Diakonia - Evangélikus Szemle, 1992
1992 / 1. szám - Takáts Gyula: Berzsenyi Dánielről
42 TAKÁTS GYULA: BERZSENYI DÁNIELRŐL Széchenyi meg akarja tisztelni látogatásával, ezt írta jellemző szerénységgel és tömörséggel háza tájáról és önmagáról: „Fájdalom! Ninos itt egyéb, mint görög szegénység, lírai rendetlenség. Pipafüst és egy durva demokrata.” Vajon az előjogokhoz, kiváltságokhoz ragaszkodó nemes jellegzetes vonása volt-e akkor az, hogy magát demokratának vallja, és hogy leveleiben egyre írjon a népgazdaságról, népboldogulásról, népalkotókról, és hogy „az emberképzés nagy munkájáról” értekezzen a szabadságharcot megelőző forró időkben, amikor a nemesi előjogokat döngette a kor? Tehát ma itt először a nemesi kertekből kinőtt modern mezei gazdát, a magyar mezőgazdasági ideál kutatóját idézzük. 1833-ban írta „A magyarországi mezei szorgalom némely akadályairul” című munkáját. E mű ma is időszerű, mert tárgya a magyar föld és hőse a magyar földműves, akiről így beszél: „Nálunk is a földművelés és a földművelő nép, elég méltatlanul és megvetve és felejtve van.” A „használni és nem csillogni” volt élete derekától írásainak célja. A költeményeiben gyakorta felbukó görög istenségek a magyar parasztság időszerű kérdéseit hordozzák. Egyik idézi a másikat, és így magyarosodik át a görög mondavilág Berzsenyi verseiben és ódáiban. Themis, a jog istene és Demeter, a termőföld istene, a „józanabb gazdasági rendet” és a tagosítás földi valóságának sürgősségét adták tollára, mert szérűi közt töprengve nap mint nap látta saját kárán gazdaságunk rendetlenségeit. Ezek után bátran mondhatjuk, hogy nemcsak versein, hanem a feudalizmus gúzsába kötött magyar föld és nép sorsán töprengett niklai magányosságában Berzsenyi, mert világosan látta, e kettőnek sorsa azonos, akár mint ma is népgazdaságunkban, a nemzet jövendőjével. A népről mindig a részvét hangján írt. Célja: emelni és emberré nevelni. És vallja, hogy nemcsak a gazdaságnak, „de a földnek egész becse a földművelő nép műveltségével, gazdaságával együtt nő és fogy”. A józan ész, a tudás, a nevelés, a tudományok és ismeretek tárának állandó idézésével Berzsenyi Somogyot és a magyarságot szinte taszította a kor reformtörekvéseinek sodrába. Levelei és a Mezei szorgalom napnál világosabban bizonyítja —, amiről eddig hallgatott történetírásunk és irodalom- történetünk —, hogy Berzsenyi helye ott van a reformnemzedék nagyjainak sorában anélkül is, hogy Somogy követnek választotta volna őt a pozsonyi országgyűlésbe. A mezei polgár érdekében és nevelésének ügyében felemelte szavát a rendi ország törvényei ellen is. Már Eötvös József előtt megüti „A falu jegyző”- jének alaptémáját, ti., hogy a nemesi vármegye nem szolgálhatja az igazságot. Felemelte a humánum szavát a durva bánásmód ellen. Emberi méltóságot követelt minden polgárnak, mert „az ember mind a nyeregben, mind az eke mellett érzi a maga méltóságát... a szegényt megvetni és gorombasággal illetni senkinek oka, joga nincs”. Hirdeti: „A népszorgalomnak is egyik fő ösztöne és rugója a becsületérzés.” Íme, ilyen vázlatosan a klasszikus cirádákkal árnyékozott Berzsenyi másik arca, a korából napjainkba átnőtt magyar mezőgazda és népnevelő, a nagy pedagógus alakja. Janus Pannonius után, akit Rómában, a humanista Európa színe előtt koronáztak költővé, Berzsenyi Dániel volt, aki magyar versekkel és magyarságunk vonásaival és megváltásával átemelte líránkat újra a görög-latin szel-
