Diakonia - Evangélikus Szemle, 1993
1993 / 1. szám - Kulturális figyelő
KULTURÁLIS FIGYELŐ 77 intézeti élet és a házirend kialakulásáról és a megnyitó ünnepély eseményeiről. Az iskola megnyitását követő „hétköznapi élet” pedig tanévenként szolgált újabb és újabb örömökkel és kudarcokkal, amelyeket mindig sikerült áthidalni. Az első évtized ívelő pályája után a második sok gonddal telt el. De a megszervezett háztartási és gazdasági tanfolyammal országos hírűvé nőtte ki magát az intézet. Az első világháború évei sok-sok problémát hoztak, majd a két háború közötti általános elszegényedés nyomta bélyegét az iskola életére. Az 50 éves jubileumot új tervekkel és reményekkel ünnepelték meg, pedig akkor már tűz égett Európában. A háború végeztével az államosításig eltelt időben már nem volt az igazi leánynevelő, hiszen akkor ez az iskolatípus nem illett a pedagógiai tervekbe. Külön fejezet foglalkozik a gazdasági és háztartási tanfolyam történetével (3), mely a polgári iskolai képzés mellett vált igazán tanulóvonzóvá. Ezután az intézet ifjúsági szervezeteivel (4) ismerkedhetünk meg, amelyek a leányok öntevékenységét voltak hivatottak elősegíteni. Végül fontos része a könyvnek a nagy gonddal és gyűjtőmunkával összeállított melléklet (5), ahol táblázatok szemléltetik az iskolai életet. Megismerkedhetünk a tanárnők fellelhető személyi adataival, visszaemlékezést olvashatunk és fényképeket nézegethetünk. „Bizonyos vagyok abban, hogy századunk utolsó évtizedében, amikor egyházi iskoláinkat újjászervezzük, sok tanulni- valót találunk az Aszódi Evangélikus Leánynevelő Intézet történetében” — írta ajánlásában Harmati Béla püspök. Detre János Ördögh Szilveszter: Dobol a hó Pátria könyvek, Budapest 1991 Ha valaki — idők múltán, messziről érkezvén — sejteni szeretne valamit a XX. sz. második felének Magyarországából, annak légköréből, embereinek hangulatából, életérzéséből, az ördögh Szilveszter elbeszéléseiből igen sokat megtudhat, megérezhet. Torokszorító, gyötrelmes történetek ezek, hátterük kopár, dísztelen világ, szereplőiknek élet helyett csupán tengődés jut. Nem a nyomor tengődése (többségük nem is szegény), hanem az örömtelenségé. A szeretet lehetőségének elvesztése, a lélektépő fájdalom természetesként való elfogadása, mert hiszen számukra ez a világ rendje — ez az igazán szorongató ezekben a sötét ég alatt lezajló történetekben. A kisfiú, akitől a tsz-szerve- zés idején elviszik a családtagnak számító lovat; a másik kisfiú, aki maga temeti el halott apját, az egyetlen embert, akihez tartozott; a házaspárok, akik között falat épít a csönd, mert lelki rokkantságukban már egymás felé sem tudnak fordulni — mind szinte vágyat ébresztenek bennünk, hogy rázzuk meg őket, mozduljanak, vessék le magukról a gonosz varázst, de tudjuk, nem tehetik: körülményeik, emlékeik, élményeik sóbálvánnyá változtatták őket. Mint Lót feleségét. Mert Lóiról is szól egy elbeszélés, és mennyire mai, menynyire örökérvényű is ez a hatezeréves Lót! Az író különös vonzódással fordul a Biblia felé. Tette ezt máskor, más történetben is, erősen elkanyarodva az írástól, s nagy felhördülést kiváltva, ám az e kötetben közölt elbeszélések híven követik a bibliai textust, az író annak alapján képzeli el alakjainak érzelmeit és gondolatait. Empátiával költözik bele figuráiba, átéli sorsukat, és anélkül, hogy azon változtatna, e sorsok által is a maga szorongató, tövises szomorúságát fejezi ki. Lót elveszti feleségét, városát, szü-
