Diakonia - Evangélikus Szemle, 1993
1993 / 4. szám - Keken András: Kereszténység és természettudomány
KÉKÉN ANDRÁS: KERESZTÉNYSÉG ÉS... 49 számára, azt könnyen belátjuk, ha gondolatban meglátogatjuk a bolognai egyetemet, s katedráról meghallgatjuk a tudós professzornak azt az elmés fejtegetését, hogy a csillagokat a maguk megszabott pályáján angyalok hen- gerítik kerekeken. A lengyel Kopernikus heliocentrikus világképe óriási zavart idézett elő. Nemcsak a római katolikus, hanem a protestáns teológusok is a keresztény hit megrendülésétől féltek. Ismerjük Galilei tragédiáját. Neki az inkvizíció kínzókamrájában kellett alázatosan belátnia, hogy a dogmák erősebbek, mint a tények, s iszonyú testi kínok között kellett vallania, hogy mégsem forog a Föld. Giordano Bruno ezt nem tudta megtenni. Pedig hét évig ült börtönben. S mivel hét esztendei kínzás után is ezt vallotta, hogy végtelen nagy a világok száma, máglyára küldték. A két Bacon-nak kellett jönnie, hogy a tudomány felszabaduljon a dogmák bilincsei alól. Az egyik Roger Bacon, a „doktor mirabilis”, a csodálatos tudós. Bevezette a tudományba a tapasztalatokon alapuló induktív módszert, s ezzel a valóság tiszta levegője kezdett áramlani a dohos dogmák világába. A másik Verulami Bacon, az angol lord, aki Organonjában megszabadította a gondolkodást az Idolumoktól, a bálványképektől. Legyünk olyanok — mondja —, mint a kisgyermekek, akik ártatlanok mindenféle izmustól és absztrakciótól, tisztára vannak mosdatva előítéletektől és előzetes fogalmaktól. „Ne a tudóst vonjuk kínpadra, hogy vonja vissza az igazságot, hanem a természetet, hogy kikényszerítsük belőle kísérletek és tiszta gondolkodás útján az igazságot.” így indult el az emberi elme a nagy kalandra: a világ felfedezésére. S jöttek sorban a természet és lélek nagy utazói: Descartes és Leibniz, Newton, Darvin, Maxvell, Faraday ... Tudomány a kereszténység ellen A természettudomány és kereszténység találkozásának másik fontos történelmi szakasza a 19. század. Az emberi elme eljutott a klasszikus fizika magas kőszirtjére, optimista lélekkel és racionalista gőggel nézett körül: a világ nem ismeretlen többé, titkait kénytelen volt feladni, substanciáját az ész megragadta, funkcióinak elvei megdönthetetlen stanciáját az ész megragadta, funkcióinak elvei megdönthetetlen hipotézisek és matematikai formulák alakjában az ember rendelkezésére állanak. A győzelem tökéletesnek látszott. Az anyag megmaradásának elve és a kauzalitás elve csodálatosan működött. A világ nem más, mint egy nagy mechanizmus, mely gépészének, a homo sapiensnek a parancsa szerint működik. Komolyan hitték, hogy részletproblémák vannak még, de a nagy egésznek, az Univerzumnak a titka meg van fejtve. Az elvek és képletek ragyogóan beváltak. Segítségükkel új bolygókat találtak meg az űrben, itt a földön gépek kerekei forogtak, s új energiák a drótokban. A 19. század természettudományának nagy mitológiáját Ernst Haeckel írta meg Világrejtélyek c. könyvében. Tudományos könyvnek látszik, de ma már tudjuk, hogy mitológia ez a javából. Egyetlen elvre épül, az anyagra. Azért nevezzük az egész konstrukciót monisztikusnak. Természetesen ateista. Isten
