Diakonia - Evangélikus Szemle, 1993
1993 / 2. szám - Madocsai Miklós: Szeretet a szószéken
MADOCSAI MIKLÓS Szeretet a szószéken „Hogyan beszélhetnénk helyesen a szeretetről, ha elfelejtenénk Téged, ó Szeretet-Isten?!” (Kierkegaard) A szószéken s általában a keresztény bizonyságtételben a „hit” mellett bizonnyal a „szeretet” a leggyakrabban előforduló szó. Hálás téma, hiszen emberségünk állandó velejárója a szeretetéhség. Az is bizonyos, hogy a beszéd devalvációja fokozottan érvényes a sokszor használt szavaknál. Különösen is így van ez a szeretetnél, amely tartalma és lényege szerint nem az intellektus síkján mozgó verbális információ, hanem akció mások javára: „Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és igazsággal” (ÍJn 3,18). Mégis beszélni kell róla, s meg kell vallani. A némaság a szerelemnek is gyilkosa. Hitünkben pedig különös jelentősége van a szeretet igéjének. 1. Krisztus tanítványainak vallomásában a szeretet nem elvont fogalom, hanem személyhez, mégpedig Isten személyéhez kötött esemény, vagyis transzcendens, perszonális és krisztocentrikus egyszerre. Ennek a hármasságnak egysége határozza meg a szószéken a szeretetről szóló bizonyságtételt. Ez a hármasság minősíti is a szeretetet, megkülönböztetve minden más értelmezéstől. János klasszikus megfogalmazása szerint: „abban nyilvánul meg az Isten szeretete irántunk, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba (ÍJn 4,9). Hitünkben ez a mondanivaló nem egy, sók más között, nem is csupán sorrendben az első, hanem valójában az egyetlen, amely mindent magába foglal. A hit koordináta-rendszerének origója ez, ahonnan kiindulva és amelyre vonatkoztatva értelmezhető életünk és hitünk. Nézzünk két példát. Olyan nagyon megszokott Isten szeretetéről beszélni, Isten szeretetéről hallani —, de próbáljunk meg ennek mélyére gondolni. Vajon mi lehet a legdöntőbb kérdés a világ és az ember számára? Kétségtelenül az, hogy miként viszonyul Isten ehhez a világhoz és az emberhez, mert végeredményben ez határoz meg mindent. Ettől függ minden életünkben és még halálunkban is. Hogyha igazán tudom, hogy az Isten szeretet, akkor egyszerre más szemmel látom magam körül a világot, más távlatból, más érzéssel, más hozzáállással. Isten szeretete az, ami igazán erőt ad, ami fölemel, megment és megszépíti az életet, betakar, megvéd, simogat, és ami olyan csodálatossá teszi az embernek egész életét. Képzeljétek csak el, micsoda boldogító tudat az, hogy a hatalmas, dicsőséges Isten, a világmindenség Terem tője és Ura szeret bennünket. Ez testesült meg a Názáreti Jézusban. Isten nem beszél az ö szeretetéről, hanem eljön Önmaga hozzánk, közénk. (Joó Sándor igehirdetéséből.)
