Diakonia - Evangélikus Szemle, 1992
1992 / 1. szám - Kulturális figyelő
KULTURÁLIS FIGYELŐ 73 második világháború után a nyugatnémet evangélikus egyház ideológiailag, gazdaságilag, sőt kimondottan financiálisán segítette a velünk egy zsákba zárt, eszközeitől jórészt megfosztott kelet-németországi evangélikus egyház szervezetét és tagjait. Az anyagi segítségnyújtás elsősorban a Hilfswerk Geschäftsstelle Stuttgart és az országos Diakonia szervezetén keresztül bonyolódott le, de szükség esetén az éppen lehetséges utakon és eszközökön. Jutott azonban e segélyekből a testvéregyházaknak Európában, így hazai evangélikus egyházunknak is és szere- tetintézményeinknek egyházunk hivatalos szervein keresztül, nem egyszer gépkocsik juttatásának formájában. Tették ezt olyan időkben is, amikor egyházvezetőségünk elvei és magatartása nem volt előttük éppen rokonszenves, de tudatosan a küzdő egyház testét tartották szem előtt. Jutott e segélyből távoli országokban élőknek, nem evangélikusoknak is, ha súlyos szociális bajokkal, szegénységgel és természeti katasztrófával küzdve erre rászorultak, akár Afrikában vagy Távol-Keleten. A szerző a visszaemlékezések során azt is elmondja, milyen lelkiismereti gond volt dönteni, az „embervásár” kérdésében, azaz elszánni magukat börtönben sínylődő lelkészek és civil egyháztagok kiváltására (Kelet-Németor- szágban vagy Romániában, Erdélyben), bizony embertelenül magas tarifa árán. A segélyügyek bonyolítása során számtalan akadállyal kellett megküzdeni, és csak nagy leleményességgel lehetett a nehézségek fölé emelkedni. Később a keleti zóna anyagi szükségei és technikai hiányosságai miatt maga a kelet-német kormányzat kérte az áruba burkolt küldeményeket: egész vonatrakományok indultak a kívánt árukkal nagy vállalatok kivitelezésében, hogy annak bevétele végül a kelet-német egyház kezéhez eljuthasson. A segélyek értéke csak csillagászati számokban fejezhető ki. De álljon itt néhány adat: 1945—60 között 57 millió kg élelmiszer, — textil, orvosság, építőanyag 155 millió DM értékben, személyi csomagok 71 millió DM értékben, készpénz 20 millió DM, gyűjtésből 60 millió DM, testvérgyülekezeti segély formájában 185 millió DM, a DDR közegyháznak 520 millió DM. * * * Ki volt ez a tüneményes ember, aki fél évszázados hallgatás után könyvében most ezt a krimibe illő mesés történetet napfényre hozta? Ludwig Geissel 1916-ban született, hírszolgálati főiskolát végzett, anyanyelvén kívül angolul és franciául is beszél. Elmondja könyvében, hogy a háború alatt nagy frontterületek telefonhálózatának szervezését végezte. Szolgálata közben nem egyszer drámai beszélgetéseknek lett fültanúja. Az afrikai front beindításakor például Hitler indulatos hangon unszolta Mussolinit a kezdeményező lépések megtételére. Az tehetetlenségére hivatkozott. Hitler ennyi és ennyi páncélos hadtest küldését ígérte, de kikötötte a német parancsnokság vezető szerepét a közös akcióban ... A szerző végigélte a hadiszerencse és a közhangulat változását, volt úgy, hogy győzelmek mámorában élt, de átélte orosz területen a Rückmarsch—alles sprengen és a fagynyomor poklát is, enyhüléskor a kerékagyig érő sártengert. Háromszor sebesült. Tanúja volt, mikor az életben maradásukért küzdő félholt katonák tűzlángnál melegítettek fel fagyott tetemeket, hogy a meleg ruhát lefejtve megmeneküljenek a fagyhaláltól. Két fivére hősi halóit halt: egyiknek sírját orosz földön fellelhette, a másikat elnyelte a tenger. „Akkor értettem meg, Krieg ist Tod” — írja. A segélyakciók tömkelegéből az tűnik ki, hogy szerzőnk az egyház „mindenese” volt: előbb a Hilfswerk keretében, aztán a Diakonia szolgálatában dolgozott, utazott vonaton, szekéren, repülő
