Diakonia - Evangélikus Szemle, 1992
1992 / 1. szám - Jelenits István: Pilinszky János evangéliumi esztétikája
költeményei közé tartozik. Ehhez a passióhoz nagyon szorosan, eltéphetetle- nül hozzátartozik a Harmadnapon című vers. A költő maga, amennyire tudom, sosem adta ki ezt a két verset egymás nélkül, és sosem mondta el külön az egyiket, és külön a másikat. Amennyire mélyen összetartozik a Krisztus szenvedése és a feltámadása, annyira mélyen összetartozik az ő költészetében ez a két vers. Tehát egyszerűen vétek, a Pilinszky ellen való vagy a költészet méltósága ellen való vétek, az egyiket önmagában elmondani, és a másiktól mesterségesen elszakítani. Gondoljuk csak végig még egyszer ezt a Ravensbrücki passiót. Először is a cím maga utal arra a passióra, ahogyan Krisztus szenvedését szoktuk nevezni. A cím maga utal arra az összefüggésre, amelyben a költő, ennek a ravensbrücki kivégzésre szánt embernek a sorsát látja és szemléli. De majdnem semmi több nem utal erre az összefüggésre. „Ravensbrücki passió.” Utána mit látunk? Eltűnik a haláltábornak a környezete, arra is csak egy név utal, magának Ravensbrücknek a neve. És azután egy arc jelenik meg, egy alak, és kilép a többiek közül, megáll a kockacsendben mint vetített kép, hunyorog. Rabruha és fegyencfej. Félelmetesen maga van, a pórusait látni, mindene olyan óriás, mindene olyan parányi. És nincs tovább. A többi már, a többi annyi volt csak, elfelejtett kiáltani. Ravensbrücki passió Kilép a többiek közül, megáll a kockacsendben, mint vetített kép hunyorog rabruha és fegyencfej. Félelmetesen maga van, a pórusait látni, mindene olyan óriás, mindene oly parányi. És nincs tovább. A többi már a többi annyi volt csak, elfelejtett kiáltani mielőtt földre roskadt. Azt mondtam az előbb, hogy a Krisztus passiójára egyedül a cím utal, ez nem egészen igaz, mert az utolsó előtti sorban az van, „elfelejtett kiáltani, mielőtt földre roskadt”. A Krisztus szenvedéstörténetének megrendítő és ugyanakkor felséges eleme, hogy kiáltva halt meg Jézus. A megfeszített ember, a keresztre feszített ember nem szokott kiáltva meghalni. Egy darabig kiáltozott, aztán pedig elfullad a hangja és sokáig kínlódik, de hörögve egyre halkabb és halkabb hangon ad élet jelt magáról, amíg a végén fulladásos halállal meg nem hal. Az evangélisták mind megcsodálták, hogy Jézus kiáltva halt meg. És a százados, aki ott állt a kereszt alatt, azt mondta, hogy valóban Isten fia volt ez. Mert a kiáltásban valami győzelem, valami remény csendült meg. Ez a ravensbrücki halott elfelejtett kiáltani, mielőtt földre roskadt. És ez a negatívum, ez visszakapcsolja ezt a költeményt a Krisztus passiójának a történetéhez. Nemcsak a cím, hanem ez az utolsó előtti sor, a maga negatív formájával utal a passiótörténetre, és akkor megint azt látjuk, hogy ez a költő nagyon konkrét dolgokat rajzol meg, a pórusaiig élesen ezt az arcot, amelyet felidéz, de nem az esetet akarja elmondani. Nem mondja, hogy Í8 JELENÍTS ISTVÁN: PILINSZKY JÁNOS EVANGÉLIUMI...
