Diakonia - Evangélikus Szemle, 1993
1993 / 3. szám - Koczor Zoltán: Demokratizmus az egyházban
24 KOCZOR ZOLTÁN: DEMOKRATIZMUS AZ EGYHÁZBAN A demokratizmust gyengítő hatások a Magyarországi Evangélikus Egyházban A fenti elemzés nem csak egy új struktúra kialakításánál szolgálhat segítségül, de napjaink demokratizmusának hiányosságait is könnyebben fedezhetjük fel segítségével. Tapasztalatom szerint a demokratizmust leginkább az alábbiak veszélyeztetik: — az alulszabályozottság, illetve a szubjektív döntések terének tudatos tágítása. Törvényeink az egyházi élet lényeges mozzanataiban sem igazítanak el, ez lehetőséget ad a szubjektív döntésekre. E hátrányos adottság megszüntetésén ugyan fáradozik a zsinat, mégis gyakran tapasztalható, hogy a döntési helyzetben lévők akadályozzák az átmeneti helyzetek rendezését, a szabályok kodifikálását. Ésszerű felelősségmegosztás helyett a hatalom erősítését szolgáló vezetői döntések születnek. — a törvényes csatornák helyett hozott esetenkénti (ad hoc) döntések. Ilyenkor általában komoly érvek hangzanak el a közösségi döntés nehézkességéről. Ekkor vagy a döntéshozó él vissza hatalmával, vagy valóban a működési szabályok alkalmatlanok a hatékony döntéshozatalra. — a vezetettek beletörődése a diktatórikus vezetési módszerekbe. A Krisztustól rendelt közösség nem a némán „nyelők” gyülekezete, hanem azoké, akik tudják, hogy egy az Űr, s ez nem zárja ki azt, hogy a jó rend a „civilkurázsi”, az egyházon belüli citoyenség formáiba is oelebújjon, ha mindennek alapja a testvérszeretet. A demokratizmus napjaink egyházi életében A rendszerváltás közben kialakult hangos egyházi torzsalkodások során gyakran hangoztatták az egyházvezetés antidemokratikus megoldásait. Valószínűleg a fenti gondolatok olvasása során is az egyházvezetés kérdéseire asszociál a legtöbb olvasó. Mindez nem cáfolja annak igazságát, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyházban a demokratizmus hiányainak okait jelentős mértékben a gyülekezetek életformájában kereshetjük. Szervezeti torzulások akadályozzák a közösség keresztény küldetésének betöltését. Ezek közül napjainkban az egyik legfontosabb: a formális testületi vezetéssel összefonódó papközpontúság. A formális testületi vezetés végletei a „bólogató Jánosokból” álló, ellenkező esetben az „ellenzékiesdit” játszó presbitérium, amely ezért vagy azért távol marad a valóságos döntésektől, a közösségi szolgálattól. A papközpontú gyülekezetekben a lelkészre hárul a liturgikus és a pasztorális szolgálat, a szervezés, a pénzügyi döntéshozatal. Így a gyülekezetben annyi feladat és olyan sorrendben oldható meg, amennyit a lelkész és szűk támogató köre el tud végezni. A ,.mindenes lelkész”-i helyzet, hátránya a kicsiny szellemi- és időkapacitás. További veszélyként jelentkezik a közösségi tudat elvesztése és a gyülekezet védtelensége, ha a lelkész tehetségtelen, esetleg hűtlen lelkészi esküjéhez. A papközpontúság kialakulásában általában közösen terheli a felelősség a lelkészt és környezetét. Az előbbi a tekintélyelv érvényesítésével, a közösen végezhető munka megfelelő előkészítésének elmulasztásával, az utóbbi leg-
