Diakonia - Evangélikus Szemle, 1992
1992 / 1. szám - Vajta Vilmos: Kortárs teológusok: Anders Nygren (1891–1978)
8 VAJTA VILMOS: KORTÁRS TEOLÓGUSOK — NYGREN lépett a tudományos nyilvánosság elé. Hét évi lelkészi szolgálat és néhány tanulmányi év alatt készült fel nemzetközi tudóssá vált életpályájára. Első művei — mint a jelzett témákból máris kitűnhetett — a teológia módszerbeli alapvetésével foglalkoztak. „A dogmatika tudományos alapvetése” (1922) és „Filozófiai és keresztény etika” (1923) vitte tovább egy következetes teológiai program kifejtését, melyet 25 éves professzori működése (1923—1948) tett lehetővé. Gustav Aulén, aki dogmatikája által világhíressé vált, és Rag- nar Bring, nemzetközileg elismert Luther-kutató, lettek hosszú időre munkatársai. Hármasban alakították ki azt a „lundi teológiát”, mely az 1950-es évekig a svéd teológiát teljességében meghatározta és nemzetközi érdeklődést keltett.2 Nygren már fiatalon figyelmessé vált a nyelvhasználat problémájára. Noha tudatában volt annak, hogy ennek vizsgálata nem old meg minden problémát, mégis meggyőzően kifejtette, hogy ennek tisztázása a teológiai tájékozódásnak is előfeltétele. Olyan időszakban szólal meg, amikor a teológia tudományos voltát az egyetem keretében megkérdőjelezték. A kanti kriticiz- mus ugyanis bizonytalanná tette az ontologikus-metafizikai alapokon művelt teológiát. Viszont Kant filozófiája a vallást az etikába olvasztotta be, s ezzel a teológia autonómiáját veszélyeztette. A vallásos a priori megalapozása tűnt tehát olyan radikális feladatnak, mely egyben a vallásos tapasztalat érvényességét és a teológia szükségességét — az emberiség szellemi életének integritását figyelembe véve — megkövetelte. Nygren a kanti filozófiának a felvilágosodásból származó gyökereit fedi fel, s ezen előfeltételeket behelyettesíti a vallásos a priori kategóriájával, az „örökkévalóval”. Ennek érvényessége az egész szellemi életre nézve lényeges. A vallást kirekesztő kultúra az emberiség teljes valóságát támadja meg. A teológia azonban éppen ennek érdekében végzi tudományos munkásságát. Nygren a 20-as években olyan teológiai alapvetést dolgozott ki, amelynek jelentőségét fél évszázaddal később maga is szembesítette azzal a „filozófiai forradalommal”, mely korunkban végbement.3 A fogalmi elemzés (a nyelvfilozófia és ennek lingvisztikus filozófia néven gyakorolt mellékhajtása) olyan alapvető az emberi gondolkodás számára, hogy előle a teológia nem zárkózhat el. Nygren tanúskodott arról, hogy noha ez megfelel saját alapvetésének, mégis kétségtelenül szükségessé teszi kiegészítését a vallás értelmi összefüggéséből vett tapasztalattal. A nyelvi elemzés ugyanis elérhet határához, de az isteni kinyilatkoztatás olyan egzisztenciális feltételeket szab az emberiség számára, melyeknek teológiai kifejtése új távlatot nyithat meg. Ezért lényeges a kereszténység történelmi megalapozottsága. Az emberi képzelet tévút- jai helyett (a „fogalomköltészet” mint metafizika ennek példája) a vallásos tapasztalat történelmi jelenségeihez kell fordulni. Ezeknek elemzése a teológiai feladat. A keresztény gondolkodás alapmotívumát keresve, a dogmatika és etika mint rendszeres teológia szembesít az emberi gondolkodás egyéb termékeivel. Különös figyelmet szentel a sajátos keresztény hitnek egyéb vallásos igényektől való megkülönböztetésére és a maradandó üzenet kifejtésére a teológia nyelvi határain belül. Ez egyszersmind annak a jelzése, hogy a hitbeli döntés egzisztenciális, a teológia legfeljebb az üzenet színtiszta jellemzését adhatja a kinyilatkoztatás biblikus forrása alapján. Kritikusan megvizsgálhatja a történelem folyamán hagyományozott hitvallás fogalmi öltözékét. Így állítja a mai kereszténységet a hit döntése elé.
