Diakonia - Evangélikus Szemle, 1992
1992 / 1. szám - Ferdinánd István: Petőfi szabadságvallása
5G FERDINAND ISTVÁN: PETŐFI SZABADSÁGVALLÁSA valamelyikének tiszteletével, s így vétkezzék az első parancsolat ellen. Ez ellen küzdöttek megalkuvás nélkül, örök időkre példamutatóan, Izrael és Júda prófétái. I Petőfi szabadságvallása az evilági (szekuláris) vallások egyik prototípusa. A szabadság nála olyan eszme, mely minden evilági, emberi határon túllépő (transcendens), ember- s világfeletti, személyessé vált hatalom: istenség, akit nem köt, nem korlátoz senki és semmi. „... gátolni akarják a világszellem fejlődését, haladását s ez istentagadás... én ellenben hiszem... látom az utat, melyen megy. Ö lassan halad, minden száz vagy ezer esztendőben tesz egy lépést, de miért sietne? hiszen ráér, mert övé az örökkévalóság __” ( Naplójegyzetek és hírlapi cikkek.) „Ha majd a szabadság közösen elfogadott istenség lesz (és maholnap az lesz), odaállnak a nemzetek oltára elébe, hogy az áldást elfogadják tőle.. (Naplójegyzetek és hírlapi cikkek.) Petőfinél a költői jelkép szintén több mint szemlélet: a jelkép egyetemessé válása folytán vagy azonnal, vagy egy-két merész íveléssel a szabadság vallási felfogásába lendül fel, pl. „Ő puszta, puszta, te vagy a szabadság képe s Szabadság, te vagy lelkem istensége” (A csárda romjai). A költő antifiliszteri jellemvonása erkölcsi cselekvéssé, ez pedig hősi áldozatvállalássá alakul át, ezen át a világszabadság egyetemes, mindenekfe- lett való gondolatává, mely már vallási jellegű (Egy gondolat bánt engemet). Ez már nemcsak az egyes ember, a népek, a nemzetek, a társadalmi osztályok, de az egész emberiség, minden nemzet, sőt minden lény szabadságát jelenti. A szekuláris vallás második lényegi tényezője: az ön-odaáldozás, a hódolat, az alávetettség, Petőfinél így jut kifejezésre: „... leborulok méltóságos színe előtt (ti. a szabadság istenségének), fölkelek megáldva, belefogódzom szent palástjába és követem dicsőséges nyomdokát” (Naplójegyzetek és hírlapi cikkek). Verseiben sokszor, sokféleképpen nyilatkozik meg az evilági vallásosságnak ez az önodaadása: talán legtúlzóbb formában, már-már a paroxiz- mus határán a „Sors, nyiss nekem tért, hadd tehessek Az emberiségért valamit ...” címűben. A vallásnak harmadik lényegi vonása: a közösségi, a történeti-szociális vonatkozás, ugyancsak megtalálható, sőt föltűnő a költő életfolytatásában. A márciusi ifjak Pilvax kávéházbeli körébe, valamint Bem táborkarának katona-bajtársi közösségébe természetszerűen illeszkedett bele. Az írótársak körében pedig, az első magyar írói sztrájk megszervezésében, az ún. Tízek társaságában, ő maga hívott létre új, irodalmi közösséget, amelyben a szabadságért rajongó lelke a legmegfelelőbben kibontakozhatott volna. 2 Érdemes vizsgálni azt is, hogy Petőfi vallássá lett szabadságeszméjének milyen sok változata van, s mennyire széles skálájú, sok szólamú ez a gondolat, lírai költészetében, prózai feljegyzéseiben egyaránt. a) Társadalmi szabadság. „Láttam bíborban a bűn hőseit, Tiprott erény volt lábok zsámolya. Fejérpirosra volt e zsámoly festve: Szeméből könny, szívéből vér folya. Láttam kiszáradt sárga arcokat... Igen bizony, mert minden arc az éhség Éjének egy-egy holdvilága volt. Láttam mellettük fényes
