Diakonia - Evangélikus Szemle, 1993
1993 / 3. szám - Mihancsik Zsófia: Társadalom és egyház viszonya. Interjúsorozat
MIHANCSIK ZSÓFIA: INTERJÚSOROZAT (LUDASSY MÁRIA) 49 konstituálásra: hát hogyne! Ki négy-, ki kétezer év óta ezt teszi, és teszi az ellenkezőjét, megfélemlítéssel konformitásra, lealacsonyodásra neveli az embereket. Szerintem az a kérdés tehát, hogy az egyházi tevékenység érték- konstituáló-e avagy az ellenkezője: hogy a dosztojevszkiji Nagy Inkvizitor vagy az általa újra megégetett Jézus Krisztus tanításait akarják-e tevékenységük elvévé tenni. És ez utóbbi esetben semmi vita nincs a szabadgondolkodó filozófusok és a hívők között, mert mindketten lelkűk szabad választását követik. — Ez a lehetőség a mai magyar egyházakban megítélésed szerint benne van? — Nézd, mindketten ismerjük nagyon szimpatikus képviselőit a keresztény egyházaknak, és tudod, hogy már Szodoma-Gomorrát is egy igaz emberért megmentette volna Isten. De komolyra fordítva a szót: ha valamivel — most durván fogalmazok — eladhatóvá akarnak tenni egy nézetet, legyen az filozófia vagy hit, azt nem lehet a legembertelenebb, legmerevebb, leginkább riasztó formában tenni. Tehát ha állandóan torquemadai stílusban bélyegzik meg és alázzák meg az embereket, nem lesz vevő a fiatalság ezekre az intézményekre, hanem elmegy hóbortos kisközösségekbe, mert ott az életforma-regulációhoz megvan az a közösségélmény, amit egy nagy történelmi egyház már nemigen tud prezentálni nekik. És ha kellően üldözi a parlament ezeket a kisközösségeket, még a katakomba-élményük is meglesz ezeknek a fiataloknak. Lehet még tippeket adni az ostoba valláspolitikára. Másrészt egész biztos, hogy amit fennkölten transzcendencia-igénynek szoktak nevezni, az nagyon sok fiatalban megvan, csak ezt szépen, szublimáltan kell nekik prezentálni. Hogy aztán valaki ebből az ontológiai istenérv racionalizmusa révén fog eljutni Istenhez vagy egy gótikus templom homályában, gregoriánok hangja mellett és a trecento képei között kapott esztétikai és erkölcsi élmény hatására, ez mindegy. Tehát van egy nagy esély, de ezt el lehet játszani. Ahogy mondjuk az államvallássá tett marxizmus—leninizmus jóvoltából ma kevesen merik Marxnak azokat a Kommunista kiáltvány előtti nagyon szép, humanista műveit idézni, amelyek ugyan idézhetőek lennének, hiszen érvényes gondolatok, csak pokolian lejáratták őket. Ezért mondom, hogy ha az inkvizitori hevület elsöpri a krisztusi erkölcs valóban csodálatos példázatait, akkor lehet ugyan világi stallumokat nyerni, de lelkeket, hívő lelkeket nem. Csak a képmutatók csordáját. Amivel már csak azért sem járnak jól az egyházak, mert a politikai hatalom centrumának változásakor ezek azonnal cserbenhagyják őket és visszatérnek az Állami Egyházügyi Hivatal kebelére. ifj. Fasang Árpád Mihancsik Zsófia: — ön milyennek ítéli egyház és társadalom viszonyát 1989 előtt és után? Fasang Árpád: — A Kádár-éra utolsó korszaka egy pirospozsgás tüdőbeteg emberhez volt hasonló. Minden, ami látható volt, arra utalt, hogy a test életképes, de az események már megmutatták, hogy a napjai meg vannak számlálva. Ebben a közegben valóságos csoda lett volna, ha egyház és állam viszonya normális lett volna. Ugyanis a látszat mögött rendkívül súlyos morális válság volt, ami abból adódott, hogy az egyház elvesztette karizmáját. Mert
