Diakonia - Evangélikus Szemle, 1992
1992 / 1. szám - Vajta Vilmos: Kortárs teológusok: Anders Nygren (1891–1978)
10 VAJTA VILMOS: KORT ARS TEOLÓGUSOK — NYGREN lényeges, hogy a különböző alapmotívumok összekeverődése nyilvánvalóvá válhasson. A biblikus szeretet alapmotívumának teljes tisztasága a történelem folyamán létrejött indokolatlan szintéziseket feloldja, szétválasztja, és felfedi a félrevezető terminológián túl a más alapmotívumban gyökerező tendenciát. A dogmatörténet ebből a szemszögből válik feszülten érdekes feladattá. A kereszténység sajátos mivoltának jellemzésénél a különböző alapmotívumok ütközése, a tiszta tanításért való harc elkerülhetetlen. Egyszersmind azonban fényt vet Isten cselekvésére az emberi gondolkodás egészében. Az agapé és az erósz alapmotívumainak küzdelme jelképes fontosságú az egyház évszázados tanításbeli hagyományának megértésére. Az ecclesia semper reformanda (az egyház mindig reformációra szorul) történeti távlata ebben az összefüggésben nyer igazi hangsúlyt. Nygren művének dogmatörténeti része ezt a feladatot tűzte ki maga elé. Az őskereszténység üzenetének tolmácsolását követi végig a szeretet alapmotívumának jellemzésével. Ismertetése a motívumok harcában hol egyik, hol másik teológus tanításában fedi fel az agapé vagy az erósz domináns szerepét. Luthernál jut csúcspontjához az agapé-motívum elő törése. Felbontja az egész középkoron végighúzódó augustinusi szintézist, midőn a caritas-gon- dolatában harmonizált alapmotívumok eredőit erőteljesen felszínre hozza. Luthernál a Krisztus-hit által való megigazulás új testámen túrni tisztaságának megvédése a cselekedetek által való megigazulással szemben csupán variánsa a két alapmotívum, az agapé és az erósz küzdelmének. Luther számára Isten szeretete megtöri a törvény uralmát a kereszten kinyilatkoztatott isteni szeretetben — Fia áldozati halálának árán. Lényeges arra felfigyelnünk, hogy Luther ezen kiértékelését Nygren biblikus teológiai orientációja határozza meg. A szeretetről szóló művének első része exegetikai kifejtése az agapé fogalmának. További művei is mind exe- getikailag megalapozottak. Legfontosabb talán a Rómabeliekhez írt levél magyarázata, mely svéd eredetiben 1944-ben jelent meg, s csak jóval a háború után jelent meg fordításban a nagy világnyelveken. A kereszténység történetében sokszor elválasztó problémákat határozott módon oldja fel, s keresi a félrevezető kérdésfeltevésekre adott válaszok helyett az apostol teológiájának feleletét (a theologia naturális: 1. fej; simul iustus et peccator: 7. fej.; a predestináció: 9—11 fej.) Talán legmegfelelőbb, ha Nygrent a Biblia rendszeres teológusának nevezzük. Apróságokban elvesző exegétákkal ellentétben keresi a bibliai teológia nagy, átfogó vonásait. A szövegből azt az alapmotívumot emeli ki, mely mintegy „röntgenképet” készít a bibliai szövegről, úgy ahogy a technika útján a test csontváza láthatóvá válik.5 Nygren a szöveg egész voltát kutatja és fogalmazza meg. Ez a módszer erős visszhangra talált, amikor javaslatára a „Hit és egyházszervezet” (Faith and Order) világgyűlése élhatározta, hogy „Krisztús és az egyház” témájáról6 indít el tanulmányi programot, melynek exegetikai alapvetése újonnan vetette fel a hagyomány által megmerevített pozíciókat. „A középponthoz (azaz Krisztushoz) vezető út az egység útja.” Ez vált az ökumenikus tanulmányok vezér- gondolatává Nygren javaslata alapján, s teljes mértékben megfelelt az ő teológiai tájékozódásának. Ezért állíthatjuk, hogy teológiai előfeltételei alapján lett vezető ökumenikus személyiséggé. Ez különbözteti meg azoktól, akik a gyakorlati problémák súlya alatt váltak nyitottá az egyház egységének kérdésében.
