Diakonia - Evangélikus Szemle, 1993
1993 / 3. szám - Tőkéczki László: A református egyház a rendszerváltozásban
TÖKÉCZKI LÁSZLÓ: A REFORMÁTUS EGYHÁZ 59 nie a hitnek és (korszerűen „technokrata”) tudásnak, hogy ne magunk építsük fel újra a leomlott gettófalakat, ahogyan — sajnos — nem kevesen ezt teszik. A mai magyar református egyház tulajdonképpen egy átalakulásban lévő egyház. Ez akkor is igaz, ha a felszínen gyakran tovább élnek a régi beidegződések és az egykori „gleichschaltoltság” miatt abszolút káros konzervativizmus is hat. Remélhető, hogy a „mennyiségi kegyesség” képviselői rájönnek szabadságuk korlátáira, vagyis arra, hogy másokkal is együtt kell és lehet élni egy közös lelki otthonban. Mindehhez persze szélesedő kitekintés szükséges, nem csupán az „ébredési múltat”, hanem a történelmi örökséget is számba kell venni. S akkor újra épülhet az a tágas, hitet és tudást, érzelmeket és értelmet, kegyelmet és tálentumos sáfárságot harmonikusan egyesítő magyar református egyház, amely nélkül nehezen képzelhető el a jövő magyar társadalma. Mert ez a társadalom igényli a református és a többi történeti egyház közéleti-kisközösségi szolgálatát. Viszont ez nem értelmezhető napi politikai szerepként. A gyorsan változó hatalompolitikai küzdelmekben nem a lelkészeknek, 'hanem a nem lelkészi egyháztagságnak kell képviselnie az egyház értékeit és érdekeit, Még a nyíltan egyház- és kereszténységellenes politikai erők elleni fellépést is a hívekre kell bízni, hiszen a politikai-hatalmi viták hangját és módszereit nem veheti át az egyház. Azt viszont a hívők körében világosan tudatosítani szükséges, hogy kikkel nem társulhat a keresztény ember. Ezen a téren meg kell majd találni azokat a szervezeti formákat és módszereket, amelyeket a tömegtársadalom követel minden keresztény egyháztól. Jelenleg még szinte a kezdeteknél sem tartunk. A tömegtársadalomban kiemelkedő szerephez jutott a (tömeg)tájékoztatás: a sajtó, a rádió és a televízió. A közvetlen evangélizóció lehetőségén kívül itt olyan új közvetett-igehirdetés, tanítás, nevelés és tájékoztatás nyílt meg egyházunk számára, amelynek sokféle történelmi és külföldi előzménye van ugyan, de igazi példája még nincs. Nincs, mert világtörténelmileg egyedi helyzetben küszködik a magyar társadalom és a református egyház is. Nem csupán a múlt szomorú örökségéről van itt szó, hanem a követni kívánt nyugati modell egyre nyilvánvalóbb válságáról is. A fogyasztói társadalmak súlyos erkölcsi-szellemi gondjai „elmaterializáltsága”, távlatvesztései figyelmeztetnek arra, hogy az „Európába vezető út” önmagában nem „megoldás”. A református keresztény hit és a református történelmi örökség — együtt! — jó kiindulópontot nyújthat alternatív életforma és életminőség kialakításához.
