Diakonia - Evangélikus Szemle, 1993
1993 / 4. szám - Kovács Géza: Túróczy Zoltán, II. A püspök és az őrálló
KOVÁCS GÉZA: TŰRÓCZY ZOLTÁN (1893—1971) 33 úrvacsorái közösségben. Az őskereszténység és a reformáció egyháza, istentisztelete úrvacsorái istentisztelet, a gyülekezete úrvacsorázó gyülekezet volt. Az egyház leglényegesebb életformájának az egyház lelki arcát látja. Az egyház Isten küldötte a világban, népének egybegyűjtésére. Isten tékozló gyermekei azonban nem a tudatlanság sötétségében tévelyegnek, ahonnan egyszerű felvilágosítással lehet őket visszavezetni Istenhez. A sötétség istenellenes hatalmában sínylődnek. Felszabadításukra harcot kell hirdetni. Az egyház lelki arca mindig harcoló egyházat mutat. A missziói szolgálatnak az egyház szeretetszolgájává kell lenni. A szórványkérdésről, szeretetszolgálatról, egyesületi munkáról pedig összefoglalóan ezt vallja: „Minél nehezebbek az idők, ennek a munkának annál inkább családi közösségben kell folynia.” Az egyház lelki élete jogi keretek között folyik. Hangsúlyozza ennek fontosságát. A közigazgatás a püspök jogkörébe tartozik. A püspök azonban nem aktákat, hanem ügyeket intéz. Az akták mögött emberek vannak. Minden aktának lelke van! Az egyház jogi életének fontos kérdése az önkormányzat. Drága történelmi örökség, melyet mindenkivel szemben meg kell védeni. Elismeréssel nyilatkozik az 1934—37-es zsinat munkájáról az egyházkerületek harmonikus együttműködésének kiépítésében. Vallomását önmagáról így folytatja a dunántúli püspök beiktatásakor 1948. december 16-án: „Néha egy emberben találkozik a pap és a próféta ... Egymásnak feszül benne pap és a próféta. Nem vagyok próféta! Egymásnak feszül bennem a pap és az Isten embere. Sokat vívódó, meg nem értett, nyárspolgári következetlenséggel vádolt, a fórum zajában is magányos ember ... Vágyam az volt, hogy pap legyek, törekvésem, hogy Isten embere. Mint pap Isten embere, és mint Isten embere pap, a szolgálat vágya él bennem... Boldog vagyok, ha Isten elfogad egy olyan névtelen emberének, akinek csak a szolgálata maradt fenn, ő maga azonban az elfelejtés tengerébe süllyedt el. Kitüntetésnek tartom, ha lehetek Isten embere az egyházban Jigdalja templom melletti káplánszobájában (Jer 35,4), aki Isten embere volt.” Minden ilyen alkalommal felveti az alkalmasság kérdését. Isten embere tudja, hogy a feladat, ami előtt áll, ereje felett való, de azt is tudja, hogy alkalmatos volta Istentől van. „Nálam minden lehetetlen, Istennél minden lehetséges. Én semmi vagyok, és Isten, akinek kezében eszköz vagyok, minden. Felhasznál, amíg akar. Arra használ fel, amire akar. Félreállít a sarokba, vagy eldob, amikor nincs szüksége többé rám. Ha csinál valamit általam, nincs vele mit dicsekednem, ha félreállít, nincs miért számon kémem ... Só- várgom nem a holttest gondolat nélküli engedelmességére, hanem az élő angyalok önkéntes, boldog, Isten akaratát igenlő engedelmességére, hogy legyen meg az ő akarata az én életemben a földön, a dunántúli egyházkerület életében is, mint a mennyben.” Isten embere független ember. Szabad minden mástól, még a közvéleménytől is. Istentől függ csak! Ezért nincs saját programja. Istennek van programja. „Tudja, hogy Istent világkormányzó munkájában bölcs elmével, érző szívvel, a könyörület leikével kialakított s üdvösséget szolgáló világterve vezérli. Isten emberének tehát csak egy programja lehet.” Visszatekintve az azóta eltelt időre, ki meri tagadni, hogy Isten embere és próféta volt? Egyetlen nagy történelmi tettét emlegették nevével, az állammal kötött egyezményt, melyet a vele szembe állók is elismertek. Mi történt a háttérben, erről soha nem beszélt. Noha meg vagyok győződve arról, hogy az egyházi szolgálat szempontjából tételesen megfogalmazott, egyházi vezetőkkel egyeztetett ja
