Diakonia - Evangélikus Szemle, 1992
1992 / 2. szám - Kulturális figyelő
KULTURÁLIS FIGYELŐ Hűlő árnyékban Cs. Szabó László önéletírása A kötet elején egy régi kép látható: még szoknyát viselő kisfiút ábrázol há- tulnézetben, arca tekintete havas apró háztetők felé fordul. A ködben elmerülő várost nézi? Vagy a jövőt, a majdan körülötte lepergő évszázadot szemléli? Mindenesetre a kötet következő 240 oldalán az évszázad tanújaként szól mindarról, amit átélt, amit látott, és amit eközben gondolt. Arra a felismerésre hamar eljutott, hogy az elmúlt kétezer esztendő két legrettenetesebb évszázada a miénk és a XIV. volt. Hogy a miénk mi mindenért, azt aligha kell felsorolnunk, de hogy vajon miért említi azt a tizennegyediket is, amelyik minket kegyesen megkímélt, arra is megadja a magyarázatot: a pestisjárvány akkor ragadta el Nyugat-Európa fele lakosságát, a másik felét megtizedelte az évekig tartó angol—francia háború, meg az az öt parasztfelkelés, ami szintén akkor vonult végig Nyugat- és Dél-Európán. Cs. Szabó László ebben a kötetben a maga életútjáról számol be. Sajátos módon teszi: előadásokat, megírt esszéket gyűjt össze, s ezekből a — nem mindig vallomásos szándékkal alkotott — részekből bontakozik ki az élete, a történelem formálta sors, amelyhez a személyiség adta meg az alapszínt; vagyis a sok ember életébe beleszóló történelemnek mindenki másképp adja meg a választ. Ebből a kötetből tudjuk meg, hogy a közkeletűvé vált, baráti emlegetésként használatos „Cs” a Csekefalváról származó székely család nemesi elő- nevéből ered, szükség is volt a jelre, mert megesett, hogy egy, a magyar irodalomban jártas, angol író megkérdezte: — „a magyaroknál minden írót Szabónak hívnak?” — utalván Szabó Lőrinc- re, Szabó Dezsőre és Szabó Pálra. Az író 1948-ban az emigrálás mellett döntött, mert úgy vélte, a szellem embere számára itt befellegzett, s ő inkább hazátlan vándor lesz, semmint — Nagy László szavával — „versben bujdosó'. Amikor kilép a római Collegium Hun- garicum kapuján szállás, pénz, munka, tartózkodási engedély vagyis minden nélkül, úgy érzi a semmibe hull. Volt azonban valamije, minden málhánál értékesebb, s könnyebb kincse: négy európai nyelv aktív tudása (és kilenc másik ismerete), többéves hazai rádiós múltja és írói hírneve. A magyar esszé nagy korszakának egyik oszlopos tagja ő, bár más műfajokban is hasonló eredménnyel alkotott. Szellemi atyjának Babitsot vallotta, s ezzel világnézeti alapállását, európai jelenlétét már korán jelezte, de a költőfejedelem katolicizmusával szemben őt ezer szál köti az erdélyi protestáns szellemi- és valóságos ősökhöz. Hírnevének köszönhető, hogy az angol rádió hamarosan meghívta munkatársul, s ha idejéből sokat el is rabolt, biztosította számára a gondtalan életet és az alkotáshoz szükséges nyugalmat. Szerencsére a hírszerkesztésen, fordításon kívül állandó irodalmi mű-
