Diakonia - Evangélikus Szemle, 1993
1993 / 1. szám - Révész Sándor: A heterokratikus média
16 RÉVÉSZ SÁNDOR: A HETEROKRATIKUS MÉDIA ezt a virtuális véleményközösséget, és alacsonyabb rendűek azok, amelyek ettől távol állnak. Ezért nem férhet össze ma Magyarországon minden jelentős politikai erő a médiával, és ezért nem zárható le a médiaháború. De ha majd egyszer lezárható lesz, akkor sem emészt el minket a médiabéke unalma. A demokratikus tömegkommunikáció gyakorlata kiapadhatatlan konfliktusforrás, a demokratikus média éppúgy, mint a demokrácia maga, mindig tökéletlen, hiányos és számos fontos kérdésre nincs válasza. * * * Eddig úgy tettünk, mintha egyértelmű lenne, hogy mi demokratikus és mi antidemokratikus, pedig nem egyértelmű. De hiába nem az, mi — egy kicsit — továbbra is úgy teszünk, mintha az lenne, mert a terjedelmi korlátokra való tekintettel nem tehetünk másként. Azt mindenesetre szögezzük le, hogy a mi szóhasználatunkban a parlamentáris berendezkedésű kapitalista országok demokráciák, és ezek rendszerstabilizáló intézményeként működő média demokratikus média. Azt azonban nem állítanánk, hogy ezeknek a demokratikus rendszereknek csak antidemokratikus ellenzéke és antidemokratikus alternatívái vannak. Abban sem lehetünk biztosak, hogy a társadalmi rendszerek története a kapitalizmussal véget ér, és az emberiség szabadságban ennél gazdagabb rendszert már soha el nem érhet. Az sem lehetetlen, hogy a posztindusztriális értékekről, a bázisdemokráciákról, a grass root aktivitásra épülő társadalomról, az ökológiai életfelfogásról prófétáié véleményközösségeknek van valami közük egy ilyen demokratább demokráciához. Nos, a (létező) demokratikus média közegében a létező demokráciák bázisdemokratikus ellenzéke éppúgy elhervad, mint az antidemokratikus, és ugyanazért. A demokratikus média a felfelé húzó erőkkel szemben éppúgy stabilizálja a rendszert, mint a lefelé húzó erőkkel szemben, és ez érthető módon nyugtalanítja azokat, akik szerint van fölfelé, és ezek közül is leginkább azokat, akik szerint csak a Fölfelé van, mert az emberi világ működése a jelenlegi rendszerben — ökológiai okokból — nem fönntartható. Számos médiakutató kimutatta már, hogy a demokratikus média nagyon erősen kötődik a döntéshozatal hivatalos intézményeihez, mindenekelőtt a törvényhozáshoz, és hajlamos politikai devianciaként kezelni a parlamenten kívüli politizálás legtöbb formáját, a polgári engedetlenséget, a tüntetéseket, etnikai csoportok, diákok és mások tiltakozó akcióit, a gyárfoglalásokat, a vadsztrájkokat és más ilyesféle akciókat. S nem kevésbé hajlamos arra is, hogy az informális hatalmi erők működésének, a pénz hatalmának a valóságosnál kisebb jelentőséget tulajdonítson. * * * Amennyire hatástalanná teszi a demokratikus média a rendszerrel szembeni kritikát, annyira hatásossá teszi a rendszeren belüli kritikát. A konzervatív elemzők és politikusok gyakran destabilizáló tényezőnek tekintik a média kritikai érzékenységét, úgy vélik, a média aláássa a politikai autoritást, elfogult az establishmenttel szemben, és általában bizalmatlanul kezeli a profi politikusokat és magát a professzionális politikacsinálást, megingatja a politikai intézmények hitelét, a liberálisokhoz húz, egyoldalúan reformista stb. Talán van bizonyos jelentése annak a ténynek, hogy a média elleni konzervatív támadássorozatot az USÁ-ban éppen az a Nixon—Agnew uralkodó
