Diakonia - Evangélikus Szemle, 1992
1992 / 1. szám - Hárs Ernő: Hegyi verőfény, Madách imája (versek)
HÁRS ERNŐ Hegyi verőfény A bőr a kozmoszt lélegzi, s merészebb titkok tudója bármily értelemnél. Hallja a hegyeken átsejlő rianást, s a hangtalan boldogságot, ahogy kopár faágak gyantatokba zárt rügyekkel zengik naphimnuszukat évmilliárdok óta felgyűlt energiával. Fáradhatatlanul tart a tüzes, vakító fényözön makacs kompjárata a lét s a nemlét partjai között, s a legmagányosabb kövekig hatoló ujjongó cserebomlás kezeskedik az ősi paradicsomi összetartozásért. Minden a napból származott, s beléje torkoll egykor vissza majd. S lehet-e nagyobb ünnepe a sötétség hullámkarmaiból partra vergődött kopoltyús, tüdős halandó öntudatnak, mint pár mindenható, időtlen percen át a teremtés gyönyörét újraélni?
/
