Diakonia - Evangélikus Szemle, 1993
1993 / 3. szám - Hafenscher Károly: Gyengül vagy csak átalakul az ökumené?
28 HAFENSCHER KAROLY: AZ ÖKUMENÉ MA ten Wolf polgármester idejéről akkor élt vezető embereink gyakran megállapították keserűen, hogy a protestánsok másodrendű embereknek számítottak. Világszerte hasonló jelenségeket tapasztaltunk még a II. világháború után is. Róma szívesen beszélt elszakadt testvérekről, akiket hazavárnak. Az 1948-as Amszterdamba szóló meghívást semmiféle pozitív válasz nem követte. De még az Egyházak Világtanácsa második világgyűlése idején is (Evanston, 1954) amerikai római katolikus püspöki körlevél tiltotta meg római katolikus újságírók, tudósítók részvételét. S ha 1961-ben (Üj Delhi) nem is következett be Rómával az, ami az ortodox kereszténységgel, hogy ti. beléptek az Egyházak Világtanácsába, de a közeledés már megindult és a következő években a Vatikáni Zsinat keretében nyilvánvalóvá vált. Congar római katolikus teológus szerint az „Unitatis redintegratio” már nemcsak szöveg, hanem valóságos tett volt. Megszűnt az egységtörekvések addigi rekatolizáló jellege a római egyházban is. A felállított Egység-titkárság egyúttal zsinati bizottság is lett és egyértelműen összekötő szervvé vált a római katolikus egyház és az ökumenikus mozgalmak között. XXIII. János utóda, VI. Pál pápa folytatta elődje útját és a Zsinat 1964 novemberében szinte példátlan arányú többséggel (2137:11) elfogadta az ökumenikus határozati javaslatot. A Zsinat lezárása után hamarosan megindultak a dialógusok, bilaterális és multilaterális szinten egyaránt. S ha rövidesen az első eufórikus hangulat el is múlt, a feleke- zetközi kapcsolatok érezhetően javultak. Gyakran megfeledkezünk a haladásról, a jelentős lépésekről, melyek mögöttünk vannak. A II. Vatikáni Zsinat Magyarországon is érvényes Már tréfának is rossz, ha valaki idézi a gúnyos mondatot: Secundum vati- canum non valet in Hungária (a Második Vatikanum nem erős Magyarországon). Nálunk is észrevették, hogy Szentírásunk azonos, ugyanazt a Miatyán- kot mondjuk, közös az első 1500 esztendő, de legfőképpen azonos Jézus Krisztus, a mi Urunk, azonos a Szentháromság-<hitünk, fő elemeiben hasonló a liturgiánk, két szentségünk is azonos, mint ahogy ünnepeink, szeretetmunkánk, örök életbe vetett reménységünk szintén hasonló. Nem akarom elmosni a meglévő különbségeket, de meggyőződésem, hogy valóban több köt össze, mint amennyi elválaszt, és saját értékeinket megbecsülve, identitásunkat megőrizve testvérként élhetünk más felekezetekkel együtt. Ez érvényes nem csupán a római katolikus egyházra, hanem a protestáns egyházakra, ha nem is problémamentes, de tehetséges az együttélés a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsában is. Lehetséges illúziók nélkül, de reménységgel felismerni, megismerni és elismerni egymást. Az ökumenikus együttélés sohasem könnyű, de sohasem lehetetlen. Kifulladóban az egységmozgalom? És éppen most, amikor már szabadabban járhatunk egymáshoz, már nem is olyan érdekes ez? Van elég dolgunk a magunk gyülekezetében és felekezeté- ben, miért kell még a másikkal is törődni? Éppen a rendszerváltás teszi súlytalanná vagy unalmassá az egységmozgalmat? Nem hiszem! Megmaradtak a feladatok: kialakítani az ellenségkép helyett a testvér képét, a rokonét, az egy családhoz tartozó családtagét. Változatlanul feladat a jövő nemzedékének nevelése az iskolák minden szintjén: az ökumené szellemének érvényesítése óvodától egyetemig, sőt lelkészképző intézetekig. Feladat a hittanköny- vek revíziója és a sajtó megtisztítása antiökumenikus megnyilvánulásoktól.
