Diakonia - Evangélikus Szemle, 1992
1992 / 1. szám - Jelenits István: Pilinszky János evangéliumi esztétikája
JELENÍTS ISTVÁN: PILINSZKY JÁNOS EVANGÉLIUMI... 15 Álljunk meg egy pillanatra ennél a versnél. Hiszen nem akarunk mást ezen az estén, mint egy-egy Pilinszky-versről elmondani néhány szót, hogy ezeknek a költeményeknek a titkához közelebb kerüljünk, és hogy a költő magatartásának, mondanivalójának a lényeges elemeit is ennek a segítségével felvázolhassuk magunk előtt. Milyen érdekes ez, a régi versekhez szokott versolvasó nem is igen tud vele mit kezdeni. Mert nem tudja, hogy ki az, hogy B. I. kisasszony, mert nyugtalanítja, mi az, hogy B. I, kisasszony. Hát micsoda vers ez, hogy az a címe: B. I. kisasszony, önök ismerik, valaki ismeri, benne van a lexikonban, hogy ki ez a B. I. kisasszony? Nem lehet tudni; önmagában egy picit botránkoztató, hogy egy versnek a címe B. I. kisasszony. Talán kiderül belőle, hogy kicsoda ő. Ez a B. I. kisasszony levelet ír. „Küldj fésűt és konzervet. A régi fésű, szóval, eltörött. Küldj cipőt. Meleg alsót. Képzeld, úgy hívnak, Vasgolyó. Még három év. A kert vacak.” Most én elárultam azt, hogy ez a vers milyen emlékvilágból építkezik, és ez talán némi segítséget nyújt a régi típusú versolvasónak is ahhoz, hogy ezt a költeményt megközelítse. Próbáljuk segítség nélkül megközelíteni ezt a verset, és el kell gondolkodni egyszerűen azon, hogy az előtte támadt bosz- szankodásunkat félretéve rábízzuk magunkat arra, amit ez a vers magától elárul nekünk. Az az ismeretlen B. I.. kisasszony ki tudja, hogy honnan, levelet ír valahová, és ez a levél banális hétköznapi szavakból épül fel: küldj fésűt és konzervet. És akkor következik egy mondat, amelyik megcsuklik, csodálatosan megcsuklik: a régi fésű, szóval, eltörött. Ha elfogadjuk azt, hogy a költemény, minden igazi költemény, sajátos világba vezet, ahol a dolgoknak, egy hang elcsuklásának, egy mondat megtorpanásának sajátos értéke támad, akkor itt kezdjük észrevenni, hogy valami fájdalom szólal meg ebben a versben. A fésű, a konzerv esetleges, banális, hétköznapi dolog, de az a lélek, amelyik ezekben a szavakban megnyilatkozik, az valami nem emberi szituációt él át, és annak a feszültségei közül küldi ezt a levelét. „Küldj cipőt. Meleg alsót. Képzeld, úgy hívnak, Vasgolyó. Még három év. A kert vacak.” Nem kell túldramatizálni ezt az egész dolgot. A Vasgolyó, csodálatos név, amelyik majd beszédesnek bizonyul, mert a versnek a végén azt olvassuk, hogy holnaptól ellenállás nélkül gurulok. Ez a kép, hogy ez a B. I. kisasszony vasgolyó, ez alapképe lesz a versnek, amelyben nincsenek egyáltalán metaforák, és itt mégis egy különös metafora a szemünk elé kerül. „Vigyázz, hogy ne kerülj ide. Bár a karácsony szebb, mint otthon. De két golyó, mondjuk, hogy összekoccan, Az is mi? Nincsen folytatása.” S akkor váltás következik, valami történik ebben a leányban, az eddig tűnődő, három évre berendezkedő, kicsit fájdalmas, kicsit szomorú, kicsit hazátlan lélek egyszer- csak megrázkódik, valamire készül ez a lány. „Holnap vagyok itt utoljára.” Az előbb még azt mondta: három év. „Holnap vagyok itt utoljára. Kezet csókoltam mindenkinek.” Talán szökésre készül. „Más okból voltam én itt.” Meghökkentő mélységek tárulnak fel, nem tudjuk, hogy honnan és nem tudjuk, hogy miért. „Fedő bűnnel sikerült eltakarnom, azt az igazit, azt, amit nem, nem lehet se elviselni, se kimondani. Bűn az, aminek nyomát is sikerült eltüntetnünk. Holnaptól ellenállás nélkül egyenletesen gurulok.” Egy intézeti lány, aki talán szökésre készül, és aki vasgolyó, és aki most éppen akkor, amikor mindenkinek kezet csókolt és ezzel a hellyel, amely otthont adott neki és ami mégis börtöne is volt, ezzel most szakítani készül, és rábízza magát a nehézkedésre, amely őt majd vonzza le, lefelé, ki tudja hova. Ez a lány most elmondja, hogy miért volt itt, és meghökkentő ponto
