Diakonia - Evangélikus Szemle, 1992
1992 / 4. szám - Kulturális figyelő
78 KULTURÁLIS FIGYELŐ repe, fontossága a 2000 körüli években a világon, a fejlett országokban, azok között is az egyesülés felé haladó Európában és különösképpen itt Közép-Euró- pában a nemzethez vagy etnikumhoz, valamint az egyházhoz és valláshoz tartozásnak? Nincs-e igazuk azoknak, akik szerint a nemzet és hozzá való tartozás elavult fogalmak és érzések, fel fogja őket váltani az egész emberiséghez, vagy legalábbis Európához tartozás érzése, a feltartóztathatatlanul előrehaladó szekularizáció pedig jelentéktelenné fogja tenni a vallás szerepét a modern ember életében és az egyházak szerepét a modem társadalmakban. A fenti szkeptikus kérdésre először egészen konkrét síkon szeretnék választ adni: Szépfalusi István a Magyar Lelkigondozó Szolgálaton keresztül igen sok (több száz vagy több ezer?) Ausztriába emigrált magyarnak nyújtott nagy segítséget az első egzisztenciális gondok leküzdésében és az emigrációval szükségképpen együttjáró lelki problémák megoldásában. Ha csak ez lenne munkájának eredménye, akkor is bőven megérte ezt a munkát évtizedeken keresztül végeznie. Hozzátenném azt is, hogy a Bornemisza Társaságon keresztül a magyar alkotó értelmiség sok tagjának — akiket látogatásra, szereplésre Ausztriába meghívott — nyújtott értékes támogatást a magyarországi és környező államokbeli elszigeteltség csökkentéséhez. A könyv nemcsak a fenti szkepszist sugalló, hanem annak ellentmondó, konkrét információkat is tartalmaz. A megkérdezettek idézett szavaiból kitűnik, hogy sokak számára nagyon fontos volt a protestáns és magyar szolgálattal való kapcsolat. Sokak számára ez volt az egyetlen intézményes kapcsolat a magyarsággal. Jellemző, hogy sok magyar protestáns, ha nem volt alkalma magyar nyelvű protestáns istentiszteletre mennie, akkor magyar nyelvű misét látogatott, inkább mint német nyelvű protestáns istentiszteletet. Általánosabb és elméletibb szintre emelkedve a fenti kérdésre azt a választ is lehet adni, hogy úgy látszik — és ezt a társadalomtudósoknak egyre nagyobb része is felismerni látszik —, a vallás és a nemzeti identitás érzése nem vész ki a modern társadalmakból. Az ember láthatóan nem térhet ki az elől, hogy az élete értelmére vonatkozó végső kérdésekre választ keressen, és a vallások mindeddig jobb válaszokat kínáltak, mint az ateista ideológiák, a különböző filozófiai irányzatok vagy általában a tudomány. Ügy látszik továbbá, hogy az ember számára szükségesek olyan „középszintű” identitás-érzések, mint a nemzethez, egyházhoz, gyülekezethez tartozás. Ügy tűnik, hogy ha az individuumon kívül nem marad más, mint az emberiséghez tartozás, akkor az egyes ember nem képes harmonikusan, boldogan élni, a társadalom értékes tagja lenni. A vallási és nemzet identitás erősebbnek bizonyult, mint az osztály és az ideológia. A vallást és a nemzeti identitást, amelyet a Magyar Lelkigondozó Szolgálat próbált Ausztriában erősíteni, mindenképpen értékes tehát felkínálni minden emberi társadalom minden tagjának. Kérdés persze, hogy van-e értelme Ausztriában magyarnak maradni, nem helyesebb-e minél gyorsabban asszimilálódni, mint ahogyan az a „nemzetállam” fogalmából kikövetkeztethető lenne. Az a 19. században eluralkodott felfogás, hogy a nemzet és az állam egybe kell hogy essen, és hogy az állam- polgárságnak egyértelműnek kell lennie az adott nemzethez való tartozással, ma már mindenképpen elavultnak bizonyult. Ma természetesnek, sőt értékesnek tűnik, ha egy államon belül több nemzet tagjai élnek, sőt egyre inkább természetesnek látszik a „kettős identifikáció” is: egy adott személy tekintheti magát két, sőt több nemzet tagjának. (Folytatás a 63. oldalon.)
