Diakonia - Evangélikus Szemle, 1992
1992 / 1. szám - Folyóiratunk emblémája
6 KÉKÉN ANDRÁS: A KERESZT KRISZTUSA tudlak, Uram, erre követni, mert én nem bírom elvállalni a keresztet. Akik Jézus igazi követői voltak, azoknak nem az volt a problémájuk, hogy Jézussal szenvedjenek-e, azoknak egészen más volt a kérdésük. Azokat az bántotta, hogy nem tudnak úgy szenvedni vele együtt, ahogyan ő szenvedett. Pál apostol látta azt az űrt, amely elválasztotta az ő sok szenvedését a Krisztus még több szenvedésétől, s amire vágyakozott, hogy úgy szolgálja őt, úgy kövesse őt, hogy ez az űr betöltessék. Azt mondja Jézus: Ahol én vagyok, ott kell lennie az én szolgámnak. Testvérem, én kérdem tőled, vajon te meg tudsz-e maradni Jézus mellett mindvégig, mindhalálig? Lehet, hogy előtted a szegénység útja, lehet, hogy előtted a gyalázat útja, lehet, hogy a golgotái kereszt útjára kell lépned, de ne ijedj meg, kövesd végig ezen az úton, mert ennek az útnak a vége dicsőség. Amikor eljön a Krisztus, akkor minden követője, aki hű maradt hozzá, aki nem hagyta el, vele együtt részesül a dicsőségben. Aki elveszítette az ő életét itt e világon, az megnyeri Jézus Krisztussal együtt az örök életet. Ez a kereszt kötelezése, és ezt a kötelezést ti- nektek, megváltottak seregének, látnotok kell és vállalnotok kell. A Krisztus utáni ezredik esztendő táján nagy nyomorúság volt Európában. Háború, dögvész, szárazság az utolsó falat kenyeret is kiütötte az emberek kezéből. A gazdagok is olyan soványak voltak, mint a fűszálak, a szegények pedig kikaparták még a gyökeret is a földből, sőt szörnyűség, a régi krónikák leírják, hogy még emberhúst is árultak. És ebben a szörnyű nyomorúságban, ebben a rettenetes kétségbeesésben az Isten hívő népének szívében megszületett az ének, és zengett szerte Európában, minden hívő közösség ajkáról. Ez az ének: Ave crux, spes cunica __! Üdvözlégy Kereszt, egyetlenegy r eménységünk. Testvérem, hol vagy? Szegénységben, vagy nyomorúságban, vagy bűnben, vagy halálban? Akárhol vagy, zengő énekkel vagy csendes suttogással énekeld az Isten népével együtt ezt az éneket: Üdvözlégy Krisztus keresztje, egyetlenegy reménységünk! 1949. február 27. Folyóiratunk emblémája Időközben feledésbe merülhetett a XIV. évfolyamába lépő DIAKONIA borítólapján látható kép magyarázata. A róla adott utolsó közlésünk óta újak is léptek olvasóink közé. Ezért megismételjük: A borítólapon egy negyedik századból származó római kori boltozat-tégla képét mutatjuk be (magassága 42,5 cm, szélessége 27,3 cm, vastagsága — a boltozat külső íve felé szélesedve — 2,7—5,5 cm). A nyers agyagra még a kiégetés előtt ujjbeggyel rárajzolták Krisztus nevének kezdőbetűit (X-chi és P-rhó). A korai keresztények a Krisztus-monogramot különlegesen is kedvelték: hitvallásuk jeleként oltáraikat, kultusztárgyaikat, sírjaikat jelölték vele. A szekszárdi múzeumban őrzött, Üjdombóváron 1933-ban felszínre került tégla egy ókeresztény sírból származik. Mint folyóiratunk emblémájának hármas szimbolikus jelentősége van. Jelképezi a lutheri kereszténység összefüggését az egyház első századaival: valljuk az anyaszentegyház folytonosságát. Lelőhelye emlékeztet bennünket, hogy szolgálatunkat magyar földön, e nép körében végezzük. A két görög betű pedig hitünk és életünk középpontjába a megfeszített és feltámadt Jézus Krisztust állítja.
