Diakonia - Evangélikus Szemle, 1992
1992 / 3. szám - Veöreös Imre: Az Újszövetség színgazdagsága. A többi levél (Zsid, Jak, 1Pt, Jud, 2Pt)
VEÖREÖSIMRE Az Újszövetség színgazdagsága A többi levél A Zsidókhoz írt levél Az Újszövetség legidegenszerűbb irata a mai olvasó számára, ugyanakkor megrázó dokumentum a Kr. u. 80—90 körüli évek kereszténységének az életéből. Olvasását nehézzé teszi az ószövetségi áldozati kultusz képzetvilága és a gnosztikus mítosz visszaverődése, melyet a szerző felhasznál gondolatainak kifejtésében — annak példájául, hogy az evangélium hirdetése nem folyhat légüres térben, hanem az adott történeti és szellemi helyzetben szólítja meg az embereket. A levél belső megközelítése megéri a fáradságot, mert benne a keresztény létnek olyan megvilágításával találkozunk, amely ismét új vonásokkal gazdagítja hitünket. Valójában nem levél, hanem inkább folytatólagos prédikáció, melyet ismeretlen szerzője a végéhez fűzött személyes sorok kíséretében küld el az olvasók meghatározott körének (13,18—25). A szerző iratát vigasztaló, intő beszédnek nevezi (13,22). A levél stílusára jellemző, hogy a tanító jellegű részletekhez felváltva kapcsolódik a mondottaknak az olvasókra való alkalmazása. Gyakran beszél többes szám második személyben. Felirata később került föléje, Kr. u. 200 körül találkozunk vele. A mű nagy része az Ószövetséggel kapcsolatos. Ez a körülmény hozhatta magával későbbi címének megadását. A levél — nevezzük így, ahogyan Bibliánkban találjuk — nem zsidókeresztényekhez fordul. Némely helye mutatja, hogy a szerző egykori pogá- nyokat tart szeme előtt. Olvasói kereszténnyé lételük után rövidesen súlyos üldöztetésen mentek át, s most is szorongatott helyzetben élnek (10, 32—34). Többeket az Istentől való elszakadás fenyeget. A levélíró a gyülekezetében található itáliai származású keresztények üdvözletét küldi olvasóinak (13,24). Ez az egyetlen jelzés, melyet a címzettek hollétéről kapunk. Ennek alapján feltételezhető, hogy az irat a római gyülekezetnek szólt. E lehetőséget megerősíti, hogy az első század végén Rómában már ismerték: Római Kelemen levele idéz belőle. Az ószövetségi kinyilatkoztatás a levél teológiájában alapvető jelentőségű (már csak ezért sem lehet a szerzőt antiszemitizmussal vádolni). Az író írásmagyarázati módszere a hellenisztikus szórványzsidóságtól, főként annak kiemelkedő képviselőjétől, az Alexandriai Philótól származik. A szerző az egyes ószövetségi íráshelyeket közvetlenül alkalmazza Krisztusra és az újszövetségi kinyilatkoztatásra. A tipologikus irásmagyarázat alapján az ószövetségi személyek, dolgok, események az újszövetségi beteljesedés előképei. Például az ószövetségi kultusz helyének, a szent sátornak a legbelsőbb része, a szentek szentje az Isten mennyei jelenlétének a képmása. A zsidókhoz írt levél leg-
