Diakonia - Evangélikus Szemle, 1992

1992 / 1. szám - Veöreös Imre: Az Újszövetség színgazdagsága. János levelei

VEÖREÖS IMRE: JÁNOS LEVELEI

67

a keresztény hagyomány, közelebbről a jánosi hagyomány kezesének, letéteményesének számított. Felelőssége túlnőtt egy gyülekezet határán, amit két levelének tartalma mutat. János második és harmadik levelében az első levél gondolatai visszhangoznak, de nem azonos módon. A „jánosi iskola” más tagjától származhat, mint az első levél. Az első levélhez hasonlóan mindkettő a második század elején keletkezhetett.

János második levele egy meghatározott gyülekezethez szól. „Kiválasztott Űrnő” jelképes megjelölése ennek a gyülekezetnek; „az ő gyermekei” a gyülekezet tagjai. János első levelének fő motívumaival találkozunk a sorokban: biztatás a testvérszeretetre és óvás a gnosztikus tévtanítóktól, „akik nem vallják, hogy Jézus Krisztus testben jött el” (7. v.). A szerző örömét fejezi ki, hogy vannak a gyülekezet tagjai között, akik a szeretet „új parancsának” megfelelően élnek (4,6. v.). Ebből a megállapításból következtethető, hogy a címzett gyülekezetben is felütötte fejét a tévtanítás. Ezért a rövid írás legfontosabb konkrét mondanivalója, hogy a tévtanítás vándorhirdetőit ne fogadják be (10—11. v.). Az öreg készül a gyülekezet személyes meglátogatására, és saját gyülekezete („a te kiválasztott nőtestvéred gyermekei”) köszöntését is küldi.

János harmadik levele sajátos egyháztörténeti helyzetet tükröz. A címzett a levél írójához közel álló Gájusz nevű keresztény. A szerző örömét fejezi ki, hogy Gájusz vendégszeretetben részesíti az „idegen testvéreket”, a gyülekezetébe érkező misszionáriusokat. De szigorúan megrója a gyülekezet vezetőjét, Diotrefészt, mert a szerző előző levelét — melyet nem ismerünk, de nyilván ugyanaz lehetett a tárgya, mint ennek a levélnek — elutasította. Diotre- fész a levélíró által ajánlott vándor-igehirdetőket nem fogadta be, működésüket a gyülekezetében megtiltotta, s az öreget gyalázó szavakkal, jogosulatlan vádakkal illette. Sőt a gyülekezet vendégszeretetet tanúsító tagjait a gyülekezetből kizárta (9—10. v.).

A levélíró Diotrefészt úgy jellemzi, mint „az elsőségre vágyót közöttük”, aki tehát a gyülekezetben a vezetést magának igényli. A használt szóösszetétel sehol nem fordul elő az Újszövetségben, sem a nem keresztény irodalomban. Talán a szerző képzése, mellyel lekicsinylőén el akarja kerülni Diotrefész valódi megjelölését, az episzkoposz, püspöki címet. Diotrefész valószínűleg eltökélt képviselője volt a monarchikus (egyeduralkodó) püspöki vezetésnek, mely abban az időben Kis-Ázsiában és Szíriában már kialakult (Rómában még nem: az első század végén Római Kelemen többes számban beszél a püspökökről, és cserefogalomként használja a „presbiterek” megjelöléssel). Diotrefész a máshonnét jövő misszionáriusokat hatáskörébe való belenyúlásnak tarthatta.

Felmerült a kutatás során, hogy dogmatikai ellentét is lehetett az Öreg és Diotrefész között. Ez azonban nem bizonyítható, mert a levél nem tesz rá célzást. Mégis lehetséges, hogy Diotrefészt a levélírónak és az ajánlásával jövő misszionáriusoknak a „jánosi gondolkozáshoz” való tartozása is ellenállásra késztette. Az általános keresztény hittartalomtól meglehetősen különbözött a jánosi teológia. Mindenesetre a levélíró készül Gájusz gyülekezetébe, ahol nyilvánosan felelősségre akarja vonni Diotrefészt (10. v.). Ez a terve mutatja kétségtelen tekintélyét és jelentős szerepét, mégha azt Diotrefész és gyülekezetének nagyobb része nem is ismeri el.

Még egy név szerepel a levélben: Démétriosz, aki a levél vivője lehet, il