Diakonia - Evangélikus Szemle, 1993
1993 / 3. szám - Mihancsik Zsófia: Társadalom és egyház viszonya. Interjúsorozat
38 MIHANCSIK ZSÓFIA: INTERJÜSOROZAT (BALASSA PÉTER) tényleg csak feudálisnak, özönvíz előttinek nevezhető. Mondjuk úgy, hogy a zsinat előtti egyház maradt meg a zsinat után is Magyarországon. Tehát egyrészt félelem és meghunyászkodás, másrészt egy ókonzervatív értékrendszernek a sulykolása, ez jellemezte a 89 előtti egyházat. Ennek az ókonzervativizmusnak az a legnagyobb problémája — amely a kereszténység évszázadait is átjárta —, hogy a kereszténységet egy idő után maga a kereszténység értelmezte ideológiaként, világnézetként. A mai parlament egyetlen keresztény pártja is büszkén és szerintem rendkívül bután fennen hirdeti, hogy ő az egyetlen ideológiai párt Magyarországon. Ezen csak nevetni lehet, mert a kereszténység mint igazán jelentékeny, mély vallás, nem ideológia. — Hanem? — Találkozás a létezés végső kérdéseivel, amelyek nem ideológiai és tudati kérdések, hanem vagy megtörténnek vagy nem történnek meg. — De ez a hit, amiről beszél, nem? — Igen. Természetesen arról beszélek. — Mert aztán az, hogy a vallás segítségével ezt mindenféle dobozokba akarják belegyömöszölni, amelyeket tételeknek, dogmáknak neveznek ... — Pontosan erről van szó. Hogy erre aztán ráépül az a szféra, melyet vallásnak nevezünk. És ez sok tekintetben máz. Tehát ez az ókonzervatív kereszténység ideológiaként sulykolta magát a hívek felé, és főként azzal foglalkozott, hogy a hívek hogyan éljenek a magánéletükben. És ez rettenetes károkat okozott, már 89 előtt is, egyik oka volt az egyháztól való elfordulásnak. — Tehát azt látja az egyik kulcsproblémának, hogy miközben végbement a társadalom laicizálódása, az egyház ezt figyelmen kívül hagyva megpróbálta továbbra is az emberi élet totalitását a maga uralma alatt tartani. Ez azt jelenti, hogy 89 előtt is csak a magyarországi nyilvánosság- és demokráciahiány tette, hogy ez az alapkonfliktus nem tört a felszínre, és az egyház ennélfogva nem kényszerült meghaladni saját konzervativizmusát? — Nemcsak emiatt, hanem mert tény, hogy az egyház tényleg rettenetes amputáción esett át. És féltették, kicsinyes módon, azt, ami megmaradt. Emlékszik, Lékai bíborost — Isten nyugosztalja — időnként még az egyházon belül is a katolikus egyház első titkárának csúfolták, mert rendkívül jó viszonyban volt az állampárt első titkárával. Ö mondta, hogy Magyarországon a kis lépések taktikája a célravezető megoldás: óvjuk, amink van, és közben óvatosan próbáljunk meg előre menni. Ami katasztrofális elmélet volt, ebből soha semmi nem jöhet ki, rossz kis taktikázás az egész, amely mindenekelőtt a papságról szól, de semmiképp nem a hitről, és még csak a hívekről sem. De már Lékai alatt kiderült, mennyire tarthatatlan a dolog. Viszont a zsinati szellem, hajszálgyökereken keresztül, azért eljutott a papság fiatalabb korosztályaihoz, és kialakult egy progresszívebb szellem is, amely 89 előtt talán még láthatóbb volt, mint 89 után. És én a zsinatot most nem csak a katolikusokra vagy az egyházakra vagy a vallásra értem: a kereszténység és a nemhívők, vagy a kereszténység és Európa párbeszédében ez sokkal nagyobb jelentőségű esemény volt, mint amennyire Magyarországon ezzel tisztában vannak. Olyan jelentőségű esemény, amelyre okvetlenül fel kellene figyelniük okos liberálisoknak és demokratáknak is. Nem mindig teszik meg; kár. Hiba. — Akkor viszont nem értem, hogy — amennyire én a közép-kelet-európai egyházak állapotát ismerem — mondjuk a lengyel katolikus egyház miért
