Diakonia - Evangélikus Szemle, 1992
1992 / 3. szám - Kulturális figyelő
72 KULTURÁLIS FIGYELŐ környezet alapvonásait, és ezeken a pilléreken fogalmazza meg a magyar katolikus egyház jövőbe mutató képét. A társadalmi környezetet két tulajdonsággal jellemzi: a világnézeti pluralizmus és a szekularizmus. Mit jelent a keresztények számára ez az (a negyvenes évekhez képest) új társadalmi környezet? Legelőször is azt, hogy az egyházépítést nem lehet ott folytatni, ahol az ötvenes évek elején abbamaradt. Továbbá azt, hogy sem a társadalom, sem az állam nem letéteményese többé a vallásnak. Az egyes ember alapvető morális és egzisztenciális kérdéseivel nem fordul az egyházhoz, hanem egyedül dönt, és nem is igényli, hogy az egyház neki tanácsot adjon. Tehát ebben a társadalmi közegben a keresztény kultúra és erkölcs, és az ezek szerinti hétköznapi magatartás és életmód, valamint az intézményrendszer létrehozása és kimunkálása nem a hierarchia és nem a tanítóhivatal, hanem a hívek közösségének a feladata és kötelessége. A 90-es évek magyar társadalmát vallási szempontból az jellemzi, hogy csupán a felnőtt lakosság 10%-a elkötelezett keresztény, aki nyilvánosan is vállalja hitét az életmódbeli konzekvenciákkal együtt. Viszont a felnőtt lakosság 2/3-a rokonszenvez a kereszténységgel, vagyis releváns keresztény élet- modellekkel a keresztények sokakat megnyerhetnek Jézusnak. Tehát óriási a keresztények felelőssége. De mielőtt a jövőbe mutató alapvető kérdésköröket érintenénk, még térjünk ki két — az egyházat belülről jellemző — tulajdonságra. Arról van szó, hogy az elmúlt negyven évet egyrészt a hierarchia és a hivatalos egyház kompromisszuma jellemezte a szentségek kiszolgáltatása és a nyilvános templomi misézés érdekében, másrészt az így kötött kompromisszum elviselhetetlen lelki és morális megkötöttségeket jelentett sok keresztény számára, ezért külön utakon indultak el a kis közösségek, ahol sok újítást ki lehetett próbálni. A kisközösségi egyház útja nem egyértelmű, rengeteg buktatót és zsákutcát is tartalmaz, de rengeteg pozitívumot is hoztak létre a kisközösségek tagjai. Ugyanakkor a hivatalos egyház bezárkózott a II. Vatikánum előtti tradicionalizmusába. Mindezek után a szerző előtt egyértelmű, hogy a megújulás elkerülhetetlen az ezekkel a tehertételekkel és értékekkel rendelkező egyház számára. Tomka öt kérdéskört tart fontosnak megemlíteni és vizsgálni a megújulás szempontjából: az egyház szerves egységének a megvalósítása (a magyar katolicizmuson belül), a keresztény neve- ján, a fejlődés irányába nyitott kereszténység és az egyház társadalmi jelenlétének a biztosítása a pluralizmus talaján, a fejlődés irányába nyitott keresztény kultúra intézményeinek megteremtése, és a társadalmi-politikai szervezet összetettségéhez is igazodó egyházszervezet kifejlesztése. Befejezésként csupán egy-két alap- gondolatot érintek. A szerző fontosnak tartja a (katolikus) kereszténység lényegének a mai világ számára elfogadható meghatározását. Ebben is és a jövő egyházának a kialakításában is jelentős szerepet szán a keresztény értelmiségnek, de az átlag laikus hívőnek is. Fontosnak tartja Tomka, hogy a magyar katolikus egyház végre készítsen elő egy zsinatot, és éljen a zsinati folyamattal járó tanulási lehetőségekkel, mert ebben a folyamatban lesz képes önmagára ismerni. (A szerző első lépésként alapos helyzetfelmérést tart fontosnak az egyház munkaágairól és az egyes egyházmegyékről, és ezeket a helyzetjelentéseket szerinte nyilvánosan meg kell vitatni.) Ezután az önmagára ismerés után lesz értelme a zsinat fontosabb témakörei kijelölésének a hívek bevonásával. A zsinat — Tomka értelmezésében — a közösségteremtés folyamata is, hiszen a „szigetek” megismerik egymást, és így közösségbe kerülhetnek egymással. A zsinati folyamatban születhet meg
