Diakonia - Evangélikus Szemle, 1993
1993 / 1. szám - Veres Emese-Gyöngyvér: A barcasági tíz csángó egyházközség története
82 VERES EMESE-GYÖNGYVÉR: A BARCASÁGI TlZ CSÁNGÓ. tanácskozzanak, iskolákról, tanmódról értekezzenek és a magyar irodalmi világgal ismerkedjenek, s ennek elérésére könyveket, folyóiratokat és lapókat hozassanak”. Az Erdélyi Híradóban panaszaikat is ismertették, ezért igen erélyes rendreutasításban részesültek s minden gyülekezéstől eltiltották őket. Elkeseredetten, de nem kedveszegetten, 1844-ben, helyzetüket feltárva, panasszal fordultak az Erdélyi Guberniumhoz, és kérték a kiválás és egy önálló egyházmegye alakításának engedélyezését. A kormányzó tanács a kérést nem teljesítette ugyan, de panaszjogot biztosított a barcasági magyar evangélikus lelkészeknek. Ennek alapján éltek is vele, de sem az esperesség megalakulását, sem a szász papokkal való egyenjogúságot nem érték el ezúttal sem. De a kitartás, a hosszú küzdelem mégis meghozta a maga gyümölcsét. Az 1860-ban, ifj. Köpe János és K. Molnár Viktor által készített memorandum hatására a csángó lelkészeket is felvették a kapituláris lelkészek sorába, és két képviselőjük az egyházi kormányzatba is bekerült. Mindez tartott tíz évig. Azután se egyházi, se világi tisztségre nem választottak magyar anyanyelvűt. Jogaikban megtépázva, elégedetlenségüknek hangot adva, megpróbáltak egy magyar esperességet alakítani, de a szászok ebbe sem egyeztek bele. Ekkor már a kultuszminiszterhez fordultak, s hiteles adat szerint, ez 17-szer szólította fel a szebeni szuperintendenst a magyar papok jogainak visszaállítására, de minden eredmény nélkül. A kiküldött miniszteri biztos sem járt több sikerrel. Így a magyar egyházközségek számára csak az elszakadás maradt. Nemzeti érdekkel telítve megpróbáltak létrehozni egy ág. hitv. ev. esperességet az erdélyi református püspökség alatt. Ha sikerül, ez lett volna a kapocs, amely e maroknyi elszigetelt népet a többi erdélyi magyarsághoz fűzi. De ennek beteljesülését megakadályozta K. Molnár Viktor halála 1882-ben. Számos nehézséggel az esperesség mégis létrejött. 1886. május 15-én a tiszai egyházkerület részévé vált, s ezzel megszakítottak minden összeköttetést a szász országos egyházzal. 1886 novemberétől megkezdődött a magyarhoni egyház törvényeinek átvétele. Az 1887. október 17-én vett rendelet szerint a vallás- és közoktatásügyi miniszter is jóváhagyta a brassói magyar egyházmegye megalakulását. A nagy küzdelem ezzel befejeződött, de 30 évi viszonylagos nyugalom után nemcsak az egyházmegye, hanem a magyarság helyzete is válságba került. Az első világháború után, a trianoni békeszerződéssel a magyarság és a brassói egyházmegye sorsa tulajdonképpen ugyanoda kanyarodik vissza, ahonnan elindult. Mivel a szászok Romániához csatlakoztak, megszűnt a magyar önállóság. A magyaroknak viszont még nem kellett katonai szolgálatot teljesíteniük, hisz a románok sem akartak a békeszerződés előtt magyarokat mozgósítani. Lassan alakul a kisebbség érdekközössége, tömörülése. Az országhatárok változásával a brassói egyházmegye is kiszakadt a tiszai egyházkerületből. Ezért Kirchknopf Gusztáv, kolozsvári lelkész tárgyal a nagyszebeni püspökkel. Javasolja egy magyar egyházmegye szervezését a szász egyházon belül, az anyanyelv függetlenségének biztosítása szempontjából is, de a szász püspök elképzelhetetlennek tartja a csángók visszafogadását. A kolozsvári és aradi szervezkedések nyomán, 1920. április 11-én Aradon kimondták az Erdélyi-Bánáti ág. hitv. ev. Egyházkerület megalakulását, melynek székhelye Kolozsvár és változatlanul a magyarhoni egyházegyetem ötödik szerves része. ...... . ..