Diakonia - Evangélikus Szemle, 1992
1992 / 2. szám - Jelenits István: Pilinszky János evangéliumi esztétikája II.
JELENÍTS ISTVÁN: PILINSZKY JÁNOS EVANGÉLIUMI... 39 nekünk, hogy akkor, amikor viták dúlnak, akkor, amikor keresztény kurzusnak a veszedelmét emlegetik, őszintén, vagy nem őszintén mindegy, akkor, amikor hallatlan sokfajta vonatkozásban akár a katolikus szó is, ami egyetemest jelent, úgy jelenik meg, mint ami elválaszt —, akkor egy költő az egyetemes keresztény, a közös keresztény kincsből és az emberivel közös keresztény kincsből tud így költészetet alakítani, és azt mutatja meg, ami abban a legegyetemesebb, a bűn és imádság két szavát, és a kegyelemnek azt a látomását, amelyik a passióra mutat rá és ugyanakkor a húsvétra, a feltámadásra. Én azt hiszem, hogy ez teszi Pilinszkyt minden magyar embernek a költőjévé, a legnagyobbak közé ez emeli, és ez okozza azt, hogy különösen köszönettel tartozhatunk az Üristennek, hogy amikor annyi mindentől megfosztott minket, akkor egy ilyen költőt küldött közénk, aki ekkora erővel és ekkora alázattal, és ekkora belső összetörtséggel tudott ezekről a dolgokról beszélni, és ilyen maradandóan és ilyen hitelesen tudott vallomást tenni egy tapasztalatról, amit lehetetlen akárkinek is elengedni a füle mellett, vagy aminek az érvényességét, a meggondolkodtató, a felszabadító erejét aligha tagadhatja ép érzékű ember. Deselvits István: Tizenkét idvösséges elmélkedések... Lőcse 1639. Az Ürnak asztalához közölgető embernek könyörgése: Elhiszem és vallást tészek, ó én idvözítő Krisztusom, hogy Te vagy az élő Istennek szent fia. Annakfelette azt is elhiszem, hogy azmelyet mostan hozzám vészek, az Te szent tested és drágalátos véred. Légy kegyelmes és könyörülj meg énrajtam ó én Uram és én Istenem. Kérlek Uram, hogy ne légyen ez szent vacsora énnékem ítéletemre, de megtisztításomra és megszen- teltetésemre, az én lelkemnek gyógyulására és örök idvösségére. Engedd meg ezeket ó én Idvözítőm, ki élsz és Uralkodói szent Atyáddal és Szentlelkeddel egy bizonyos Istenségben, mindörökkön örökké. Ámen. Továbbá mondjad: Ó Uram, mi kegyelmes Istenünk, örök életnek drága kenyéré és ez egész világnak élete: Vétkeztem az ég ellen és Te ellened, és nem vagyok méltó, hogy részesüljök az Te isteni kegyelmednek titkos dolgaiban; De Te könyörülő Isten, tégy méltóvá engemet az Te jóvoltodból, hogy kárhoztatás nélkül részes légyek az Te szent testedben és drágalátos véredben, az én bűneimnek bocsánatjára. Ámen.