Diakonia - Evangélikus Szemle, 1992
1992 / 2. szám - Kulturális figyelő
KULTURÁLIS FIGYELŐ 77 kell, hogy egy hatalmas életművet igazából mégsem lehet pár oldalon ismertetni, de ez a pár oldal mégis hozzásegít bennünket, hogy betekintést nyerjünk gondolatrendszerébe. Nem foglalhatunk össze mindent ebben az ismertetőben. Feltétlenül el kell olvasni még azokat is, akik a lélektan és a vallás egymást kizáró tételét vallják. Egy mű, amely nem a szokványos és formalista kegyesség értelmében terelget bennünket a vallás felé, azzal, hogy „és mégiscsak nekünk van igazunk”, hanem igazán empiriára támaszkodva mutatja meg a lélekgyógyász a vallás elengedhetetlen szükségességét, de azt is, hogy egy igazi, tényleges utat kell bejárnunk, s ez nem vallásos frázisokból áll, hanem szent tény, valóság, és amely egy belső út. A befelé vezető utak a felfelé vezető utak —, de ezek a térbeli képzeteket idéző fogalmak ne zavarjanak bennünket, mert éppen arról van szó, hogy önmagunkon át vezet az út Isten felé, aki pedig eljött egészen hozzánkig. Tarbay Ede: Hirtelen ősz A költőt a Vigíliából és a Diakoniából ismerjük, az ifjúsági írót a Móra kiadásában megjelent könyveiből, a színpadi szerzőt mesejátékaiból. Csak éppen a felnőtt olvasókhoz szóló, világi folyóiratok és a könyvkiadók zárultak be előtte egy Szegeden, mintegy 30 évvel ezelőtt bemutatott drámája miatt. Verseskötete is készen állott nemsokára — Pilinszky János szerkesztette, — a címe annak is „Hirtelen ősz” lett volna, ha megjelenését meg nem akadályozza az illetékes hivatal. Különös módon a jelen kötetet szerkesztő Mezey Katalin is ezt a címet választotta, bár az előzményeket nem ismerte. Ez a kötet gyűjteményes jellegű, felöleli az ifjúkor szépen muzsikáló verseit, átvezet az évtizedeken, boldog szeA mű forrásjegyzékével együtt 180 oldal. Meglepő, hogy kiadási éve 1990, s csak most jelent meg. Még csak annyit: ezután, mint egy reflexióként, következnie kellene egy teológai megszólalásnak, amely kritikai érzékenységgel végigvizsgál minden alapvető fontosságú tételt a teológus szemével, hogy mennyire helytálló korunk és korunk emberének az itt olvasható diagnosztizálása. Az már egészen más kérdés, hogy ki miképpen viszonyul a jungi kategóriákhoz, de egy biztos: előítéletek és elsietett ítéletek az ügynek nem használnak. Ugyanis, ha empíriákról van szó (mint archetípusok, Selbst, árnyék stb.), akkor hiába helyezkedünk tagadó álláspontra. Sőt azt is látnunk kellene, hogy mindez nem csorbítja Isten üzenetének tartalmát, hanem fordítva, növeli ama képességünket, hogy ezt a ránk bízott üzenetet esetleg még jobban megfogalmazhassuk, megérthessük. Ribár János reimen, majd a hitves elvesztésén, halálon, gyászon át a csöndes, töprengő szomorúsághoz, a korábbiaknál hosz- szabbra méretezett szabadvershez; a szőlőízű őszi hangulatok, a kozmikus távlatú, transzcendens természetközelségtől a filozófiai mélységekig, a Tér s Idő ellen lázadásig. Ha a versek születésének keltezését megnézzük, szembetűnik, mennyire gazdag a nyolcvanas évek termése, ahogy napjainkhoz közeledünk, mind több a vers, és mind nyitottabb a külvilág felé, régi és kortárs nevek tűnnek föl, s a történelem nagy kérdései. Dús ihleté- sűek az ifjúkor évei is, majd 1957-től kezdve — legalábbis ebben a kötetben — elhallgat a költő, és nem is szólal meg a gyász évtizedének kezdetéig,
