Diakonia - Evangélikus Szemle, 1993
1993 / 1. szám - Kulturális figyelő
KULTURÁLIS FIGYELŐ 69 W. Pannenberg: Mi az ember ? Egyházfórum Budapest—Luzern, 1991 „Az antropológia korszakában élünk. Az emberről szóló átfogó tudomány megalkotása jelen korunk szellemi törekvésének egyik fő célja.” Pannenberg könyvének bevezető sorai már utalnak arra a sajátos helyzetre, amely a teológia és az emberrel foglalkozó tudományok viszonyát jellemzi századunkban. Míg korábban a teológia (vagy metafizika) volt hivatott meghatározni az embert és helyét a teremtett világban, ma a teológia igyekszik lépést tartani a „szeku- láris tudományokkal” és feldolgozni azok felismeréseit a keresztény tanítás fényében. E tény már önmagában feszültséget sejtet, s utal arra, hogy a könyv szerzője — „teológiai antropológiát” írva — kényes feladatra vállalkozik. Ha fenntartás nélkül átveszi a modern antropológia eredményeit, akkor a keresztény tanítás centruma, a „kinyilatkoztatás” szerepe és üzenete válik kérdésessé. Ha viszont a „keresztény igazságot” próbálja ráerőltetni a korántsem egyedül Isten igéjén tájékozódó modern gondolkodás emberképére, könnyen légüres térben találhatja magát. Kétségtelen, hogy Pannenberg célja nem a feszültség további élezése, ám rövidre zárni sem kívánja a problémát. A Mi az ember? kísérlet hidat építeni az ember — a modern tudomány eredményei nyomán csak növekvő — „rejtélye" és a Jézus Krisztus Istenét valló keresztény hit között. Pannenberg törekvését két, a modern antropológiára jellemző tény is alátámasztja. Egyrészt, a mai napig nincs jele egy egységes, átfogó antropológia kialakulásának. Ahogy az egyes szaktudományok ontják az újabb és újabb felismeréseket, az emberről alkotandó képünk nemhogy mind jobban összeállna, de egyre inkább szétforgácsolódni látszik. E tendencia már önmagában sejteti, hogy egyedül nem lelhetjük meg az ember rejtélyére adandó hiteles választ; azt a zárókövet, amelyben számtalan töredékismeretünk egységes egésszé állna össze. A másik tényező, amely Pannenberg szándékát támogatni látszik, ma különösképp a kritikai gondolkodás homlokterében áll. A jelenség, amelyet „modern tudományos szemléletnek” nevezünk, a zsidó-keresztény kultúra talaján alakult (alakulhatott) ki. Az újkori gondolkodás — bármennyire is igyekszik elvágni gyökereit — innen meríti sajátos dinamizmusát, s már kérdésfeltevései formáját is. Ebből a szempontból a szekuláris tudomány kitérője felfogható a keresztény történet szerves részeként, és igazolható Pannenberg törekvése, hogy a modern elme visszataláljon bölcsőjéhez. (Látnunk kell ugyanakkor azt is, hogy napjainkban éppen ez az összefüggés állítja a nyugati keresztény és tudományos szemléletet együtt a posztmodern kritika kereszttüzébe.) Az ember világ iránti nyitottsága A legtöbb antropológiai tárgyú írásra jellemző, hogy igyekszik olyan központi tételt —egy, az emberi lényeget a legmeggyőzőbben kifejező definíciót — megfogalmazni, amelyben azután az emberi valóság egyes részproblémái összetalálkoznak és értelmeződnek. A Mi az ember? jelentősége mindenekelőtt abban áll, hogy Pannenberg egy olyan központi tételt talált, amely elsősorban épp az emberi lényeg meghatá- rozhatatlanságát érzékelteti; amely kifejezi az emberi valóság dinamikáját, az ember „végtelen befejezettlenségét”. Az ember világra való nyitottsága a lét valamennyi szférájában szembetűnő, Igaz ez mindenekelőtt a reflexió területén. Míg az állat a valóságnak csupán az önmagára vonatkozó szeletét érzékeli
