Diakonia - Evangélikus Szemle, 1992
1992 / 4. szám - Jókai Anna: Köszöntés külföldi magyarokhoz az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem konferenciáján
JÓKAI ANNA: KÖSZÖNTÉS KÜLFÖLDI MAGYAROKHOZ 15 sában. Ez a magasabb perspektíva az, ami munkálkodásunkhoz bármily társadalmi rendszerben menlevelet, sőt megbízást ad: a nem e-világi bizonyosságokkal mérni a nekünk juttatott földi világ, tágabb hazánk, Európa és végül legszűkebb hazánk, a számunkra édes Magyarország jövőépítő terveit. A szakrális gondolkodás az, ami megvilágítja, mi lesz az eszmékből, ha kizárólag materiális síkon értelmezzük és alkalmazzuk őket. A tizennyolcadik század vége három szót röptetett fel egy filozófiai színtérről, végezetül a politikai színtérre hullajtva. Három fogalmat, amelyik ha nem blöff, hanem autentikus módon meg is valósítja a mögötte súlyosodó ígéretet: minőségileg magasabb állapotba emelheti az emberiséget. Szabadság, egyenlőség, testvériség. Voltaképpen szellemi célok, az anyagban is alkalmazhatóak; de kizárólag az anyagban értelmezve és alkalmazva, könnyen félrevisznek. Az ember, azt hiszi, ha a külvilág nem veri bilincsbe, már szabad. Azt hiszi, ha deklarálja az egyenlőséget, már egyenlő is. Azt hiszi, a testvériség — ám ha civakodássá torzult formában is — egyáltalán nem vonatkozik az ellenségre. Így lesz szabadsága káprázat; marad önmaga rabtartója. így lesz egyenlősége demagógia; mert az isteni származásban vagyunk egyenlőek, és a végső azzá-válás- ban, nem pedig a pillanatnyi eredményben. Így lesz a testvériség is kirekesztéssé mindazok számára, akik ilyen vagy olyan ideológiai okból nem férnek bele. A „megvalósult szocializmus” nagy reményt égetett ki a szegény kis emberek szívéből: hogy itt és így egy csapásra megoldódik, ami másutt és másképp van hét bogra kötve. Bizony, a szüntelenül fölértékelt politikát világszerte szerényebb státusz illetné meg, a csalhatatlan törvényhozó helyett lenne bár a csalhatatlan törvény végrehajtója! Ez sem kicsi, ez sem könnyű! Szükség van a szellemi kisvállalkozás bátorságára, szorgalmára, szemben a folyton hőkölő, lusta, „leállamosított” tudattal. A szó szerint is „elbaltázott” emberügy rendezésére emberügyi szakértők bevonásával, a múlt kóklerei, pancserei és kufárai helyett. Ez a szerep vár betöltésre — ebben kell közösen reménykednünk. Hogy a nép végre olyan kocsiban üljön, amelyikről tudja, körülbelül honnan jött és körülbelül merre kell hajtani azt. Aki a bakon van, legyen kátyúban a keréknél. Fontos az útközben minden szakasza: kívánatos a meg nem tiport, makulátlan nemzeti zászlók szélben lobogása. De a majdani megérkezés a legfontosabb. A zökkenőket ki lehet bírni. A zsákutcából ki lehet hátrálni. A lejtő alja még egy új hegy lábához is vezethet. De a sivatag. De a szakadék. De a mocsár. Ez az igazi veszedelem. S ez közös veszedelem Európában Hiszen két anti-szellemiség: a fasiszta lelkűiét és a bolsevik tudat —• a fekete szárnyú, majd a vörös szárnyú bukott angyal végigvert minket; kíméletlenül előírt lett a hamis megváltás ilyen vagy olyan tervezete. „A magasabb rendű faj” és a „másfajta faj” életidegen, gyűlöletre épített ideológiája megtette a magáét: nem múlt el nyom nélkül Európa felett sem. De most, végre idő van: kairosz a kronoszban, egy keserves aion vége. Európa szívdobbanása nincs a torkában többé — de nincs elszorítva sem. Emberi erő és isteni kegyelem végre összejátszhat. S a hely szelleme, a genius loci Európa, végre az lehetne, amire a rendelés szánta: szintézis Kelet és Nyugat, Dél és Észak között. Metszőpont a kereszten. Európa Istene az Istenember, aki nemcsak hasonlít, de felismerhető. Európa Krisztusa nem kegytárgy, hanem lakótárs. A tudósnak hite van, és a hívőnek tudása. Tapasztalás és intuíció egymás munkája, barátja. Ez a jövő Európája, vagy ismét kudarcot vall a rászabott küldetésben. Ez Magyarország jövője is. Mert — s ezt Önöknek nem kell bi