Diakonia - Evangélikus Szemle, 1993
1993 / 4. szám - Kulturális figyelő
KULTURÁLIS FIGYELŐ 71 antik drámák és eposzok világából ismert fátum-eszme természetesen nem azonosítható a keresztény elrendelés- és gondviselés-hittel. A filozófiai-teológiai különbséggel Arany is tisztában volt, a két eszmekor érzületi hasonlóságát mégis termékeny módon érvényesítette művészi elveiben. Fátum és predestináció elveinek kettőssége: vitájuk és összefonódásuk a kétség és a remény küzdelmét is tükrözik az életműben. A fátum- mal csak a valóban reménytelen, magányos hősiesség állítható szembe, az elrendelés meggyőződése azonban — bár a közgondolkodás olykor fatalizmussá torzítja ezt a hitelvet — a személyes Istenbe vetett bizalomra épül. Arany számára nyitott maradt ez a kérdés: életében döntő fontosságú erőforrás volt a hit, de időről időre súlyos kételyekkel kellett megküzdenie. Tegyük hozzá: nem csak vallásos hitével, de a kritikáiban megfogalmazott klasszici- záló rend-eszményei kapcsolatban is, hiszen újra meg újra megkísértette az ag- noszticizmus, a megismerés, sőt a pontos közlés lehetősége iránti kétely. Kritikai elveinek szigora éppen az e bizonytalanság elleni küzdelmével magyarázható. Ugyanakkor éppen benső vívódása óvta meg a merev dogmatizmustól is. A kritikai vitákban bölcs rugalmasság, a koréi veken túllátó érzékenység jellemezte, s nemegyszer kelt védelmére olyan íróknak, akiknek létértelmezése nem egyezett ugyan az övével, műveikben azonban felfedezte a korszakos értéket. A határozott normák keresésével együtt érvényesülő nyitottság teszi ma is izgalmas, sőt aktuális olvasmányokká az Arany-kritikákat. Rakovszky István Világirodalom — három megvilágításban A könyvhéten látott napvilágot Kristó Nagy István A világirodalom története c. kétkötetes műve a Trezor Kiadó gondozásában. A szerzőről tudni illik, hogy századunk irodalmának egyik legjobb ismerője: szerkesztő, lektor, kritikus, tudós, műfordító, művek százainak életre segítője, rengeteg lexikoncikk szerzője; mindezeken felül több kiváló író és tudós közeli barátja, hogy példaképp csupán Németh Lászlót említsük, aki Égető Eszter c. regényéhez az ő családját tekintette modellnek. Kétség hát nem fér hozzá, hogy valóban „filosz”, irodalmár, több mint félszázad óta nem csak szenvedélyes, de hivatásos olvasó, sokoldalúságához azonban az is hozzátartozik, hogy első, eredeti szakmáját tekintve: gyógyszerész. Vagyis: a természettudomány sem idegen tőle. Jelen munkája évtizedek búvárkodásának szintézise; összegzés, és mint ilyen, harmadik a világirodalmat bemutató, e századbeli hazai munkák sorában. Két nagyszerű elődöt követ — bátran. Tanul tőlük, de módszere és szempontja szerint el is tér az ő útjukról. Babits Mihály (Az európai irodalom története) és Szerb Antal (A világirodalom története) nézetei összecsengők. Egyetértenek abban, hogy a világirodalom (a szó, a fogalom Goethe-től származik) nem a nemzeti irodalmak ösz- szessége, hanem csupán a legnagyobbak egymásra ható, egymáshoz kapcsolódó története. A világirodalom elfér egy polgári otthon könyvespolcán, s a könyvbarát értelmiségi néhány évtized során el is olvashatja. A világirodalom tehát nem olyan irodalom, amit az egész világ ír, hanem olyan, amit az egész világ olvas — állítja Szerb Antal, aki azért írja meg művét, hogy felkeltse és táplálja az olvasás szenvedélyét. Babits tovább megy: „A világirodalom egységes, összefüggő folyamat, egyetlen
