Diakonia - Evangélikus Szemle, 1993

1993 / 1. szám - Bagdy Emőke: A "lélek kapui". A szavak mögötti jelentések

BAGDY EMŐKE: A „LÉLEK KAPUI

23

belső látást, intuíciót tradicionálisan harmadik szemnek nevezzük. Ezt a homlok mögé rejtve, a két szemmel, mint alappal egy háromszöget alkotva helyezik el. Isten jelenlétét a világban egy háromszögbe rajzolt szemmel szokták ábrázolni, jelezve, hogy egyszerre megkülönböztető, egybefoglaló és a közvetlen tapasztalaton is túlmutató.

Rövid kultúrtörténeti kitekintésünk is nyilvánvalóvá teszi, hogy a valós külső és „titoklátó” belső, „intuitív meglátás” a hiteles, teljes, „beleélő” megismerésben együttesen játszik döntő szerepet: ez az „ontológiai realitás”-ta- pasztalás kulcsa. Mindazáltal a „szemkapcsolat” közvetlen tapasztalati világa önmaga is rendkívül „beszédes”, sokatmondó.

A „szembenézés” a nyíltságot és a kapcsolat-felvételi szándékot tükrözi. Pl. a szemtől-szembe helyzet és a „farkasszemet nézés” az egymást kihívó, helyzetvállaló kontaktus jele. A szűk pupillák a félelem, izgalom, negatív érzések hírnökei, míg a tágult pupilla pozitív érzelmi állapot hordozója. A pupillatágító szerek használata ősidők óta női „fogás”. A lesütött szem zavar, szégyen és félelem jele. A fürgén reagáló szemek azt az üzenetet közvetítik, hogy „zavarban vagyok, de te szimpatikus vagy”. A merev, mozdulatlan szemgolyó „bűvölő”, zavarba ejtő és kellemetlen érzéseket vált ki. A sötétben villogó szempár látványa minden emberből félelmi reakciót vált ki, úgy működik, mint pánikreflex. A felemelt fejű és leeresztett szemhéjú nézés gőgös elutasítást közvetít, lenézésnek olvassuk le. Ugyanazt enyhítetten fejezi ki a szemüveg felett kitekintő szem, amely még mosolygó arc mellett is apás- kodó hatalmi helyzetet üzen. A sötét szemüveg rejtőzködést enged feltételezni, míg a szemüveggel való játék fölényt, közönyt, olykor elutasítást sugall.

A „másik feje fölött átnéző” attitűd önmagáért beszél. Az összehúzott szemrés gyanakvást hordoz, kétely és bizalmatlanság kifejezője. A szemdörzsölge- téssel való beszéd színlelésre, valaminek az eltitkolási, elrejtési szándékára utal. A lehunyt szemmel való beszéd áhítat jele, az „elmerülés”, befelé fordulás jelzése, a meditativ állapot része. A tágra nyitott szem a hirtelen meglepetés vagy rémület jelzése, míg a tekintetnek a magasba, ég felé emelése azt közli: „az odafennvalók” fontosak, nem a földi dolgok.

Mindazt, amit tapasztalatok alapján leolvasunk a szemnek, a tekintetnek a „viselkedéséből”, a nyelvi kifejezésekben is megerősítve találjuk. Sokszor a szó közvetlenül is hordozza az átvitt értelmű jelentésámyalato'kat. Pl. az az ember „szemtelen”, aki nem képes „tekintetbe venni” a másik „szempontjait”, esetleg „szemérmetlenül” pimasz tud lenni. Aki viszont „nem tud szemet hunyni valami fölött”, és nem tud „elnéző lenni”, annak mindig „szemet szúr” a kifogásolandó viselkedés és „szembetűnően” éles ítéletű. Szembeszökő, hogy a másik ember optikájának átvétele, az azonos „látószög” szerinti „szemléletmód”, az egyéni „szemellenző” és „vakfolt” nélküli „tisztánlátás” a beleélő megértés alapja. Jó „meglátású” ember bölcsen „szemléli” az emberi dolgokat, és így van rá „kilátása”, hogy vele szemben is türelmesek lesznek az emberek. A jó „áttekintő képesség” nagy érték. A jó meglátások, a „belátási” és elfogadási készség rokonszenvessé teszik az egyént. „Aki átlát a szitán”, annak nem tudnak a „háta mögött összekacsintani”, az ilyen „éleslátású” ember hamar „szembesít” a hibáinkkal. A „szemrehányó tekintet” szinte perzsel, csak „szemlesütve” tudjuk elviselni a vád erejét.

Nyelvi játékunk közvetlenül is példázza a szemnek, a látásnak, meglátásnak a különleges jelentőségét psziohikus realitásunkban. S amikor a nem