Diakonia - Evangélikus Szemle, 1993

1993 / 2. szám - Kodály Zoltán: Visszatekintés (28., 34., 42., 46., 58. o.)

VEÖREÖS IMRE: A SZERETET MINT ETIKAI TARTALOM 21 deka, amelyet övéinek ad járható „útként” (lKor 12,31b). Nem valósulhat meg ebből valami a gyülekezet határán túl is? Ez Isten titka marad. Az irgalmas samaritánus történetéről méltán mondja a tanulmány: „a sze­retetnek a világtörténelemben talán egyetlen hatalmas példaképévé vált Jé­zus igehirdetése révén” (Lk 10,25—37). Az úton sebesülten fekvő, kétszeresen idegent — hiszen zsidó volt — a samaritánus „megszánta” és „irgalmas volt ■hozzá”. A szánakozás emberi motívumából fakadt segítő tette, az áldozatos irgalmasság. Az agapé-szeretet cselekedete áll elénk itt Jézus szavaiból. A lelkületet is ismerjük: emberi szánalom. A keresztény embernél sem úgy megy végbe a felebaráti szeretet megvalósulása, hogy a cselekvés pillanatá­ban hitigazságot tudatosít és Isten agapé-szeretetét átélve lendül a keze, hangzik a szava, megy végbe cselekvése a szeretet jegyében, összetettebb fo­lyamat ez. Lelke mélyén ott rejlik a hit Istennek Krisztusban megmutatko­zott szeretetében, ha részesült benne a Szentlélek ajándékából. Ám érzelem- és gondolatvilágában, sőt tudattalan bensőjében számtalan mozzanat olvad össze. Az evangélium hatókörén kívül pedig a lelkűiét és cselekvés „irgalmas samaritánusai” járnak olykor az országutakon. Ott és akkor, ahol és amikor az agapé-szeretet kegyelmes Istene akarja. Kodály Zoltán: Visszatekintés Valamikor minden nép, a magyar nem is olyan régen, tagozatlan egység volt. Még a társadalmi rétegek szaporodása sem jelentett kultúrában nagyobb el- különböződést. Nálunk még háromszáz éve ugyanaz a dal zenghetett várban és kunyhóban. Azóta a vár rombadőlt; ha áll, lakója idegen, vagy hűtlen lett a magyar dalhoz. Megőrizte a régi kincseket, díszruhákat, fegyvereket. A dalt abbahagyta. A kunyhó hű maradt, megőrizte a régi kincs értékesebb felét: a lélek ősi bútorzatát. Az egész magyarságét: a magáét is, azt is, amit fölül­ről kapott. Amit háromszáz éve az Esterházy-palotákon daloltak, azt ott ma már nem tudják. De tud még belőle Szalai Zúza, kis töpörödött öregasszony, Kolon nevű kis zoboraljai faluban. Tudnak öreg, harisnyás székelyek. A falu megmentette a tradíció folytonosságát. A mi dolgunk átvenni tőle és tovább ápolni. A tűznek nem szabad kialudni. I. k. 20. o. 192 5

Next

/
Thumbnails
Contents