedig erős, rendezett, felbonthatatlan dolog. Ha valaki szövetségben áll valakivel, arra rábízza magát. Kivel állunk szövetségben? Istennel állunk szövetségben, az Úrral. Vele, aki szabad, hatalmas, aki senkinek se tartozik. Vele, aki nélkül senki sincs és semmi sincs. Ö hozza létre és tartja fenn ezt a szövetséget. S ki áll a másik oldalon? Hiszen a szövetséghez kettőre van szükség. A másik oldalon mi állunk. Ennek a szövetségnek az alapja, hogy Isten veled, velem és mindnyájunkkal szövetséget akar kötni. Ugyan mi készteti Istent, hogy e velünk kötött szövetségre rászánja magát, alapot vessen számára és megtartsa? Talán az, hogy mi olyan kiváló, finom és jó emberek vagyunk? Nem. Mi nem vagyunk ilyenek. Talán azért akarja, mert Istennek szüksége lenne ránk, mert nélkülözhetetlenek vagyunk számára? Nem —, nélkülünk is eléri célját. Vagy talán azért, mert noha szinte hihetetlen, mégis olyan jól tesszük dolgainkat, vagy legalábbis olyan jó szándékkal, hogy kiérdemeltük Isten szövetségét. Nem, semmiképp sem érdemeltük meg. Amit gondolunk és teszünk, bizony nem jó. Azért hozta létre és azért tartja fenn szövetségét velünk, egyes-egyedül azért, mert ez az ő szabad, jó, hatalmas, irgalmas, szent akarata. Magától teszi, in-
