Diakonia - Evangélikus Szemle, 1992
1992 / 3. szám - Soltész Beáta: Túl az illegalitáson
SOLTÉSZ BEÁTA: TÜL AZ ILLEGALITÁSON 23 egyébként járó segélyek elvesztésén kívül a díjhátralékot is. Az ebbe a kategóriába tartozó ügyfeleink 5%-ának tudtunk csak munkát találni, mivel 1992- ben a szakképzetlen cigány munkaerőre egyetlen vállalat sem tart igényt. 15%-uknak sikerült elintézni a munkanélküli segély folyósítását. A többiek teljesen jövedelem nélkül maradtak, ami a családok nagy részében azt eredményezte, hogy a 14 éves, iskolába már nem járó gyerekek lettek a család fenntartói, gyerekmunkával. A folyamatos családgondozói munkán kívül részt vállalunk a menekültkérdésben s az állami gondozottak megsegítéséért folyó akciókban. Ilyen és ehhez hasonló gondokkal küzd a SZÉT A 13 éve folyamatosan. A szükséges anyagi feltételek 40%-át adományokból, 60%-át pedig a „klasz- szikus” SZETA-tevékenységekből (mint koncert, aukció, vásár) termeljük meg. Tessedik Sámuel Talán én voltam az első, aki a parasztnép javára (mely gyakran tudatlanságból, s ebből folyó vigyázatlanságból szokott a legsúlyosabb betegségbe és visszás eljárás folytán a halál martalékául esni) a közönségesen előforduló betegségek okairól és gyógyeszközeiről szóló tant vittem be egyházam népiskoláiba, azáltal, hogy leírattam és megmagyaráztattam a dietetikus szabályokat. S nemcsak az iskolában, hanem feltűnőbb haláleseteknél még halotti prédikációimba is beleszőttem a pusztító betegségek elhárításáról szóló nézeteimet. És mennyire örült a lelkem, midőn fáradozásom gyümölcsét itt-ott tapasztaltam; mennyire örültem, midőn dr. Faust egészségi katekizmust írt a köznép számára és azt magyar és tót nyelvre fordítván, bevezethettem a mi iskoláinkba! De ismét milyen fájdalmat kellett éreznem, és tűrnöm azt, hogy az én általam felemelt iskolák felügyeletét kivették kezeimből és egy Belo- potoczki János nevű csizmadiára ruházták, aki aztán kiküszöbölte a dietéti- kát, és helyébe egy osztályban a mitológiát hozatta be, mely csak felsőbb iskolába való. • •• ... nagy nehezen sikerült megszüntetnem a halotti búcsúztatókat, melyeket a tanítók szoktak volt elmondani, és amelyekben gyakran negyven, ötven, hatvan rokontól és távollevő baráttól búcsúzott az illető halott, miáltal az iskolai tanítás, különösen a rövid téli napokon, sokat szenvedett, s melyek máskülönben is igen káros hatással valának. — Az nagy szerencse volt, hogy sikerült! De fájdalom, ezen rossz szokást is felújították az iskolák és az erköl- csiség rovására, mert a búcsúztatókban igen gyakran hazugságot is el kellett mondani. S én kénytelen voltam ezt a lelketlen fecsegést szó nélkül tűrni, mert azzal vádoltak, hogy a tanítók jövedelmét irigylem, — ami pedig mindig távol volt lelkemtől. Ismertem egy — nemrég elhalt — nyolcvanéves tanítót, aki azt szokta volt mondani, hogy semmiféle bűneit nem sajnálja any- nyira, mint azt, hogy a búcsúztató versekben lelkiismerete ellenére oly gyakran és orcátlanul volt kénytelen hazudni. És ezért a hazugságért a tanítók külön fizetést kapnak, s az eljöljárók szó nélkül hallgatnak, hallgatniuk kell, mert a szó mit sem használ.
