Diakonia - Evangélikus Szemle, 1992
1992 / 3. szám - Kulturális figyelő
78 KULTURÁLIS FIGYELŐ Gorkij fasor) otthonban talál menedéket, melyet Sztehlo Gábor könyvéből jól ismerünk. Ezeken a helyeken sokan meghúzódtak, életet nyertek. Julianáék azonban életreszóló, sorsfordító élményben is részesülnek : megmentőikkel összebarátkozván megérzik a kereszténység vonzását, szeretet-lényegét; őszinte szívvel befogadják, megkeresztelkednek. Eközben egyik üldözésből eljutnak a másikba. 1949 után már mint hívő keresztények válnak másodrendű állampolgárrá, és bár a kitelepítéstől csodával határos módon megmenekülnek, de a sok gyötrődés, kifosztás, megalázás után már nem bírják tovább, és 1956- ban útra kelnek új hazát keresni a ködös Albionban, ahová a család egyik tagja korában eljutott. Anglia és Skócia városaiban szétszóródik ugyan a család, mégis egy országban élnek, az időnkénti találkozás lehetőségével. Már akik megmaradtak: 14 oldalági rokont gyászolnak. Az idősebbeknél a meglelt biztonság sem feledteti az üldözések ellenére is szeretett hazát, ám az unokák már angolul beszélnek és valóságos mesének vélik mindazt, amit nagyszüleik otthonáról hallanak. A különböző nyelvű, felekezetű nemzedékek aztán lelki otthonra lelnek abban a kis szabadegyházi közösségben, amely hitüket megerősíti és szeretetével mellettük áll az élet megpróbáltatásaiban. Juliana Ray nem hivatásos író, ám kitűnő elbeszélő. Közvetlen, természetes, lebilincselő. Könyve nemcsak családtörténet, krónika, korrajz, hanem a lelki fejlődés tiszta tükre is. A könyvet Hafenscher Károlyné fordította. Bozóky Éva Barlay Ö. Szabolcs: Balassi Bálint, az istenkereső Csak ennyi hely áll rendelkezésünkre, hogy felhívjam a figyelmet a frissen megjelent, hiánytpótló, 186 oldalas könyvecskére (kiadója a szerző). Benne a szerző ismerteti Balassi Bálint életútját istenes versei háttereként, és elemzi azokat (istenkeresés nem jellemző rájuk). Közzéteszi két vallásos tárgyú prózai fordítását: a meghurcolt szülei vigasztalására szánt, lutheri szellemű, A beteg lelkeknek való füves kertecske címűt, valamint egy angol jezsuita vitairatát. A feltehetően katolikus szerző tárgyilagosan számol be a fiatal Balassi nevelőjének, a lutheri reformációt terjesztő Bornemisza Péternek tanítványára tett döntő hatásáról. Balassi Bálint 1586-ban, harminckét éves korában elhagyja evangélikus hitét, és katolikus lesz. Ennek végső indoka mindmáig eldöntetlen. A szerző belső meggyőződésének változására vezeti vissza, mások házassági pere kedvező elintézése reményének tulajdonítják (Sólyom Jenő). Kétségtelen, hogy hányódása során 1591-ben pár hónapot tölt jezsuita kollégiumban Danzing mellett, s ott fordítja az említett katolikus iratot. 1594- ben Esztergom vára ostromakor, halálos sebesülésében jezsuita páter gyóntatja, s az ő beszámolójára vagyunk utalva, amelynek hitelessége kétséges. Nyitva kell hagynunk ezt a kérdést. De ami döntő — és ezt a szerző nem veszi észre a versek elemzésekor —, hogy költészetében mindvégig semmi nyoma a katolikus vallásnak: versei továbbra is ugyanazt az ifjúkori hitét tükrözik. Márpedig maga a könyvíró állapítja meg: „Költészetének valóban az istenes versek jelentik legszemélyesebb líraiságát” (91. o.). Lelke mélyéről ezek vallanak. Csak egy példát! A jezsuita kollégiumban írja és küldi el Rimay Jánosnak, a reformáció hívének így kezdődő mély versét: „Kegyelmes Isten, kinek kezében életemet adtam”. Veöreös Imre
